Minden év augusztus 20-án avatják tisztté a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen újonnan végzett katona hallgatókat. 2010. augusztus 20-án első alkalommal egy hallgatói század az új díszegyenruhában jelenik meg. A ceremónia új elemeként az ifjú tisztek esküjük elmondása után kardot rántanak.



Az új hallgatói díszegyenruha
A több éves előkészítő munka után bevezetett díszöltözettel a katonák tisztelegnek a háborúkban hősi halált halt, a magyar hadseregben mindenkor szolgált tisztek előtt, s őrzik az általuk képviselt értékeket. A ceremónia új elemeként az ifjú tisztek esküjük elmondása után kardot rántanak - olvasható a rendezvény hivatalos honlapján.

2007 óta a Hősök terén zajlik a tisztavatás ceremóniája, ahol az avatandó tisztek nyilvánosság előtt tesznek esküt a haza védelmére.

Augusztus 20-án a Hősök tere már kora reggel benépesül. Az érdeklődő közönség ezen a napon megtekintheti a Magyar Honvédség által kiállított haditechnikai eszközöket. Különleges része az ünnepségnek a katonazenekarok, hagyományőrzők és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének felvonulása az Oktogon és a Hősök tere között. Közkedvelt katonai látványosság a 32. Budapest Díszzászlóalj díszelgőinek fegyveres bemutatója.

A hivatalos ünnepség a díszalegység bevonulásával kezdődik, ezt követően fogadják a történelmi zászlókat. Az ünnepség fénypontja a tiszti fogadalomtétel és az esküt követő kardrántás. A tisztavatás hagyománya szerint minden évben az egyetem egy kiválóan végzett katona hallgatója a tiszti eskü szövegének előmondója. Az eskütétel alatt a Bánk bán című opera Hazám, hazám áriájának zenekari feldolgozását hallhatjuk.

Az ünnepi beszédek elhangzása után az újonnan avatott tisztek képviselői koszorút helyeznek el az Ismeretlen Katona sírjánál. Látványos eleme a tisztavatásnak a légi bemutató. A tisztavatás záró mozzanata az ifjú tisztek díszmenete.

A Hősök terén a szervezők a tisztavatás után is gondoskodnak a résztvevők szórakoztatásáról. Déltől a katonazenekarok adnak térzenét, végül a közönség megtekintheti az ünnepélyes őrségváltást.

Ezért van szükség a hallgatói díszegyenruha bevezetésére

A díszöltözet rendszeresítésével hagyományt teremtünk - olvasható a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem honlapján. Bevezetésével tisztelgünk a nemzeti tisztképzésért évszázadokon keresztül küzdő magyar személyiségek, a háborúkban hősi halált halt, a magyar hadseregben mindenkor szolgált tisztek előtt, és őrizzük az általuk képviselt értékeket. A hallgatói díszegyenruha bevezetése továbbá hiánypótlás. A hallgatók korábban nem rendelkeztek társasági öltözettel, melyben méltó módon jelenhetnének meg ünnepi rendezvényeken, nemzetközi eseményeken, illetve a tisztavatáson.

Az egyenruha az összetartozás kifejezője. A katonai szocializáció fontos eleme, hogy a hallgató büszke legyen viselt egyenruhájára, mely megfelelő tartást biztosít számára. A díszegyenruha alkalmas a toborzó munka hatékonyságának fokozására. A civil rendezvényeken minden esetben népszerűnek bizonyult a fiatalok körében az egyenruha látványa.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az elfogadott díszöltözet változat külső megjelenésének pontosítását, a díszítő elemek szakmai leírását kapta feladatul. Az egyetem feladata a költségvetés tervezése, illetve a díszöltözet csapatpróbájának szervezése, valamint végrehajtása.

Egy év áll rendelkezésre, hogy a ruházatot a kijelölt hallgatói állomány viselje, tesztelje, különféle rendezvényeken szerepeltesse. Ezt követi a véglegesítés időszaka, majd a megfelelő döntések után kezdődhet csak meg a teljes hallgatói állomány ellátása. Mindez akár 2011 végéig, 2012 elejéig is eltarthat.

(InfoRádió, kép: uniform.extra.hu)