Meddig folyik még a szeszárusítás a Parlamentben? A hétfői utolsó ülésnapon igyekeztünk feltenni a kérdést Kövér Lászlónak, ám a házelnök túl elfoglaltnak bizonyult a válaszra - írja a Blikk.





Ilyenformán sejthető, hogy a parlamenti büfé italmérése a nyári szünet után is zavartalanul működhet tovább. Hétfőn az interpellációk alatt többen is kint múlatták az időt a büfében. Voltak, akik kint hagyták az italukat az asztalon, amikor egy-egy szavazásra visszasiettek az ülésterembe.

Hétfőn mindenesetre csaknem elfogyott az üveges sör a büféből. Kora délután mindössze két német márkájú palack feküdt a hűtőben, egyenként 330 forint volt az ára. Egy deciliter kimért bor pedig 210 forintba került.

A Blikk szombaton írt arról, hogy korlátozás nélkül lehet sört és bort vásárolni a Parlament büféjében. Akár a legfontosabb törvényekről is szavazhatnak alkoholtól befolyásoltan, szondáztatni senkinek sincs joga őket.

- Teljesen szokásos, hogy sört vagy bort rendelnek a honatyák - árulta el egy újságírónak az egyik alkalmazott.

- Először nagyon meglepődtem, hogy lehet alkoholt fogyasztani a Parlamentben, hiszen más munkahelyeken ezt szigorúan tiltják. Itt viszont nyugodtan poharazgatnak a képviselők, vannak, akik már kora délután elkezdik - árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő fiatal ellenzéki képviselő, aki tavaly került be a Tisztelt Házba. - Azt, hogy voltak-e, akik túlzásba vitték az italozást, nem tudom, gyanús jeleket láttam már, de mivel messze ülnek tőlem; ezt nem állíthatom biztosan.

Egyébként a félemeleti klubszobában is lehet italozni, és az ülésteremhez közel eső büfében is.

Egyedül a Jobbik-frakció tiltotta meg tagjainak a parlamenti alkoholfogyasztást, és többször kérték, hogy szüntessék meg a kocsmai szolgáltatást az Országházban, de hiába. (Pálffy védnökségével talán sikerülne.)

(Kuruc.info - Blikk nyomán)