Bognár Lajos
A mai Pesthidegkúttal határos Árpád-kori Gercse faluból mára csak a legelők és szántók közepén szigetként kiemelkedő Boldogasszony-templom maradt. Az elmúlt évszázadokban többször is lerombolt, összedőlt templomot - hála az áldott emlékű Bognár Lajos atya és a hozzá hasonló jó magyarok állhatatos küzdelmének – tizenhárom évvel ezelőtt, 1997. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján áldotta meg Dékány Vilmos Esztergom-budapesti segédpüspök, aki a templom hosszú Csipkerózsika-álma után egyben az első szentmisét is celebrálta az ősi falak között. A középkori eredetű templomban tizenhárom éve újra imádkoznak, keresztelnek és esketnek. Dékány Vilmos püspök a hamvaiból föltámadt Isten házát a hívek és az újjáépítők jelenlétében Nagyboldogasszonykor, Szűz Mária mennybevitelének ünnepén, azon a napon áldotta meg, amikor a történelem egy jóval későbbi korszakában, Kr. u. 1038-ban Szent István király országunkat és népünket a Patrona Hungariae oltalmába ajánlotta.

Az Árpád-kori XIII. században a mai Pesthidegkút határában, a Vihar- és a Csúcshegy közötti nyereg nyugati lejtőjén volt egy Gercse nevű település, amelynek hajdani létezéséről ma már csak az elmúlt századok írásos emlékei, néhány régészeti lelet és a történelem folyamán többször átalakított, kijavított, s legutóbb romjaiból föltámadt Gercsei Boldogasszony-templom tanúskodik. Az óbudai káptalan határának 1212-es bejárása után kiállított Canonica Visitatio elnevezésű oklevélben a hajdani krónikás „Guerchey szőlőről” és a hasonló nevű faluról tesz említést, amelynek elhelyezkedését a mai Csúcs-hegy alatti részen jelöli meg.

Az újjáépített gercsei templom (Fotó: Hering József)

Bognár Lajos atya, Zelnik József és mások kezdeményezésének, megalkuvást nem ismerő küzdelmének, illetve Bujdosó Győző építész kiváló munkájának eredményeként az Óbudai Polgári Társaság és a Pesthidegkút Alapítvány 1996-ban újjáépítette az évszázadokon keresztül elhagyatott állapotban levő gercsepusztai Boldogasszony-templomot. Dékány Vilmos Esztergom-budapesti segédpüspök 1997. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján szép számú hívősereg jelenlétében áldotta meg Isten házát, majd bemutatta benne az első szentmisét.

Az újjáépített gercsei templomban az ősi keresztény hagyománynak megfelelően a nagyszombatról húsvétvasárnapra virradó éjszaka, amint az elmúlt esztendőkben mindig, a 2010-es vigílián is megünnepelték az élet győzelmét a halál fölött. A templomban egyébként húsvéttól kezdve egészen halottak napjáig vasárnap délutánonként szentmisére gyűlnek össze a pesthidegkútiak és a budai hegyekben kiránduló katolikusok. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig a templomban, illetve közvetlen közelében, a szabad ég alatt időnként megvendégeléssel egybekötött lelkigyakorlatot tart a rászorultaknak, s ilyenkor az oltár előtti urnasírban végső nyugalomra lelt templomépítőre, Bognár Lajos atyára is emlékeznek.

