Az Alkotmánybíróság (Ab) következő elnökéről dönthet az Országgyűlés jövő heti, egynapos ülésén; a képviselők emellett összesen tíz törvényjavaslatról, illetve jogszabály-módosításról is szavazhatnak hétfőn.

A parlament alkotmányügyi bizottsága hétfő délelőtt hallgatja meg Paczolay Pétert, akinek alkotmánybírósági elnökké jelölését ellenszavazat nélkül – 13 igen és két jobbikos tartózkodás mellett – támogatta az Országgyűlés illetékes eseti bizottsága. A június 6-án elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a hivatalban lévő Paczolay Péter július elején lejáró Ab-elnöki mandátuma szeptember 1-jéig meghosszabbodott.

A Háznak – a törvény szerint – július 31-ig kell az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Ab tagjai közül elnököt választania. Az elnök megbízatása alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart. (Korábban az Ab elnökét a tagok maguk közül választották, a megbízatás pedig három évre szólt.) A parlament szintén hétfő délután dönthet egyebek mellett az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) helyébe is lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács felállításáról szóló törvényjavaslatról, továbbá az egyes közlekedési tárgyú, valamint a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő jogszabályok módosításáról.

Szintén zárószavazás várható az egyes agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvények változtatásáról, illetve a módosító javaslatokról határozhatnak az egyházügyi törvény esetében. Utóbbi ügyben a Jobbik a házbizottság ülésén jelezte, név szerinti szavazást kérnek az egyik módosító indítványról. A határozathozatalokat követően két részletes vita kezdődhet: a képviselők a budapesti Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz, illetve a katasztrófavédelemmel összefüggő törvényváltoztatásokhoz benyújtott módosító javaslatokról mondhatják el véleményüket.

(MTI)