Befellegzett a Mikroszkóp Színpadnak? – teszik fel a kérdést a színház humoristái, akiket derült égből villámcsapásként ért a hír: Verebes István beadta felmondását, ezzel kérdésessé vált a színház élete és fennmaradása - írja a Blikk.
Mint ismert, Verebes egy évvel ezelőtt vette át az igazgatói széket az adócsaló Sas Józseftől. Teljesen új stílust akart megteremteni, úgynevezett bulvárhumort, ám erre a szép zsidó stílusra sem igazán voltak vevők az emberek, egyre több hely maradt üresen a nézőtéren.
A hír egyelőre a folyosókon terjed, mert a Mikroszkóp dolgozóival hivatalosan még nem közölték a tényeket.
– Hivatalosan még nem értesítettek bennünket arról, hogy Verebes lemondott, de mindenki tudja – mondta el az egyik humorista.
Selmeczi Tibor egykori megbízott igazgató nem köntörfalazott, ahogyan fogalmazott: "a fricskázók" adták fel.
A Heti Hetes antimagyarja
– Nehéz bármit is mondani erről, mert ez egy elég kellemetlen pillanat a magyar kabaré történelmében, mert így gyakorlatilag megszűnik az egyetlen kabarészínház – kezdte Selmeczi. – Nyilvánvaló, hogy nem fogjuk feladni, valamit csinálni fogunk.
– Lehet, hogy abbahagyjuk a színházat, és mást kell csinálnunk. A fricskázók adták fel. Persze sok mindenben igaza van Verebesnek, rövid pórázon nagyon szegényen kellett léteznie a színháznak. Ennyi pénzből nem tudta megvalósítani, amit szeretett volna. Mi már lejjebb adtuk az igényünket, elég nekünk az is, ha hagynak bennünket játszani.
Csomós Miklós, a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke a lapnak elmondta, nem tudja, mi lesz a színház sorsa.
– Verebes István többször is felkeresett, mielőtt így döntött volna. Felmondását elfogadtuk. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, ő mindent megtett, de nem sikerült a terveit megvalósítania. Ezt az évadot még végigcsinálja, utána kiírunk egy használatba vételi pályázatot.
(Blikk nyomán)
Kapcsolódó: Az RTL Klub után a TV2 is kirúgta Vágót