Elhunyt Molnár Gál Péter színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész, akit 75 éves korában ért a halál.

Molnár Gál Péter, akit a szakma és a közvélemény is MGP-ként ismert, 1961-ben szerzett diplomát, majd a Petőfi Színház dramaturgja lett. 1961 és 1978 között a Népszabadság kulturális rovatvezetője volt. 1978-tól 1980. augusztus 31-éig tudományos főmunkatársként dolgozott a Magyar Színházi Intézetben.

Ezután ismét dramaturg volt 1980-1981-ben a Pécsi Nemzeti, 1981-1982-ben a Békés Megyei Jókai Színház, 1982-1983-ban a Veszprémi Petőfi Színházban. 1983-tól 1989-ig a Mozgó Képek, majd a Népszabadság főmunkatársa volt.

Hét éve, 2004 novemberében elismerte ügynökmúltját, illetve azt, hogy 1963-ban aláírta a beszervezési nyilatkozatot. Egy hónappal később megjelent A rivaldafény árnyékában című könyv, amelyben Fonyódi Péter tudományos kutató, a Corvina együttes egykori dobosa Molnár Gál Péter titkos jelentéseit gyűjtötte össze, amelyeket a BM III/III-as főcsoportfőnökségének adott, és amelyeket Luzsnyánszky Róbert fedőnéven írt 1963 és 1978 között.

2009-ben megjelent ügynöki beszervezéséről szóló könyve Coming out címmel. Az önéletrajzi ihletésű műből kiderült, hogy a színikritikus azért lépett a III/III-as csoportfőnökség kötelékébe, mert "homoszexualitása miatt megzsarolták".

Továbbá ő volt az a féreg, aki a színészkirály Latinovitsot - érdemtelenül - lehúzta kritikájával akkor, amikor a nehéz időszaka után megpróbált talpra állni.

(MTI - Wikipédia - Hírszerző nyomán)