Az 1997-ben megáldott gercsei templomban több mint egy évtizede az ősi keresztény hagyományt megújítva a húsvétvasárnapra virradó éjszaka megtartják a húsvét vigíliáját (vigilia paschalis), a világosság győzelmét a sötétség felett, az élet győzelmét a halál felett. A gercsei templom ilyenkor fényárban úszik, s virrasztva így emlékeznek a Világ világosságának föltámadására. Elmúlik az éjszaka, s húsvétvasárnaponként reggel hatkor úgynevezett „asszonyok miséjét” tartanak a gercsei templomban. A pesthidegkúti lányok és asszonyok, de még a férfiak is, ilyenkor kihozzák magukkal az ünnepi kalácsot, sonkát, tojást és megszenteltetik a plébánossal. Az asszonyok miséjét annak emlékére tartják, hogy Jézus Krisztus sziklasírját a megfeszítés utáni harmadnapon üresen találták a jeruzsálemi asszonyok a Golgotán. A húsvétvasárnap reggeli ételszentelésre az elmúlt években az újjáépített gercsei templom előtti térségen kerül sor. A nagyböjt végeztével a keresztények hosszú idő után húsvétvasárnap ehetnek először húst, s a szép szokásra az ünnep magyar elnevezése is emlékeztet: A hívő ember a hosszú böjt után ezen a napon veheti magához, fogyaszthatja a húst.

Húsvétvasárnapi ételszentelés a templom előtt (Fotó: Gr Biker)

Bognár Lajos atya volt a gercsepusztai búzaszentelés szokásának a föltámasztója. A búzavetés és az egész határ megszentelése, mint ismert, április 25-én, Szent Márk napján, vagy az ahhoz közel eső vasárnap történik. Lajos atya híveinek társaságában ilyenkor körmenettel kiment a gercsei határba és megszentelte a búzát, egyéb gabonaféléket, a gyümölcsfákat, a szőlőt és mindent, amit a mező, a föld ad az embernek.

A templom eredetileg az Árpád-korban épült

Nagy Emese régész 1958-ban jelentette meg tanulmányát az 1956 nyarán általa vezetett régészeti ásatások eredményéről. A templom nyugati, bejárati homlokzatán a régész által említett, a kerek ablak alatti keretbe foglalt 1774-es évszám manapság már olvashatatlan. Az 1774-es évszám az 1997-es újjáépítés előtti utolsó, a barokk korban elvégzett átépítés idejét jelöli. Az 1956 nyarán, az akkor már romos templom területén végzett ásatások eredményeként a régésznő megállapította, hogy a nyugati homlokzaton, a mai bejárat fölött látható barokk stukkó maradványok és az akkor még világosan kirajzolódó 1774-es évszám, valamint a barokk korban szokásban volt alaprajz miatt vélték korábban az épületet XVIII. századinak, és nem pedig Árpád-kori eredetűnek. Ám bizonyos elfalazásokból, falrakásokból és a környező földeken előkerült középkori cseréptöredékekből Nagy Emese arra a következtetésre jutott, hogy minden kétséget kizáróan egy keletelt (keletre néző szentélyű – H. J.), többször át- és újjáépített, ám eredeti változatában Árpád-kori templomról van szó.

Az 1774-es évszám már nem olvasható (Fotó: Hering József)

A bejárati kapu fölött egy szegmentíves lezárású, téglalap alakú nagyobb, s fölötte egy kisebb, kerek ablak látható. Mindkét ablakot és a kapunyílást jellegzetes XVIII. századi, tehát barokk korbeli téglákkal bélelték. A déli homlokzat nyugati felén – ahol most a második világháborúban elesett katonák emlékét megörökítő tábla van – Nagy Emese kétszeresen elfalazott bejárati ajtót talált. A déli fal keleti felében a román korra, tehát az Árpád-korra is jellemző félköríves lezárású, úgynevezett rézselt ablak látható.

A déli fal és a keleti apszis (Fotó: Hering József)

