Szalai Annamária két komoly állami fizetést<br />is kap majd
Orbán Viktor kinevezte Szalai Annamáriát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének - olvasható a keddi Magyar Közlönyben. A korábbi fideszes képviselő, majd ORTT-delegált Szalai Annamáriát 9 évre nevezte ki a miniszterelnök a független médiavezetői posztra, de bármikor leválthatja, indoklás nélkül. A hatóság elnöke többször újra kinevezhető, így ezért is nyilván pártérdekeket tart majd szem előtt. Miniszteri illetményre és juttatásokra jogosult, sőt automatikusan a Médiatanács elnökjelöltjévé is válik, amiért újabb busás tiszteletdíjban részesülhet a pozícióhalmozó médiaguru.

Micsoda meglepetés: a már egyáltalán nem pártember Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt, amely szerint új struktúrában működnek majd a közmédiumok. Az ellenzéki jogokat fenekestül felforgató, sokak szerint alkotmányellenes törvénycsomag kedden megjelent a Magyar Közlönyben.

Az államfői intézmény tekintélyét rombolják

A Fidesz már korábban is hivatalosan értesülhetett a köztársasági elnök amúgy borítékolt döntéséről, hiszen négy nappal korábban MTI-hír volt: az államfő várhatóan a napokban aláírja a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását is, hiszen egy MTI-hez eljuttatott meghívó szerint augusztus 11-én tartja bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Az Új kihívások - új szervezet címmel meghirdetett tájékoztató meghívójából nem derül ki, hogy név szerint ki mutatkozik be a szervezet elnökeként. A meghívó szerint "az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, illetve a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosítása előreláthatólag 2010. augusztus 10-én lép hatályba. A jövőben az autonóm államigazgatási szervként működő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egységesen fogja ellátni a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testület feladat- és hatásköreit". Ugyanúgy az államfő tekintélyét rombolta az is, ahogy Schmitt Pál megkerülős cselével nem csak Sólyom Lászót, de az Alkotmányt is kijátszotta.

A kihirdetett törvény értelmében megszűnik a jelenlegi formájában a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Az államfő által szó nélkül aláírt jogszabály kimondja azt is, hogy a három közmédium és az MTI a jövőben zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság lesz; a négy önálló részvénytársaság - az MR Zrt., az MTV Zrt., a Duna TV Zrt. és az MTI Zrt. - mindegyike a Közszolgálati Közalapítvány tulajdonában levő egyszemélyes részvénytársaságként működik. A részvénytársaság ügyvezetését vezérigazgató látja el, az ellenőrzést közös Felügyelő Bizottság végzi.

Az Alkotmánybírósághoz fordul a köztársasági elnök által aláírt médiacsomag ügyében a Jobbik - közölte Novák Előd, a párt alelnöke, aki a zárószavazás előtt sunyin és házszabályellenesen benyújtott fideszes javaslatokat (köztük a pártrádiók megmentését) leleplezte. Azt mondta, elvárták volna, hogy az államfő előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Schmitt Pál "pártcélokat szolgál".

A kihirdetést követő napon életbe lépő rendelkezésekkel a hatóság elnöke - Szalai Annamária - számos, a közmédiumok vezetését érintő pozícióhoz kap kinevezési jogot.

Az NMHH egy autonóm államigazgatási szerv, amely a frekvenciagazdálkodás és a hírközlés területén részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában. Önálló hatáskörrel rendelkező szervei az elnök, a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala. Az elnök, aki az elnökké válással a Médiatanács elnökjelöltje is lett, több, a médiát irányító tisztségviselőt nevez ki: két elnökhelyettest - akik államtitkári illetményre és juttatásokra jogosultak -, a hatóság hivatalának főigazgatóját, a hírközlési és médiabiztost, valamint a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal (KFGH) igazgatóját.

Az államfő által aláírt jogszabály azon része, amely a médiatörvényt módosítja, nem a kihirdetést követő napon, hanem csak szeptember 6-án lép hatályba. Az ebbe a körbe tartozó passzusok létrehozzák ugyan az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódjaként létrejövő Médiatanácsot, de a testület felállításához parlamenti döntés kell.

A Médiatanács elnökét és négy tagját ugyanis az Országgyűlés - a jelenlévő parlamenti képviselők kétharmadának szavazatával - kilenc évre választja egyidejű, listás szavazással. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a kinevezés tényével és időpontjában a Médiatanács elnökjelöltjévé válik. A Médiatanács elnöke a miniszter illetménye 60 százalékának megfelelő mértékű tiszteletdíjban részesül. A tanács tagja a közigazgatási államtitkár illetménye 75 százalékának megfelelő mértékű tiszteletdíjat kap.

A Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság felállításáról szóló határozati javaslatról az Országgyűlés már lefolytatta a vitát, az előterjesztés jelenleg zárószavazásra vár. Mivel a parlament várhatóan szeptember 13-án tartja az őszi ülésszak első ülését, így erről ekkor szavazhatnak leghamarabb.

Ugyancsak szeptember 6-án lép hatályba a törvény azon része, amely rögzíti, hogy az Országgyűlés határozatban létrehozza a Magyar Rádió Közalapítványból, a Magyar Televízió Közalapítványból és a Hungária Televízió Közalapítványból a Közszolgálati Közalapítványt, amely átveszi a megszűnő testületek vagyonát. E határozat szintén a parlament előtt van, és zárószavazásra vár, így tehát a Ház arról is leghamarabb szeptember közepén dönthet.

A Közszolgálati Közalapítvány kezelő szerve a kuratórium, amely az Országgyűlés által választott hat tagból - a kormány és az ellenzék fele-fele arányban jelöli a tagokat -, valamint a Médiatanács által delegált elnökből és a szintén általa delegált további egy tagból áll. Megbízatásuk kilenc évre szól. A kuratórium is leghamarabb szeptember közepe után tud létrejönni, ugyanis a tagok megválasztása is a parlament előtt áll még.

A törvény szeptember 6-i dátummal hozza létre a Közszolgálati Testület is, amely a társadalmi felügyeletet biztosítja a közszolgálati médiaszolgáltatók és a nemzeti hírügynökség felett, és amelybe 14 civil szervezet delegálhat tagokat.

(Híradó / MTI nyomán)

Kapcsolódó:
- Schmitt Páltól Schmitt Pálnak - cinikus módon jártak el Lezsákék
- Lex Sláger - ördögi és sunyi csel a Fidesztől