Dunaújvárosban fél kettőkor született az első baba a megyében, Székesfehérvár első újszülöttje pedig negyed hatkor látta meg a napvilágot. A két kislány, Krisztina és Gitta jól vannak, egészségesek.



A kis Gitta Fehérvár első babája (Fotó: Gregority Antal)

Az éjfélt még otthon ünnepelte Kiss Angelika és Árgyelán János, a Jobbik Fejér megyei elnöke, akik épp egy hét múlvára várták második babájukat. A pocaklakó azonban másként döntött: felgyorsította az eseményeket, amelynek köszönhetően ő lett Székesfehérvár 2012-es esztendejének első babája.

Árgyelán Gitta alig néhány óra vajúdás után látta meg a napvilágot a Fejér Megyei Szent György Kórház szülészetén, ugyanis a szülők háromnegyed 5-kor indultak csak el a kórházba, s 5 óra 15 perckor már kezükben tarthatták második kislányukat.

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba előbb érkezett az első újszülött, a dunaföldvári 30 éves kismama első babája, Krisztina 1 óra 35-kor köszöntötte sírásával az új esztendőt. (Dunaújváros ugyan Fejér megye, Dunaföldvár azonban már Tolna, így az elsőbbség ellenére Árgyelánéké a megye első babája cím. Szerkesztőségünk erőt, egészséget és sok gyermeket kíván mindkét babának, valamint a szüleiknek is!)

A székesfehérvári Árgyelán családban most nagy az öröm, a picike Gitta két másik babával is versenyzett szilveszter hajnalán az elsőbbségért, de ő lett a befutó: 5 óra 15 perckor 2690 grammal és 50 centiméterrel, makkegészségesen született.

- Szerencse, hogy közel lakunk a kórházhoz, mert különben valószínűleg otthon vagy valahol az utcán született volna meg... - mondta már kipihenten az angoltanár anyuka, akinek, mint mondta, egy szava sem lehet, hisz kisbabája már aludni is hagyta őt a vendégek érkezése előtt.

- Nincs jobb dolog egy szülőnek, mint hogy az újév egy kisbabát hoz a családba. Óriási élmény - tette hozzá az apuka.

(Fejér Megyei Hírlap nyomán)

Kapcsolódó: Fotókon az újév első gyermekei