A templom apszisától (a román kori templomépítészetben félkör formájú, kiugró építmény a szentély lezárására – H. J.) mintegy 30-40 méterre keletre az évek múltán egyre inkább eltűnő épületegyüttes nyomai láthatók. Imitt-amott a gaz, cserje és a földkupacok közül kivillan egy-két boltíves, dongaboltozatos pincemaradvány, de néhány év múlva valószínűleg már ezt sem látjuk. Nagy kár, hogy hagyjuk elenyészni a régmúltunk tárgyi tanúit. Bujdosó Győző, a templom építészeti helyreállítója szerint elképzelhető, hogy ezek az eltűnőben levő épületmaradványok a középkori Gercse település egyik – vagy talán egyetlen – udvarházának tanújelei. De hát így bánunk mi (el) a történelmi értékeinkkel. Egyébként fél évszázaddal ezelőtt még tetővel fedett hajlék is volt a mára föld alá került épületcsoportban, hiszen a templomot és közvetlen környékét megásató Nagy Emese 1956 nyarán még itt húzta meg magát éjszakánként a régészeti munkálatok idején. A templomtól mintegy száz méterre délre egy kváderkövekkel kirakott igen régi kút is látható, s nem elképzelhetetlen, hogy hajdanában már Gercse falu vízellátását is biztosította.

Az épületegyüttes eltűnő maradványai (Fotó: Hering József)

Az első, az Árpád-kori templom a helyszínen talált maradványok szerint leégett és jó ideig romos állapotban volt, s csak a XVIII. században építették újjá, amint erről a nyugati oromfalon nemrégen még olvasható volt 1774-es évszám is tanúskodott. Nagy Emese 1956-os ásatásáig a templom falai sok helyütt szinte teljes eredeti magasságukban átvészelték az elmúlt évszázadok emberi és természeti rombolásait. Aránylag jó állapotban maradt meg a nyugati homlokzat oromfala. A XVIII. századi átépítés folyamán itt, a nyugati falban alakították ki a főbejáratot, a kapu fölé szegmentíves, téglalapalapú, míg tőle feljebb egy kisebb, kerek ablakot nyitottak. A két ablak közt Nagy Emese és a későbbi kutatók ásatása idején is tisztán kiolvasható 1774-es évszám mára szinte teljesen szétmállott, lehullott.

A kapu fölötti ablakok (Fotó: Hering József)

Maria-Einsiedelntől Máriaremetéig

Thalwieser Katalin 1763-ban érkezett német földről Hidegkútra, ahol feleségül ment a már itt élő Linzenpold György nevű, korábban szintén a Duna forrásvidékéről bevándorolt, tehetős svábhoz. Az ifjú feleség magával hozta Hidegkútra a svájci német Maria-Einsiedeln híres búcsújáróhely csodatévő kegyszobrának képi másolatát. A becses kegyképet előbb csak egy tölgyfára, más források szerint kőrisfára akasztva a mezőn, majd az 1774-ben helyreállított gercsepusztai templomban imádták. Gercsepusztáról huzamosabb idő múlva a kegykép átkerült egy máriaremetei fakápolnában, majd az 1899-ben megépült Kisboldogasszony-kegytemplomban helyezték el. A Maria Einsiedeln-i bencés kolostorban levő jelenlegi kegyszobrot, a Fekete Madonnát (Die Schwarze Madonna von Einsiedeln), amely korábban még nem volt fekete, 1466 nyarán helyezték el, miután elődje az egy évvel korábban keletkezett tűz során összetörött és elégett. A hársfából faragott mostani szobor az idők folyamán a gyertyák és az olajlámpások füstjétől lett fekete. A Pesthidegkút városrészét képező Máriaremete nem csak a kegyképet, hanem a nevét is német területről kapta. A német Einsiedler szó magyarul „remetét” jelent. A Maria-Einsiedeln településnév magyarra fordítva tehát Máriaremete.

A Maria Einsiedeln-i Fekete Madonna (Fotó: archív)

A gercsei templom kapujával szemben négyszögletes alapon fehér kőkereszt áll. A Gelobt sei Jesus Christus (Dicsértessék a Jézus Krisztus) gótbetűs német fölirat és az alatta levő 1930-as évszám arról tanúskodik, hogy ezt a keresztet a szomszédos Pesthidegkút szorgalmas svábjai állították 1930-ban, mindössze másfél évtizeddel azelőtt, hogy többségüket 1946-ban kiüldözték a gyűlölködő győzők és hitvány hazai kiszolgálóik. A kőkereszt mintegy két évtizeden keresztül állt az egyik pesthidegkúti út mentén, míg az 1950-es években, talán nem véletlenül, ki nem döntötte egy traktor. A kőkereszt ezután hosszú évtizedeken keresztül hevert a hidegkúti plébánia udvarán, míg Bognár Lajos atya föl nem állíttatta az újjáépített gercsei templom kapujával szemben.

