Mint ismeretes, három fradistát tőrbe csaltak és brutálisan bántalmaztak ismeretlenek a Magyar Szigeten. A szurkolók súlyos sérüléseket szenvedtek, egyikük arcát megműtötték, és csak a véletlenen múlt, hogy nem veszítette el egyik szemére a látását.

A Magyar Sziget szervezői egyelőre nem reagáltak. Alább néhány kép az egyik áldozatról.

Támadás előtt koncerten:




A Mária utcai kórházban műteni kellett:






A Kuruc.info jobbulást kíván

Az esetről bővebben később.

(Hollik Péter - Kuruc.info, FFC, Green10 gportal nyomán)

A fradisták közleménye:

Ki és miért verte meg brutálisan három társunkat a Magyar Szigeten?

Szervezetünk úgy gondolja ugyan, hogy nem az interneten kell kezelni ezt az ügyet, de a szervezők és rendezők hallgatása mégis arra sarkalt minket, hogy kiadjuk ezt a közleményt.

A mai napig nem kaptunk semmilyen tájékoztatást sem a szervezők, sem a rendezők (bár ez gyakorlatilag ugyanazt a csoportot jelenti) részéről, hogy milyen módon próbálják kideríteni, hogy ki és miért hajtotta végre ezt a véres támadást.

Bár nem tisztünk más szervezetek életébe beavatkozni, most mégis elvárjuk, sőt, követeljük, hogy a HVIM vezetése adjon meg minden segítséget az elkövetők kézre kerítéséhez és ne hallgatással, vagy külsős rendezőkre kenve a felelősséget próbálják kezelni a helyzetet! A rendezőket felelősség terheli a történtek miatt, de úgy véljük, hogy az elmúlt napokban tapasztalt viselkedésük alapján, nem felelős gondolkodásra és az incidens körülményeinek mielőbbi kivizsgálására törekszenek, hanem sokkal inkább az eset elmaszatolása a céljuk.

Szervezetünk elkötelezett a tettesek felkutatásában, és ehhez elvárjuk, hogy mindenki, aki bármit is tud, azt haladéktalanul hozza tudomásunkra!

(FradiMob)

Kapcsolódó anyagok:

 - A HVIM közleménye a Magyar Szigeten megvert Fradi-szurkolók ügyében