A T. Ház ülésén Lenhardt Balázs (Jobbik) az új alkotmányt illetően a magzatvédelem kapcsán kiemelte, nem a könnyen kétségbe vonható 6 millió zsidó áldozat felett kéne siránkoznunk mindennap, hanem a meg nem született magyarok felett. Idézzük szavait:

"(...) Van aki holokausztot emleget, és egy olyan kicsi, de roppant befolyással és érdekérvényesítéssel rendelkező nemzet, amelyik szorgos munkával gyakorlatilag az egész nyugati világban kikényszerítette, hogy az ő fájdalmukat naponta érezze minden más ember. És emlegetnek itt 6 milliós számot, amikor ugye Jeruzsálemben, a holokauszt áldozatainak Jad Vasem intézetében tartanak összesen 4 millió 300 ezer embert nyilván, akit egyáltalán bármilyen atrocitás ért a második világháborúban, elhurcolták munkaszolgálatra, stb. Ebben azok is benne vannak, akik visszatértek. Mégis dogmává nemesült ez a 6 millió. És gyakorlatilag kényszerítenek rá minket is, és mindenkit, akik a nyugati világban élünk, hogy naponta emlékezzünk, és fájjon nekünk ez a dolog. Ez kényszerből nem fog menni, üzenem nekik".

Kapcsolódó: Jobbik a Házban - a 17-i felszólalások

A jobbikos képviselő úgy folytatta: "nekünk az a valóban hatmillió fáj, aki nem születhetett meg magyar gyerekként".

Ezek után Lenhardt Balázs a magzatvédelem mellett emelt szót, és magyar holokausztnak nevezte az abortuszt, amelynek "hatmillió magyar gyermek esett áldozatul".

Elképesztő gondolatnak, dilettánsnak és megmagyarázhatatlannak nevezte azt a felvetést, amely szerint mindenkinek annyi szavazati jog járna, ahány kiskorú gyermeke van. "Nehéz ezt kommentálni ép ésszel" - tette hozzá, szerinte nem igazságos az egyenlő, általános és titkos választójog sem, mert olyanok is dönthetnek az ország sorsáról, akiknek fogalmuk sincs arról sem, hogy mi Magyarország államformája. Ez a cigány etnobiznisz magas fokára emelt gondolat - tette hozzá arra utalva, hogy van párt, amelyik szavazatokat vásárol.

Lenhardt Balázs emlékeztetett, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök is arra figyelmeztetett hétfőn, hogy igenis a cigány népszaporulatot, "amit mi, a magyar adófizetők pénzéből finanszírozunk, meg kell állítani".

- Ez nem cigánykérdés, könnyű rasszizmust kiáltani, de ez a lényeg. És ehhez most még szavazati jogot is gondoltak adni! Ez tényleg nonszensz - tette hozzá a jobbikos képviselő.

(Nol nyomán)