Szembeszállt az ÁVH-val, <br>mandátum nélkül maradhat
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság kedden hivatalos személy elleni erőszak vádjával Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselőt, aki a vád szerint 2008. március 15-én a rendőrökre támadt. Az Országgyűlés ebben a ciklusban még csak jobbikos honatyák mentelmi jogát függesztette fel: Samu Tamás Gergőét, Novák Elődét és dr. Staudt Gáborét.

Samu Tamás Gergő az ügyész szerint 2008. március 15-én este a Belvárosban a "rendbontó tömegből" a rendőrök felé dobott tárgyakat, illetve egy rendőr pajzsába rúgott. A 24 éves fiatalember a vádbeli cselekménye előtt néhány hónappal garázdaságot követett el, amiért 2008-ban 45 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték.

A másodfokú bíróság helyben hagyta a tavaly októberben első fokon kiszabott tíz hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztést és a 300 ezer forintos pénzbüntetést.

A védő a szabadságvesztés mellőzését kérte, mivel a képviselői jogállásról szóló törvény szerint azzal összeférhetetlen a parlamenti mandátum, és szerinte indokolatlanul súlyos joghátrányt jelente a mandátumvesztés.

Szóbeli indoklásában a bíró azt emelte ki, hogy nem lehet tekintettel politikai összefüggésekre, csupán arra, hogy a vádlott érdemes-e a büntetés enyhítésére vagy sem.





Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény szerint összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni annak a képviselőnek a mandátumát, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek.

(MTI nyomán)

Friss: A Legfelsőbb Bírósághoz fordul Samu Tamás Gergő

Kapcsolódó: A Fidesz követelte elsőként az elítélt jobbikos képviselő lemondását

Az RTL Klub egy korábbi híradója:

Kapcsolódó: Orbánt nem érdekli, Pintér szerint nincs cigánybűnözés

További kapcsolódók:

- Új ország: felfüggesztett börtönt kapott egy jobbikos képviselő

- A Parlamentből Budaházy mellé? Kicsinálná Novákot a Fidesz