A cigányok nem beszélnek,<br />csak a nyomok<br />(Fénykép: Magyar Hírlap)
Az elsődleges orvosszakértői vizsgálatok szerint körülbelül 45 olyan erőhatás, rúgás, ütés érhette az Olaszliszkán cigány csürhe által meglincselt középiskolai tanárt, elsősorban a fején, ami a halálát okozhatta – mondta el Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya, aki szkinhedek bosszúakciójának kamuhírével igyekezett elterelni a figyelmet az antimagyarizmus legújabb megnyilvánulásáról.

Három férfit hallgatott ki emberölés alapos gyanújával a rendőrség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán történt bûncselekmény miatt – közölte a Nap-keltében megyei főkapitány. Kökényesi Antal - aki korábban a BRFK vezetője is volt - beszámolt arról, hogy hétfő este a települést jelentős rendőri egység védte, mert elterjedt a hír, hogy szkinhed csoportok érkeznek a településre bosszút állni, de most nyugalom van. (Kuruc.info kommentár: tehát ismét csak riogattak, hihetetlen, még ilyenkor is fordítva.)

Szöginé Megyeri Gabriella, a meglincselt férfi felesége a Magyar Televízió mûsorában elmondta, hogy a gyermekeivel pszichológushoz készül, mert a lányokat, akik szemtanúi voltak apjuk agyonverésének, nagyon megviselték a történtek. Elmondta azt is, hogy a gyerekek elmesélték: hiába ordítottak segítségért, mindenki, aki nem rúgta, csak kárörvendően nézte apjukat.

A Borsod Online-nak nyilatkozott a két gyermeket Olaszliszkáról elhozó Pór Attila és felesége, Nagy Katalin is. Az asszony szerint a meggyilkolt Szögi Lajos csak azért ment autójával az alsó úton, mert meg akarta nézni, milyen lett az az útfelújítás után. Nagy Katalin hozzátette: a férfi nem ment gyorsan, hiszen féknyom sem volt és az ütközés után tíz méteren belül megállt. Kiszállt, megnézte a kislányt, aki felugrott és elszaladt. (Más változat szerint az árokba esett, ezért nem vették észre hozzátartozói.) Mint Pórné Nagy Katalin fogalmazott: később az áldozat visszaszállt a kocsiba, de elindulni nem tudott, mert rátörték a szélvédőt, beverték az ablakot, kirángatták a kocsiból, és csak ütötték - haláláig.

A megyei főügyészség álláspontja szerint különösen kegyetlen módon és aljas indokból elkövetett emberölésről is szó lehet a vasárnap esti olaszliszkai brutális gyilkosság esetében – tudta meg a HavariaPress. Míg az emberölést alapesetben 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálják, addig a különösen kegyetlen módon és aljas indokból elkövetett emberölést már életfogytig tartó fegyházzal büntetni a törvény.

Rendőri erősítést vezényeltek Olaszliszkára. A HavariaPress úgy tudja, a rendőri erők összevonásáról Dr. Kökényesi Antal, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitány rendelkezett. A megyei főkapitány azután döntött így, hogy személyesen látogatott el a településre, ahol önkormányzati és kisebbségi vezetőkkel folytatott tanácskozást. Ennek eredményeképpen egyenruhásokat és több járőrkocsit küldtek Olaszliszkára a különböző megyei kapitányságokról. A rendőrök folyamatosan járőröznek a településen. A fokozott jelenlétre a kialakult feszült helyzetben a biztonság és a közrend biztosítása érdekében van szükség.

(MNO, MTV, HavariaPress, InfoRádió "politikailag korrekt" hírei értelmezve)

Korábbi cikkünk:
Cigány csürhe lincselt halálra egy pedagógust