Advent első vasárnapján állítottuk fel Keszthely város régi Vásárterén Kettőskeresztünket, amely most már negyedik éve hívja fel a figyelmet Advent időszakában az ünnepek igazi üzenetére, a szeretetre.

Szép számmal gyűltünk össze ezen az estén, pedig voltak más rendezvények is –szalagavató ünnepség, Takaró Mihály előadás-, amely hasonló érdeklődési körű, értékrendű embereket kényszerített választásra a programok között. Az eseményt Selmeczy Zsuzsanna elnök asszony nyitotta meg, köszöntötte a jelenlévőket, majd közösen elénekeltük a Himnuszt.

Megtisztelte jelenlétével a Keresztet és az összegyűlteket Ruzsics Ferenc polgármester, -aki eddig minden évben jelen volt és példa értékűen vallja, hogy vannak pártoktól független rendezvények, amin minden jóérzésű magyar embernek ott kellene lennie. Így történt ez a rovás táblák állításánál is. A keszthelyi testület két tagja, dr.Ifi Ferenc és Rigó Ferenc képviselő urak, valamint Markó Péter, Keszthely város jegyzője is tiszteletüket tették. Az egyházaktól köszönthettük Tál Zoltán római katolikus plébános urat, Pável atyát a karmelita rendházból, Kuti Géza református lelkész urat, -mindhárman szóltak pár szót az egybegyűlt közösséghez, valamint Tál Zoltán plébános úr megszentelte a keresztet. A Szelencsik Klára vezette kórus énekelt az alkalomhoz illő dalt, melyet Töttő Vilmos népzenész kísért tekerőlanton és aki később önállóan is előadott egy dalt. Gömbös Tamás barátunk -Honlapunk állandó rovattal rendelkező publicistája- egy szép adventi verset szavalt. Mindnyájuknak köszönjük, hogy ottlétükkel és magas színvonalú előadásukkal méltó módon ünnepelhettünk!

A szertartást Ifj.Hegedűs Lóránt református lelkész koronázta meg kiváló beszédével, amellyel megadta az alaphangot az utána következő HEMO-ban megtartott előadásához. Már második alkalommal üdvözölhettük körünkben, az előző évben is ő áldotta meg a felállított keresztet. Beszédében az ünnep és szeretet örökkévalóságának hangsúlyozása mellett kitért a mindennapokban megélt problémáinkra, a globalizálódó világ Magyarhonra vetett negatív hatásaira, annak mindenkori okaira és okozóira, a bankokraták gátlástalan gyarmatosító gazdaságpolitikájára, a mindenkori magyar kormányok mindezektől függő helyzetére. Méltatta emellett, hogy Keszthely városában a különböző egyházak együtt vesznek részt ezen a jeles eseményen, mondván: „ilyet az ország más pontján nem nagyon tapasztalt.”

A rendezvényt a Székely Himnusszal zártuk.

Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket Barátainknak, Szimpatizánsainknak, akik segédkeztek a kereszt felállításánál! Külön kiemelném Krupla Zoltánt, aki a hangosítást biztosította számunkra, a ”Keszthelyi Motorosokat”, akik már nem először jönnek szó nélkül és önzetlenül segíteni Alapszervezetünk rendezvényein! Ők mindannyian remek hazafiak, nem csak szavakban, hanem tetteikben is. Nem utolsó sorban köszönet illeti a részt vevő hallgatóságot, akik kimozdultak otthonaikból és eljöttek közénk!

keszthely.jobbik.hu