A hétfő esti operaházi gálaest és kiállításmegnyitó csak az eddigi legnagyobb, de nem az utolsó felvonása volt az alaptörvény ünneplésének. Az új alkotmány népszerűsítésével megbízott Kerényi Imre az alaptörvény elfogadásának egyéves évfordulójára is látványos ünnepségeket tervez, s négy éven át népszerűsítené a Fidesz "nagy művét". Korábban még az MSZMP-t szolgálta, később pedig a Demokratikus Charta aktivistájaként óvta a népet a "szélsőjobboldali veszélytől" - ma Orbán alaptörvény-reklámért felelős kormánybiztosa...



A hozzá hasonlóan zakkant és kommunista Gubcsit már lemondatták - de nem a KISZ KB-s múltja, hanem a lézerdetektora miatt...

Január 3-án a nagyközönség előtt is megnyílt és augusztus 26-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában az alaptörvény hatályba lépését köszöntő Hősök, királyok, szentek. A magyar történelem képei és emlékképei című kiállítás. A történelmi tárgyú festményeket, a magyar államiság, törvényhozás dokumentumait és a nemzeti jelképeket, valamint a Kerényi Imre által tavaly rendelt történelmi témájú festményeket felvonultató kiállítást Orbán Viktor nyitotta meg hétfőn, mielőtt az Operaházban egy gálaesten is megünnepelték az új alaptörvényt.

A kiállítást és a hétfő esti gálaestet Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott szervezte. Az ex-komcsi, ráadásul elmeháborodott Kerényit tavaly bízta meg Orbán Viktor azzal a feladattal, hogy népszerűsítse az új alaptörvényt, illetve segítsen megalapozni "a tudatos közjogi gondolkodást". Kerényi már tavaly megkezdte a "munkát": az ő ötletére rendelték el például azt, hogy minden önkormányzatnál állítsák fel az alaptörvény asztalát, és azt is, hogy bárkinek, aki kéri, személyre szóló, Kövér László házelnök által dedikált példányt küldjenek az alaptörvényből. A kiállítás és a hétfői gálaest Kerényi megbízásának eddigi legnagyobb, de nem utolsó dobása, az őrült kormánybiztos azt mondta, lesznek még "meglepetések" és ünnepségek.



Kiállítást nyit meg az őrült kormánybiztos

Kerényi szerint tavasszal 140 ezer érettségiző fogja megkapni az alaptörvény díszkiadását, amelyet többek között a kiállításon is látható történelmi témájú képekkel díszítenek majd. A könyvet tízezer forintért bárki meg is rendelhetni. Kerényi az MTI-nek kedden azt mondta, eddig tízezer példányt rendeltek meg a 3,3 kilogrammos, A3-as formátumú, több mint 200 oldalas díszkiadásból. A miniszterelnöki megbízott szerint a könyvből eddig 1700 példány készült el, ezekből 1000 számozott és dedikált, 700 sorszám nélküli.

Újabb csúcspont húsvétkor

A könyvből három különleges példány is készül majd - mondta Kerényi. A három kézműves, bőrbe kötött könyvben ugyanaz lesz, mint a díszkiadásban, de a mérete annak a duplája lesz. A három könyv egyike "a trezorba" kerül, egyet a Sándor-palota előcsarnokában, egyet pedig a parlamenti ülésteremben fognak elhelyezni.



Labda helyett alaptörvénnyel játszhat újabban

Kerényi szerint a köztársasági elnökhöz kerülő példányt a vendégek lapozgathatják majd, és mindig az aktuális, vagy legközelebbi ünnephez köthető festményeknél lesz nyitva. A Parlamentbe kerülő példány Kerényi tervei szerint külön asztalt kap majd az ülésterem közepén. "Régen is ott állt a törvénytár, meg kell keresni, vagy gyártatni kell egy olyan asztalt" - mondta a miniszterelnöki megbízott, aki úgy tervezi, az asztal egyik végére egy cserép virágot, másikra az alaptörvény díszkiadását teszik, és felsorakoztatják rajta a sarkalatos törvényeket is. Az alaptörvény mindig csukva lesz, és arra tesznek majd esküt a képviselők, miniszterek - mondta Kerényi.

Ezt a három könyvet az alaptörvény egyéves évfordulóján, április 25-én ünnepélyes keretek között fogják elhelyezni - Kerényi szerint a hétfői kiállításmegnyitó után ez lesz az ünnepségsorozat második csúcspontja. Ezzel az ő megbízatása letelik, de Kerényi azt mondta, javasolta a kormánynak, hogy az alaptörvény népszerűsítését négy éven keresztül folytassák.

(Kuruc.info - Origó nyomán)

Frissítés: Amint azt megszokhatták, néha válaszolunk egy-két olvasói hozzászólásra, mert időnként a lehető legképtelenebb dolgokkal képesek megvádolni bennünket - a saját tájékozatlanságukból vagy figyelmetlenségükből kifolyólag (s alkalomadtán persze egy kis összeesküvés-elmélet is jól jön, pl. ha nem találunk egy hírt, akkor biztosan elhallgatták ezért vagy azért).

Íme az egyik hozzászólás:

"Kuruc, mi van a Gárda tüntetéssel? Vagy az már nem fontos?"

A mait vagy a tegnapit kérdezi a kedves olvasó? Az egyikről itt, a másikról itt olvashat (az előbbi ráadásul nem is Gárda-tüntetés volt, csak megjelentek gárdisták is az ellentüntetésen). Fontos mindkettő, de az egyiknek már tegnap vége lett, a másik sorsáról pedig egyelőre nem tudunk bővebbet (ennek ellenére még mindig elérhető a hír a címlapról), az is lehet, hogy nem lett semmi belőle.

Másik olvasónk ezt írja:

"A második kép nem valós, nem ott volt a megnyitó, még csak nem is volt abban a teremben a Kerényi."

Arra kérnénk, jelezze ezt az igazságot a többi híroldalnak is, mert például az Indexen, az Origón vagy a Híradó.hu-n valamiért ez a kép szerepel (és sajnos máshol is ezzel fog találkozni). Az pedig, hogy Kerényi ott sem volt, enyhén szólva vicces. De azért követelheti pl. a Népszabadságtól, hogy retusálják le a képükről.

Ismét kérnénk tehát kedves olvasóinkat: előbb nézzenek körül, mielőtt hozzászólnak, mert megtörténhet, hogy magukat fogják égetni.

Kapcsolódó: Íme Kerényi húszmilliós festményei