A Cozma-ügyben tartott szerdai, harmadik tárgyalási napon a Veszprém Megyei Bíróság az ötöd-, hatod- és hetedrendű vádlottakat hallgatta meg, illetőleg szembesítéseket rendelt el. Az ötödrendű vádlott, a 48 éves zalaegerszegi Bihari Csaba megtagadta a vallomástételt, kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni, és a szembesítéseket sem vállalta.



Németh Győzike

A férfi rendőrségi vallomását Németh Balázs tanácsvezető bíró ismertette, s abban is az szerepel, hogy Sztojka Iván harmadrendű vádlott közölte a veszprémi verekedés után: „Csoki szúrt” (azaz az elsőrendű vádlott, Raffael Sándor). Bihari szerint ezt Sztojkának a másodrendű vádlott, Németh Győző mondta, és kijelentését többen is hallották a társaságból. Bihari Csaba a vallomása szerint Raffaelnél, Németh Győzőnél látott kést, majd úgy módosította vallomását, hogy késtartó kampót látott a zsebüknél. „Csokinál a kés az oldalsó zsebben volt” – vallotta. Mondta azt is, hogy lent a diszkóban nem látott szúrást, csak azt, hogy verekedés van, „Csokiék négyen balhéznak”. (Azaz Raffael, Németh, Sztojka és Pál Gábor negyedrendű vádlott.)

Az ötödrendű vádlott azt vallotta a rendőrségen, hogy látta felfelé futni a „csíkos pólóst” (Marian Cozmát), és sokan futottak utána, illetve fölfelé a diszkóból. Amikor fölért, azt látta az utcán, hogy valaki fekszik a földön, és azt kiabálják, „mentőt, mentőt”. Elmondása szerint a „csíkos pólóst” látta a földön feküdni, majd észrevette Sztojka Ivánt, aki ekkor mondta neki, hogy „Csoki szúrt”. Bihari Csaba elismerte a rendőrségen tett vallomásában, hogy kétszer vagy háromszor ő is megrúgott valakit a diszkóban, „lehet, hogy Cozmát vagy valaki mást”. Mint vallotta, „Csoki, Győző, Iván és Pál Gábor ütötték-rúgták Cozmát”.

Sanyi és Győző benne volt a balhéban

A hatodrendű vádlott, Gergely Péterné budapesti lakos is – Raffael Sándor élettársa – a tárgyaláson azt vallotta, hogy Sándor leült a kanapé szélére és annyit mondott: „Úristen, valami nagy bajt csináltam”. Elmondása szerint ugyanezt jegyezte meg Németh Győző is. Közlése szerint ezt a Cozma-gyilkosság után, vasárnap délelőtt mondta Raffael és Németh, amikor hazaértek az ő budapesti lakásába. Gergely Péterné szerint mindketten zaklatottak voltak, Raffael Sándor fején vágás volt, és erősen vérzett, Némethnek pedig több helyen elszakadt a pólója. Elmondta, hogy Raffael sebét a Telkiben lévő magánkórházban látták el. Vallomása szerint ő szerzett kocsit az Ausztriába utazáshoz (a végcél Svájc vagy Olaszország volt), s ő is vezette a járművet. Gergelyné szerint az úton neki nem beszéltek Raffaelék a történtekről. Arról, hogy mi történt Veszprémben, s hogy „Sanyi és Győző benne volt a balhéban”, csak a letartóztatásuk után, Grazban szerzett tudomást a tolmácstól – vallotta.

Egy hetet itthon voltak, kettőt külföldön

Raffaellel való kapcsolatáról azt mondta, hogy „zűrös volt”, a barátait pedig – különösen Németh Győzőt – nem kedvelte, „Győzőnek még a jelenléte is idegesített”. Mint mondta, „Sándor befolyásolható személyiség, s nem rám és a szüleire, hanem csak a barátaira hallgatott”. Szerinte Raffael nem kötekedő típus, ha problémái voltak, azok „mindig a barátai miatt adódtak”. Vallotta az élettársáról azt is, hogy „Sanyinak nem lehet hinni, ő összevissza hazudozik”. Utalt arra is: neki azt mondta az autóban, hogy Székesfehérváron volt, Veszprémről említést sem tett. A hatodrendű vádlott szerint grazi őrizetbe vételükkor Németh megjegyezte Raffaelnek, hogy „feldobtak minket”, Raffael neki (Gergelynének) szólt oda, hogy „intézd az ügyvédet”. A vádlott elmondta azt is, hogy „Sándornak és Győzőnek prostituáltak dolgoztak” Svájcban és Olaszországban. Mint vallotta, egy hetet itthon voltak, kettőt külföldön: Ausztriában, Olaszországban, Svájcban és Romániában. A szembesítés során Németh Győző tagadta a Gergelyné által neki tulajdonított kijelentéseket, míg a hatodrendű vádlott fenntartotta vallomását.

A hetedrendű vádlott nem érzi magát bűnösnek

A 37 éves budapesti Antalik László, a hetedrendű vádlott a tárgyaláson kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, és nem tesz vallomást. A bíró ismertette a vádlott nyomozás során tett vallomását, amely szerint 2009. február 8-án délután Budapesten találkozott Raffael Sándorral és Németh Győzővel, s utóbbi pénzt kért tőle. Vallomása szerint Németh is kisegítette már őt korábban pénzzel, így az anyósától „szerzett is neki 150 ezer forintot”. Németh arra kérte Antalikot, hogy kísérje el őket Hegyeshalomig, mert ő ismer ott pénzváltót, s a forintot mindenképp euróra akarják cserélni – vallotta a rendőrségen a hetedrendű vádlott. Antalik vallomása szerint Németh Győző 400 ezer forintot adott át neki, s az összesen 550 ezer forintot ő váltotta át Hegyeshalomban euróra. Antalik vallomásában az is szerepel, hogy Budapesten sem Raffael, sem Németh nem beszélt neki arról, hogy hol jártak előző éjszaka, és hogy bűncselekménybe keveredtek. Csak este a televízióból értesült a Veszprémben történtekről – vallotta.

Vallomásában az is szerepel, hogy Németh Győző már az osztrák oldalon, búcsúzáskor tett neki utalást arra, hogy „olyan dologba keveredtek, amiért akár életfogytiglant is kaphatnak”. A szembesítés során Németh tagadta Antalik állításait, a hetedrendű vádlott azonban fenntartotta vallomását. A tárgyalóteremben csütörtökön a Patrióta lokál videokameráinak felvételeit vetítik le, illetőleg értékeli a látottakat a bíróság.

(MTI)

Kapcsolódó: "Te jó ég, mit tettem, gyilkos vagyok!" - Raffaelre vallott a negyedrendű vádlott