A hidegkúti svábok kőkeresztje (Fotó: Hering József)

A hajdani Árpád-kori Gercse pusztájában, Pesthidegkút szomszédságában álló Krisztus-kereszt a magyarok és németek háború előtti, alatti és utáni közös sorsát is jelképezi. Mert voltak, akiket magyarként például Galántáról vagy Somorjáról, és voltak, akiket németként például Budakesziről vagy Pesthidegkútról űztek el a gyűlölködők. 1945 februárjában az ostromlott Budai Várnegyedből kitört magyar honvédek és német katonák közül csak kevesen jutottak el a budai hegyekbe, ahol elszánt utóvédharcot vívtak a megszálló szovjetekkel. A magyar és német hősök emlékét hirdeti a gercsei templom déli falán elhelyezett márványtábla.

A hősi halott katonák emléktáblája (Fotó: Hering József)

A újra fölállított kőkereszt és az újjáépített templom a reményt is jelképezheti. Nagyheti ottjártunkkor a Paprikás-patak felől, az elvadult gyümölcsösökkel koronázott hegygerincről leereszkedve lassú tempóban, meg-megállva, latin nyelvű énekkel az ajkukon fiatalok közeledtek a gercsei templomhoz. Faágakból formált kereszt alatt Jézus Krisztus Via Crucisát járták a gercsepusztai tájon. A Budapest, Csaba utcai Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola diákjai a templom előtt, a pesthidegkúti németek keresztje alatt, s a magyarok Árpád-kori templomával szemben olvasták föl az utolsó, a XIV. stációra vonatkozó evangéliumi részt, majd a faágakból eszkábált keresztjeiket elhelyezték a Megfeszített lábai elé.

Keresztutat járó diákok Gercsepusztán (Fotó: Hering József)

Valahogyan így képzelhette el ezt Lajos atya is, aki már az újjáépítés előtt azt tervezte, hogy a gercsei templomban vasárnap délutánonként majd szentmisét celebrálnak a budai hegyeket járó kirándulók számára. Így is lett, mert húsvéttól halottak napjáig minden vasárnap délután ötkor egybegyűlnek itt a pesthidegkútiak, a környéken csatangoló kirándulók és részt vesznek a szentmisén. De keresztelőt, búzaszentelést és esküvőt is tartanak a templomban.

Gelobt sei Jesus Christus (Fotó: Hering József)

Lajos atya a gercsei templom 1997-s megáldása utáni karácsonyok táján betlehemes játékot is rendezett a környékbeli gyermekek részvételével, majd tavasztól őszig, leginkább az atya által innen-onnan előteremtett pénzen, a templomapszis mögötti füves térségen, tábortűz mellett falatozva a magyar történelem kiemelkedő eseményeiről és a kereszténység értékeiről mesélt a fiataloknak.

E sorok írója 2001 nyárutóján éjszakai gyalogos túrán vett részt egy nemzeti elkötelezettségű ifjúsági társasággal. A 11-es autóbusz Nagybánya úti végállomásától kiindulva a Hűvösvölgyön keresztül belegyalogoltunk az éjszakába, míg a végtelennek tűnő csatangolás után reggel Budaörsön kötöttünk ki. Előzőleg megbeszéltük Lajos atyával, hogy körülbelül este kilencre érünk a gercsei templomhoz, s jöjjön ki akkori lakásáról, a pesthidegkúti régi plébániáról és celebráljon nekünk egy lerövidített szentmisét. Örömmel mondott igent, de jó másfél órát késtünk, s messziről, a Paprikás-patak fölötti hegygerinc lejtőjéről láttuk, hogy a gercsei templom mellől egy világító autó távozik a szolgalmi úton Pesthidegkút felé. Leereszkedtünk a templomhoz, s az üvegajtón bekukucskálva az oltár előtti kőpadlón tíz-tizenöt szál imbolygó lángú gyertyát láttunk. Lajos atya így üzent nekünk, hogy ő ott volt, de tovább már nem tudott várni.

