A folyamatosan hangsúlyozott nehéz pénzügyi helyzet ellenére idén sem kell jutalom nélkül karácsonyozniuk a városházi vezetőknek.





Bár a BKV a csőd szélén tántorog, dolgozóinak juttatásait megnyirbálták, és januárra jósolt bukásával magával ránthatja a 4-es metró-beruházást és a fővárost egyaránt, a Fővárosi Önkormányzat munkáját igazgató vezetők között decemberben 54 millió forintot osztottak szét.

Ebből az összegből az öt főpolgármester-helyettes: György István, Csomós Miklós, Bagdy Gábor, Szentes Tamás és Hutiray Gyula; Sárádi Kálmánné főjegyző, valamint a főosztályvezetők és az osztályvezetők részesültek - közölte a Blikk kérdésére a Városháza sajtóosztálya. Tarlós István főpolgármester ugyanakkor nem kapott jutalmat.

- Mivel a szóban forgó összeg jutalom, nem pedig prémium, nem kellett célfeladatot teljesíteni ahhoz, hogy valaki megkapja - mondta el Szűcs Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója. - A szétosztott 54 millió forint a bérmaradványból tevődik össze, amit átcsoportosítani nem lehet. Ezt a dolgozóknak kell kifizetni, nem lehet például hajléktalanszállóra költeni - tette hozzá.

Az öt főpolgármester-helyettes és a főjegyző jutalmának összegét Tarlós István főpolgármester határozta meg, az osztály- és főosztályvezetők juttatásáról Sárádi Kálmánné főjegyző asszony döntött.

A Blikk szerette volna megtudni, hogy az 54 millió forintos jutalom hogyan oszlik meg a városházi vezetők között, tehát hogy név szerint ki mekkora összeget vehetett fel év végi jutalom gyanánt, de lapzártáig erre nem kaptak választ.

(Blikk nyomán)