Hatala József országos rendőrfőkapitány egy budapesti és egy Pest megyei rendőrkapitányság illetékesei ellen feljelentést tett az ügyészségen statisztika-hamisítás miatt - értesült a Népszabadság.

A lap szerint az Országos Rendőr-főkapitányság országos ellenőrzést végez, s ha valótlan adatszolgáltatásra bukkannak, ugyancsak büntetőeljárást kezdeményeznek. A lap emlékeztet arra, hogy Kovács Tamás még legfőbb ügyészként levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, tegye világossá munkatársai előtt, hogy a hamis statisztikai adatszolgáltatás miatt a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülhetetlen. A Legfőbb Ügyészség korábbi országos vizsgálata ugyanis tízezres nagyságrendben tárt fel hibákat, hiányosságokat és szándékos torzításokat.

A Népszabadság a tipikus trükkök közé sorolja, hogy ha valakinek a sérelmére több hasonló bűncselekményt is elkövetnek néhány napon belül, akkor a nyomozásokat egyesítik abban az esetben is, ha nincs bizonyíték arra, hogy a különféle bűntényeket ugyanazok követték el. Így ha az egyesített ügyben a nyomozás sikerrel jár, akkor az "statisztikailag nagyobb súllyal esik latba", mintha külön oldották volna meg az ügyeket.

(MTI)

Kuruc.info kommentár: Ennyit a „javuló statisztikákról”. Eddig is jó pár rendőr, belügyes stb. is egyértelműsítette, a rendőrség, finoman szólva, nem rajong a nyomozásért, és – többek között – minden erővel le próbálja beszélni a sértetteket (különösen a cigányok áldozatait) a feljelentéstételről. Ugyanezt most egy, a legmagasabb pozícióban levő belügyér is egyértelműsítette. Nesze neked „két hét alatt rendet csinál(t)unk” és „helyreállítottuk a jogrendet az utcán” Orbán-hazugság...

S ha már szó esett a statisztikák manipulálásáról, következzék egy részlet korábbi cikkünkből, melyből kiderül, hogy rendszeresen trükköznek Pintérék, így hülyítik a népet: "az első Orbán-kormány alatt, amikor még nem volt a Jobbik, a Fidesz megduplázta a vagyon elleni bűncselekmények értékhatárát, ennek nyomán szinte robbanásszerű fejlődésnek indult a megélhetési bűnözés, hiszen a bűnözők jelentős része ettől fogva a kedvezőbb elbírálást jelentő szabálysértési kategóriába lett átsorolva. Pintérék így kozmetikázták akkoriban a bűnözési statisztikákat. (Folytatás itt.)" Javult a közbiztonság, csökkent a bűncselekmények száma - hangoztatták narancsék, miközben csak arról volt szó, hogy egyes bűncselekményeket szabálysértéssé minősítettek át.