A vigília fényei a gercsei templomban (Fotó: archív)

Végtelen per a tulajdonjogért

Ilyesmi is csak a magyarországi bírósági gyakorlatban fordulhat elő. Vagy esetleg Dél-Szudánban. Több mint nyolc esztendeje folyt a visszataszító jogi csatározás az 1996-ban renovált, majd rá egy évre megáldott gercsei templom tulajdonjogáért az újjáépítés gyakorlati, anyagi mozzanatait megvalósító Óbudai Polgári Társaság, majd később a Magyar Kézműves Akadémia Alapítvány, illetve és egy Murvai László nevű, újgazdag földbirtokos irányította Rozmaring Szövetkezeti Vagyonkezelő Kft. között. Korábban a bíróság másodfokon, abszurd módon kimondta, hogy a templomot valójában nem a fent említett egyik civil szervezet hozatta rendbe... Az ítélet arról persze nem szólt, hogy akkor ki volt az újjáépíttető, mert magától Isten háza sem nő ki a földből, s mint utóbb kiderült, a pesthidegkútiak által „zöld bárónak” nevezett ember földjéből.

A nonszensz bírói ítélet után az Óbudai Polgári Társaság új peres eljárást kezdeményezett, amelynek 2009. április végén volt egy újabb tárgyalása. Az Óbudai Polgári Társaság jogosan azzal érvelt, hogy a templomot Bognár Lajos atya és mások kezdeményezésére, szellemi útmutatása alapján ők építtették újjá, a munkálatok és kiadások számláit a bíróságnak már korábban is bemutatták, az 1996-os elkészülte óta a karbantartási feladatokat is ellátják.

Murvai László, a pesthidegkúti Rozmaring Mgtsz időközben nyugdíjba ment elnöke, a már régebben jobb létre szenderült Cservenka Ferencné elvtársnőnek, a Pest Megyei Pártbizottság első titkárának és a kádárista Országgyűlés alelnökének famulusa volt. Murvai a nagy kiárusítás idején, mondhatni bagóért megvásárolta az egykori Gercse falu határában levő, s az újjáépített templomot is körülvevő földek tekintélyes részét. Az új földesúr foggal-körömmel ragaszkodott az Árpád-kori alapokon épült gercsei templomhoz. Egyébként a gercsei templom, az úgynevezett egyházi státusza szerint jelenleg az ófalui plébániához tartozik, más szóval, ott van a felügyelete. A bíróság legutóbb már elfogadhatóbb döntést hozott, amelynek értelmében a Gercsei Boldogasszony-templom tulajdonjogának 62 százaléka a Magyar Kézművességért Alapítványé, míg a fennmaradó 38 százaléka a pesthidegkúti székhelyű, nemrég még a Murvai igazgatta Rozmaring Szövetkezeti Vagyonkezelő Kft.-é lett.

A gercsei templomot csak a XV. században övezték a középkorban szokásos körítőfallal, amelynek rajzolata ma is világosan kivehető az épület körüli füves, cserjés terepen. Mintegy két évszázaddal az első templom megépítése után védelmi meggondolásokból vették körbe kőfallal Isten házát. Az 1985-ben elvégzett újabb ásatások folyamán megtalálták a templomot övező, a föld alatt rejtőző, 60 x 60 méter kiterjedésű és 70 centiméter széles védőfal (körítőfal) fundamentumát. A körítőfal föld feletti köveit nyilván elhordták építkezéshez a környékbeli lakók. Ilyen körítőfallal övezett templomok fönnmaradtak Erdélyben és a Kárpát-medence más vidékein.

