Elzárással is büntethetővé válnak azok, akik kis értékű lopást, csalást, rongálást követnek el, köztük a fiatalkorúak is, akik akár 45 napra is börtönbe kerülhetnek. Örömteli lenne, ha nem tudnánk már előre, hogy ez kevés, mint mackósajtban a brummogás. Viszont ismét kriminalizálták a Gárdát, büntethető maradt a fehér ing, fekete mellény öltözködési kombináció. Dolgozott tehát a nemzeti együttműködés kormánya, a gárdistákra nincs szükség, üzenik. Minek is? Több millió adóforintot spórolt meg a Magyar Gárda az államnak az árvízvédelmi munkálatokban való részvételével, akkor miért ne üldöznék? Ezt jelenti az "új ország".
Az Országgyűlés 261 igen és 46 nem szavazattal fogadta el a szabálysértési törvény módosításának minősített többséget igénylő rendelkezéseit, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 262 igen és 46 nem szavazattal léptették hatályba. A jobbikos képviselők nem szavaztak, és felállva, tarkóra tett kézzel jelezték tiltakozásukat.
Balczó Zoltán jobbikos képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a javaslatot a gárdistákat sújtó rendelkezései miatt nem tudják elfogadni.
A módosítás egyebek között 30-ról 50 ezer forintra növelte az önkormányzat által kiszabható pénzbírság összegét, és lehetővé teszi a fiatalkorúak - eddig tiltott - elzárását is szabálysértés miatt.
A törvény szerint elzárást is kaphat, aki húszezer forintot meg nem haladó értékű lopást, sikkasztást, csalást, szándékos rongálást, hűtlen kezelést, rongálást követ el, viszont nem csökkentették az értékhatárt, amiről szó volt eredetileg. Ugyanilyen büntetést vezet be a jogszabály a magánlaksértésre, a valótlan bejelentésre, valamint a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet működésében való részvételre vagy nyilvános rendezvényen a szervezet egyenruhájának viselésére. A gyurcsányi abszurd dráma folytatódik, a fehér ing, mellény öltözködési kombináció büntetendő marad.
Hazánkról pedig akár az alábbiakat is meg lehetne írni egy külföldieknek szóló ismertető füzetben:
Figyelem, ez itt a kommunista Magyarország, államformája: nemzeti együttműködés. Vőlegények, népviseletben sétálók vagy csak igényesen öltözködők számára kimondottan veszélyes hely, viszont a cigánybűnözők számára ideális terep. Orbán Viktor király politikai hitvallását elolvashatja a rendőrség, bíróság, iskolák, kocsmák falain és az útszéli villanyoszlopokon, ahova kötelező volt kifüggeszteni. Amennyiben Ön Magyarországon nyaralna, úgy gondolja át, javasoljuk inkább Kolumbiát, Kubát esetleg Észak-Koreát, mint kevésbé demokrácia-deficites országokat.
Tényleg elvitte az eszüket a kánikula...
(MTI nyomán Geyer, kép: Barikád)