Raffael
Az MTI beszámolója szerint Raffael azt is kimondta, hogy ő a gyilkos, illetve egyértelműsítette kése átadásakor, hogy azzal ölt:

A Cozma-gyilkosság negyedrendű vádlottja, a 33 éves budapesti Pál Gábor nem tagadta meg a vallomást a Veszprém Megyei Bíróság keddi tárgyalásán, szemben az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottal. Vallomása szerint azt a megjegyzést hallotta Raffael Sándor elsőrendű vádlottól: "Te jó Isten, mit tettem, gyilkos vagyok, ezért életfogytiglant fogok kapni." A Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja, Raffael Sándor a Veszprém Megyei Bíróságon tartott keddi tárgyaláson tagadta, hogy ő szúrt volna, feltételezése szerint Pál Gábor negyedrendű vádlott "lepaktált" az ügyészséggel, ezért vallott ellene.

Pál Gábor elmondta azt is: a veszprémi Patrióta lokál előtti verekedést és gyilkosságot követően az autóban Raffael Sándor bal oldalról - feltehetően a kocsi irattartójából - elővett egy kést, s azt azzal a kijelentéssel adta át Németh Győzőnek, az ügy másodrendű vádlottjának, hogy "használtam". Németh Győző a kést a ruhájába törölte és a 8-as főúton, Várpalota környékén kidobta a kocsi ablakán - vallotta a negyedrendű vádlott.

A szembesítés során Raffael Sándor tagadta Pál Gábor állításait.

Korábban írtuk: "Te jó ég, mit tettem!" - ezt mondta Raffael Sándor február 8-án, miután megtudta, hogy meghalt Marian Cozma Pál Gábor negyedrendű vádlott vallomása szerint. Pál szerint Németh Győző már az emberölés éjszakáján a szórakozóhelyen azt mondta, hogy "Csoki szúrt".

Pál Gábor szerint a diszkótérben Németh Győző indult meg Cozma felé, megpróbálta megütni, miután szerinte Cozma csúnyán nézte Sztojka Ivánt. Ekkor robbant ki a verekedés, amely során ő székkel bántalmazta Marian Cozmát. Később már azt vette észre, hogy társai eltűnnek az alagsori teremből, ezért ő is kiment a szórakozóhelyről. Mindenki kint volt.

Látta, hogy két ember fekszik a földön, de nem foglalkozott vele. A bejáratnál Németh Győző jött felé és azt mondta, hogy " Csoki szúrt ", majd azt is közölte, hogy ő valakit fejbe rúgott. Ezután kocsiba ültek, Budapest felé hajtottak, Raffael Sándor elővett egy kést, melyet Németh Győző elkért, megtörölte, majd kidobta az ablakon.

Mikor Budapestre értek, igazoltatták a rendőrök őket, később azonban ő hazament. Vasárnap délelőtt Németh Győzővel elmentek Raffael Sándor budapesti bérelt lakására. Mikor leparkoltak, akkor tudta meg az élettársától, aki telefonon hívta őt, hogy Cozma meghalt. Raffael Sándor is tudta már mindezt a híradásokból, és ekkor azt mondta, hogy " te jó ég, mit tettem".

Pál Gábor vallomása végén bocsánatot kért Marian Cozma édesapjától, amiért bántotta a fiát, és részvétet nyilvánított.

A nyári szünet után hétfőn folytatódott Veszprémben a Cozma -per. A Veszprém Megyei Bíróság 29 tárgyalási napot tűzött ki a gyilkosság tisztázására. Heten állnak bíróság elé, azok, akik ellen emberölés, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és bűnpártolás a vád. A hétfői tárgyaláson az első-, másod- és harmadrendű vádlott sem tett vallomást. Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván is fenntartotta azt, amit korábban mondott, tagadták, hogy bármi közük lett volna a gyilkossághoz.

(FH nyomán)

Tegnap történt:

 

 

 

Kapcsolódó: Ezek a cigányok: röhigcsélve várták a tárgyalást Cozma gyilkosai

Ajánló: A legismertebb cigány rémtett: Olaszliszka - Megdöbbentő részletekkel! (x)