Jogi eszközökkel nem lehet morális kérdésekben igazságot tenni, mondta Eörsi László történész azután, hogy a Jobbik egy tévényilatkozata miatt feljelentette Biszku Béla egykori belügyminisztert.

A Jobbik feljelentése árt a tényfeltárásnak, hazudta az Élet és Irodalomban az Eörsi László nevű zsidó, az 56-os intézet munkatársa azután, hogy Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő feljelentette Biszku Bélát, aki belügyminiszterként az 1956-ot követő megtorlások egyik felelőse volt.

Biszku Béla ellen a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett elkövetésének gyanújával azóta a nyomozást is megindította a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Biszku a Duna TV-nek nyilatkozva ellenforradalomnak minősítette az ötvenhatos forradalmat, és jogszerűnek nevezte az azt követő megtorlást.

2007-ben Havas Szófia MSZP-s képviselő tett vitatható kijelentést a HVG-ben 1956-ról, de akkor még nem volt lehetőség emiatt feljelentést tenni. Havas azt mondta: „Én például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva.”

Damoklész kardja

„Az elmúlt rendszerek vétkeseinek megszólaltatása – a tapasztalatok szerint – mindig is nehézségekbe ütközött” – nyilatkozta az Indexnek Eörsi László. Ezt bizonyítja Biszku Béla több mint két évtizedes hallgatása is. „Könnyen belátható, hogy milyen kevéssé növeli a tényfeltárás esélyeit, ha bírósági eljárás Damoklész kardjaként lóg majd a megkérdezettek feje fölött.”

Arra a felvetésre, hogy Biszku – igaz, kerülő úton való, vagyis nem a tettei, hanem egy nyilatkozata miatti – bíróság elé állítása akár egy katartikus pillanata is lehetne a múlttal való szembenézésnek, a magát történésznek nevező senkiházi így válaszolt:

„Az eddigi próbálkozások – például a sortűzperek – a legkevésbé sem bizonyultak katartikus pillanatoknak. [A rendszerváltás után több tucat büntetőeljárás is indult 1956-os sortüzek miatt. Politikusok nem, csak katonák és határőrök ültek a vádlottak padján.] Jogi eszközökkel egyébként sem feltétlenül lehet morális kérdésekben igazságot tenni, és félő, hogy egyesek katarzisélménye vég nélküli bosszúhadjárathoz vezetne. Viszont az sincs rendben, hogy egyeseknek – mint Biszkunak – a jogállamiság oltalmában még csak minimális mértékben sem kell szembenézniük elkövetett rémtetteikkel. Ebben az ügyben jó megoldás nemigen létezik.”

"Társadalmilag nem veszélyes"

Eörsi abszurdnak tartja, hogy egy interjúalanyt világnézeti alapon bepereljenek (kivéve persze, ha nem a zsidóknak tetsző dolgokat mond, mint az a továbbiakból kiderül - a szerk.): ha ugyanis szerinte "valaki társadalmi szempontból veszélyes (például rasszista, uszító) üzeneteket terjeszt, akkor – bármilyen durván is hangzik – cenzúrázni kell". 1956 ellenforradalomnak minősítése viszont a zsidó történész szerint jelenleg a legkevésbé sem tartozik ebbe a körbe. Ugye meglepő?

Kérdés, hogy húsz évvel a rendszerváltás, valamint egy új kurzust ígérő kormányváltás után van-e még lehetőség valamiféle elégtételre, a még élő bűnösök megbüntetésére, egyáltalán: szükség lenne-e rá?

Eörsi szerint ha a rendszerváltás után számos megoldhatatlannak tűnő problémát felvetett az igazságtétel, akkor ma, húsz évvel később már egyenesen abszurd a büntető eljárás kezdeményezése a kilencven körüli, vagy még öregebb aggastyánok ellen. [Az Antall-kormány idején fogadta el a parlament a kommunizmus idején politikai okokból elkövetett súlyos bűncselekmények üldöztetéséről szóló törvényt, amit azonban az Alkotmánybíróság 1992-ben alkotmányellenesnek nyilvánított. Az AB indoklása szerint a törvényszöveg sértette a jogbiztonság elvét, mivel már elévült bűncselekményeket kívánt újólag büntethetővé tenni.]

„Az 1956-osnál csekélyebb súlyú eseteket, például a hatvanas-nyolcvanas évek gazdasági bűncselekményeit sem lehetne már büntetőügyileg rendezni – hazudta Eörsi László. – És mivel jogállami keretek között nincs remény az elégtételre, már csak elvi kérdés, hogy szükség lenne-e rá.”

(Index nyomán)

Ajánló: Ignácz Rózsa: A vádlott (x)