A Magyar Kézművességért Alapítvány most, a megnyugtatónak nevezhető birtokmegosztás után az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőséggel már korábban létrejött megegyezés értelmében nemsokára megkezdheti a fentebb említett körítőfal újjáépítését az eredeti középkori alapokon. Az újjáépítés költségeiből a tulajdonosi hányadnak megfelelően a Rozmaring Szövetkezeti Vagyonkezelő Kft. is kiveszi a részét. A középkori körítőfal újjáépítése után a templomban és az udvaron jóval kulturáltabb, bensőségesebb körülmények között lehet majd az esketéseket, keresztelőket és egyéb vallási szertartásokat megejteni.

Lajos atya keresztel a Pesthidegkút-ófalui templomban (Fotó: archív)

Élt köztünk egy szent ember

Bognár Lajos
Dr. Bognár Lajos teológus, érseki tanácsos, plébános 1923. november 16-án született a Győr-Sopron-Moson megyei Ásványon. 1947-ben szentelik pappá. A Budapest II. kerületi Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomba 1952-ben kerül káplánnak. Ezután Sárisápon, majd több fővárosi és vidéki egyházközösségben, így például Nagybajcson plébános. A Budapest II. kerületi Tárogató utcai Jézus Szíve-kápolnában Kozma Imre atya segítőtársa, miközben 1983-1992 között a fővárosban a hitoktatási felügyelő feladatát is ellátja. Több kiadást is megért a Hitünk és életünk című kitűnő hittankönyve, amelynek használatát egyes kishitű, féltékeny, s Lajos atyánál jóval szerényebb képességű egyházi emberek megtiltották. Lajos atya, sok más kegyes cselekedete mellett, erkölcsileg és anyagilag támogatta a gyengén látók számára szerkesztett nagybetűs Biblia kiadását.

Búzaszentelés a gercsei határban 2002-ben (Fotó: Zsigmond Vince)

E sorok írója 2001-ben Lajos atyával körbejárta a gercsei templomot, s a déli falon rámutatott az általa akkoriban elhelyeztetett márványtáblára, amely az 1945-ben elesett katonák emlékét őrzi. „Nagy és kegyetlen harcok dúltak ezen a vidéken, sok katona elesett, köztük azok a német és magyar hősök is, akiknek 1945 februárjában sikerült kitörniük a Budai Várnegyedből”, adott rövid, rögtönzött történelemórát az atya, aki mindig, mindenkinek és mindenütt a hitről és a magyar múltról beszélt. A pesthidegkútiak mesélik, hogy a fiataloknak buszos kirándulásokat is szokott szervezni és vezetni, leginkább a megszállt Felvidékre, ahol nagy hozzáértéssel és beleéléssel magyarázta a hajdan magyar kézen volt várak és városok történetét. Utolsó éveit az Pesthidegkút-ófalui régi plébánia épületében töltötte. Egyik látogatásomkor a szobájában, az ágya fölött fölfedeztem egy Jeruzsálemről készült panorámafotót. Érdeklődésemet látva elmondta, hogy szentföldi zarándoklata idején vásárolta, majd elkezdte mesélni a képen látható szent helyek történetét. Tisztelettel végighallgattam, s csak utána árultam el neki, hogy másfél évtizedig én is jeruzsálemi lakos voltam.

A gercsei Boldogasszony-templom 1997-es megáldása előtt és után Isten háza jóformán üres volt. A berendezési tárgyakat Lajos atya szedegette össze innen-onnan. Kőoltárt állíttatott a szentélybe, fapadokat rakatott a hajóba, s néhány gótbetűs német föliratos stációképet akasztott a falra. A gyertyatartókat és a csillárt egy pesthidegkúti lakatos készítette Lajos atya fölkérésére.

