Dúró Dóra és Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselői szombaton a budapesti Kodály köröndön, a köcsögmenet útvonalának egyik szakaszán tartottak sajtótájékoztatót.
A látványos hátteret a betiltott, eredeti Magyar Gárda jól ismert egyenruhájába öltözött személyek (köztük Juhász Tamás, az ÚMG főkapitánya - a szerk.) a „MÁSok vonulhatnak...” föliratú transzparenssel biztosították. A Jobbik politikusai a deviánsokkal, illetve a Magyar Gárda tagjaival szemben alkalmazott kettős mércére is föl kívánták hívni a figyelmet. Novák Előd elöljáróban hangsúlyozta: ellentétben a homoszexuálisokkal, ő és Dúró Dóra nem provokációs szándékkal érkeztek a Kodály köröndre, hanem azért, hogy elmondják véleményüket a deviánsok vonulásáról, valamint az elmúlt időben kialakult kettős mércéről.
Dúró Dóra ezután kijelentette, hogy a KDNP-t is magában foglaló kormány toldozta-foldozta a homoszexuálisok bejegyzett élettársi kapcsolatának létesítésére vonatkozó szabályozást, de nem törölte el, s ezen a téren semmilyen érdemi változást nem eszközölt. A kormánypártok nem támogatták viszont az egyházi esküvő állami elismerésére vonatkozó jobbikos javaslatot, s ezzel nagyban megkérdőjelezte a hitelességét a magát kereszténydemokratának is valló kormány, jelentette ki Dúró Dóra.
Novák Előd emlékeztetett, hogy gyakran halljuk azt az állítást, miszerint a Magyar Gárda tagjai garázdák, azaz kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítanak, másokban megbotránkozást keltenek. A jelenlegi törvényi szabályozás kellő jogalapot biztosít ahhoz, hogy a másokban valóban megbotránkozást keltő, kihívóan közösség ellenes magatartást tanúsító homoszexuális felvonulókat bíróság elé állítsák. Nincs szükség törvénymódosításra ahhoz, hogy ezeknek a megbotránkoztató felvonulásoknak véget vessenek, mondta Novák Előd, majd példaként fölhozta: ellentétben a deviánsokéval, a Magyar Gárda fölvonulását még a bíróság által is alátámasztva meg tudták akadályozni.
A Jobbik úgy véli, ha a Magyar Gárda nem vonulhat föl törvényesen az Andrássy úton, akkor minden jogalap nélkül vonulnak fel ugyanitt a homoszexuálisok. A Jobbik erre a kettős mércére szeretné a fölhívni a figyelmet, illetve arra, hogy a rendőrség nem lép föl a deviánsok közerkölcsöt sértő öltözékével szemben, miközben a Magyar Gárda egyenruháját nyilvános rendezvényen nem szabad viselni, mondta Novák, majd rosszallását fejezte ki, amiért a most kezdődött deviáns hét rendezvényeinek házigazdája a Fővárosi Önkormányzat által fönntartott Művész mozi nevű kulturális intézmény. A Művész mozi vezetősége által keltett botrány leginkább ahhoz hasonlítható, hogy Alföldi Róbert nemrégiben bérbe adta a Nemzeti Színházat az Erdély elszakítását Budapesten ünneplő románoknak, jelentette ki Novák Előd.
Hering József – Kuruc.info