A máltaiak Lajos atyára emlékeznek (Fotó: Máltai Szeretet Szolgálat)

Bognár Lajos Pesthidegkútra, pontosabban az Ófalui Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomba 1993-ban kerül. Hatéves itteni szolgálata idején, de utána is, felsorolhatatlanul sokat tesz a templom és környezete, valamint az egész település fejlesztéséért, szépítéséért, az emberek műveléséért és az ottmaradt kis létszámú németség kulturális értékeinek megőrzéséért. Helyreállíttatja a Kálvária-dombra vezető keresztút stációit, az ófalui templomkertben a kegyoszlop közelében felállíttatja a település időközben fölszámolt ősi temetőjéből megmentett sírköveket, illetve a Gurumlai család síremlékét díszítő piéta szobrot. A templomkapuhoz vezető út két oldalán fölállíttatja a más helyről odavitt Nepomuki Szent János- és Boromei Szent Károly-szobrot. Rendbe hozatja Ófalu első közkútját. A kúttal szemben 2003-ban fölállíttatja Szőllőssy Enikő szobrász alkotását, a napba öltözött Boldogasszonyt jelképező, aranyozott bronzból, kőből és betonból készült Naposzlopot.

Lajos atya Naposzlopa (Fotó: Hering József)

Legnagyobb műve azonban az Árpád-korban alapított Gercse falu templomának helyreállítása, újjáépítése, az ottani szentmisék föltámasztása, a vallási és történelmi ismeretek terjesztésének beindítása. A XIII-XIV. században élt Assisi Szent Ferenchez hasonlóan ő is szinte puszta kézzel épít templomot a pusztaságban, miközben állandó harcban áll egyes posztkommunista, magukat nemzetinek feltüntető senkiházi akadékoskodókkal, valamint katolikus egyházunk ismert hovatartozású és elkötelezettségű kerékkötőivel. Úgy hal meg 2002-ben, hogy a bíróság majdnem egy évtizedes időhúzás után sem döntött véglegesen az elsősorban az ő kezdeményezésére újjáépített templom tulajdonjogáról.

Bognár Lajos atya 2002. szeptember 17-én hunyt el 78 esztendős korában. A földi maradványait tartalmazó, óhajának megfelelően, 2002. október 5-én a gercsei templom oltára előtti urnasírban helyezték örök nyugalomra. A temetési szertatást, a beszentelést egykori nagybajcsi tanítványa, Ladocsi Gáspár püspök és Kozma Imre atya végezte. A Pesthidegkút-Ófalui Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomban fölravatalozott urnáját a szántóföldeken és a legelőkön keresztül igen sokan kísérték el végső nyughelyére, a gercsei templomba. Tiszta időben, a reggeli és a kora délelőtti órákban a kelet felé néző apszis hosszúkás ablakán keresztül a templomba betörő napfénycsóva rávetül Bognár Lajos atyának az oltár előtti, réztáblába vésett latin nyelvű sírföliratára. Az Árpád-kori Gercsei Boldogasszony-templom ezentúl nem csak a dicső Árpád-kornak, hanem korunk szent emberének, Lajos atyának az emlékét is hirdeti.

A réztáblával fedett urnasír (Fotó: Máltai Szeretet Szolgálat)

A gercsei templom az irodalomban és a festészetben

A Csipkerózsika-álmából álmából 1997-ben fölébredt Gercsei Boldogasszony-templom és hajdan, még az Árpád-korban körülötte létesült, de már évszázadokkal ezelőtt házastól, mindenestől eltűnt falu romantikusan szép története rabul ejti a budai hegyek szerelmeseit, megihleti a kortárs magyar képzőművészeket, írókat és költőket. Az alkotók közül, a teljességre való törekvés nélkül, csak néhányat említünk.

Csók Rémó, kortárs festőművész, Csók Istvánnak, a XX. századi magyar plein air festészet neves alkotójának rokona, a helyet és a témát tekintve elég merész fölfogásban festette meg a Gercsei Boldogasszony-templomot. A 2007-ben alkotott festményen a templomot délkeleti irányból szemlélve, a környezet szinte teljes kiiktatásával, a citromsárgából narancsba, majd barnába átszüremlő háttérrel szinte kizárólag a pusztában álló Isten házát jelenítette meg, miközben az apszis, tehát kelet felől az éjsötét kékben elhelyezett fehér tojásalakban egy nőalak tart sugárzó keresztet. Csók Rémó festményén érdekes, a messze múltba visszavetített, a templom történetének ismeretéről tanúskodó ábrázolást láthatunk: Az 1997-ben megáldott, fölújított templom déli falába a művész visszaálmodta a barokk korszakban megejtett második átépítésig megvolt, majd befalazott bejáratot.

Csók Rémó: Gercsei templom

Jakab Mihály (Schéner Mihály festő, szobrász és keramikus fia, az édesapjával való névazonosság miatt az édesanyja családnevét vette föl), a kortárs magyar plein air festészet kiválósága 1996-ban, szinte az utolsó pillanatban festette meg az újjáépítés előtti, a virágok, fák bokrok és a réti fű színeinek pompájában tobzódó táj közepén égnek meredő gercsei templomromot. A tájábrázolás részleteinek megjelenítése közben a francia impresszionizmus, de leginkább a posztimpresszionista Paul Cézanne gazdag és élénk színvilágát a XX. század végén fölvillantó gercsei festményén a Hidegkút határában álló hegy oldalában sárgásan tátongó kőbánya mellett a templom nyugati bejáratánál őrködő öreg fákat is megjeleníti. Jakab Mihálynak a gercsei romtemplomról festett alkotása szép példája a budai hegyek, s azon belül a Pesthidegkút környéki táj szeretetének.

Jakab Mihály: Gercse

Takáts Éva festőművész a hangulatos, élénk színekkel megfestett tájképek, utcarészletek mellett templomokat is nagyon szeret megörökíteni. Nem csoda, hogy különös szeretettel és alkotói alázattal festette meg az újjáéledt Árpád-kori gercsei templomot. Képeit víz- és olajfestékkel, pasztellkrétával és szénnel alkotja. Gercse templomát olajjal, vászonra festette. Festőállványát a templom apszisa mögötti füves térségen helyezte el, tehát keletről nyugat felé tekintve láttatja a megújult, piros cseréptetős épületet. A képet nyugaton a Budát ölelő hegylánc csúcsai, míg a templom előtt a kaput őrző öreg fák zöldellnek.

Takáts Éva: Gercse temploma

Az irodalmárok közül Térey János kortárs író, költő és drámaíró Protokoll című verses elbeszélésében az országúti Fekete Sas és Frankel Leó utca sarkán valamilyen csoda folytán még manapság is meglevő Bambi presszóból az olvasót Óbudán keresztül elkalauzolja egészen a Virágos-nyereg aljában megülő gercsei templomhoz: „Ahogy már többször, még esőben is, / Kettesben átkeltek a Csúcshegyen, / Át a kacskaringós, erdei nyergen, / S tikkadtan elsétáltak Gercsepuszta / Ős templomához. Most nyugtalanok, / Pedig megbabonázza őket e / Szélfútta hely: nyitott a völgy felől. (…) Felröppenő méhraj. És Blanka reszket, / Mikor kilépnek az idilli rétre, / Amely élő selyem. Ahol a templom / Áll nyolcszáz éve. Fehér feszület / És hamvas tűzrakóhely, fapadokkal.”

Szepesi Attila, az ungvári születésű kortárs költő a Tiszatájban, 1998-ban megjelent négysoros versben állít örök emléket a fölújított gercsepusztai templomnak és a hajdanában eltűnt Árpád-kori falunak:

Vén templom. Kőív, kapubolt.
Körötte hajdan falu volt:
a néhány-portás Gercsepuszta.
Most szélzúgás a széle-hossza.

Hering József – Kuruc.info

Ajánló: Boldogasszony - Ősvallásunk istenasszonya (x)