Nemrégiben csapott le a PSZÁF az évek óta háborítatlanul több tucat embert több tízmillió forinttal megrövidítő két csalárd hitelközvetítő cégre, a Giga-Dollár és a Mega-Dollár Kft.-re - írja az e heti HVG. A pénz egy része a Szcientológia Egyháznál köthetett ki.
„Az egyházban nem szokták megkérdezni, honnan jön a pénz. Néha a gyóntatásokon előjön, ilyenkor vissza kéne adni az adományozónak, de nem szokták, hanem inkább kiközösítik az illetőt, a pénzt meg megtartják” – olvasható egy internetes fórumon annak kapcsán, hogy valószínűleg bűncselekményből származó pénzből fizetett a Szcientológia Egyháznak két tagja, Bíró Zsolt és azonos nevű fia. A két Bíró elleni eljárásról az e heti HVG ír.
Nem érdekli a szektát a pénz eredete
A két Bírónak, akik ellen csalás gyanúja miatt indult nyomozás, 2007-ben a szóban forgó szektához tartozó prominens üzletembereket tömörítő úgynevezett WISE-listán is szerepelt a neve.
„Ha tagjaink ellen bármilyen világi eljárás folyik, annak kimeneteléig úgynevezett etikai kinyilvánítás történik velük szemben, vagyis átmenetileg kizárjuk őket” – tájékoztatta a HVG-t Török Zoltán, a Magyar Szcientológia Egyház sajtósa. „A már elköltött adományokat az egyház nem fizeti vissza, jelen esetben viszont az egyik Bíró feleségének visszaadtuk a pénzét” – tette hozzá.
Aligha folyik viszont be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) számlájára az a 15 millió forint, amellyel a múlt héten megbírságolta a fiatalabb – budapesti illetőségű – Bíró Zsolt Mega-Dollár Ügynöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-jét. A Mega-Dollár ugyanis tavaly óta felszámolás alatt áll. A PSZÁF indoklása szerint a kft. engedély nélkül gyűjtött betéteket az ügyfeleitől.
Májusban ugyanezért csípték fülön és büntették személy szerint 20 millió forintra az idősebb – pécsi lakos – Bírót, aki az édesanyja tulajdonában álló Giga-Dollár Ügynöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. színeiben tevékenykedett. Mint Binder István, a PSZÁF szóvivője a HVG-nek elmondta, a betétgyűjtésnek igen speciális módját választották: hitelügyeik önálló intézésére képtelen, jobbára nyugdíjas ügyfeleket beszéltek rá, hogy a szükségesnél magasabb összegű kölcsönt vegyenek fel – a különbözetet pedig adják nekik. A meglepő konstrukciót egy még meglepőbb mézesmadzaggal tették eladhatóvá: azt ígérték, hogy a teljes törlesztőrészletet ők fizetik.
Az adósoknak „természetesen” a teljes hitelösszegre fedezetet kellett nyújtaniuk, például úgy, hogy elzálogosították a házukat. Erről szabályos hitelszerződést kötöttek, többek között a Pesti Hitel Zrt. pénzügyi vállalkozással, amelynek a két Bíró ügynöke volt.
A módszer
Ezek után külön – a törvényes kellékeknek meg nem felelő – háttérszerződést is aláírattak a naiv kliensekkel az eredetileg igényelt összegről. Az ingyenkölcsön lehetőségétől megrészegült ügyfelek nem vették észre a csapdát: azt, hogy baj esetén a teljes összegért nekik kell helytállniuk. Márpedig egy idő után az ügynökök nem fizettek, a hitelező pedig a nyugdíjasokon követelte a pénzt.
A Rémálom nevű internetes fórumon például egy magát Szirákinak nevező ügyfél arról panaszkodott, hogy neki csak 3 millió forintra lett volna szüksége, de idősebb Bíró 10 millió felvételére beszélte rá, majd miután a hitel „bedőlt”, kilakoltatással fenyegeti a Pesti Hitel Zrt.
„Ilyen esetekben a PSZÁF is automatikusan feljelentést tesz, ám ezúttal az történt, hogy az ügyön már dolgozó rendőrök adtak át nekünk információkat” – folytatta Binder. A nyomozás ugyanis a Giga-Dollár budapesti, Rákóczi úti székhelye szerint illetékes VII. kerületi, valamint a Mega-Dollár zuglói székhelye szerinti XIV. kerületi rendőrkapitányságon indult meg. Míg azonban az ifjabb Bíró ügyében megszüntették az eljárást, az idősebbnek nem volt ilyen szerencséje, ellene hamarosan vádemelési javaslatot tesznek – tájékoztatták a HVG-t a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
A Pesti Hitel Zrt-t sem érdekli, mit csináltak ügynökeik
Kérdés, beleláthattak-e az ügyfelek tudatlanságával visszaélő ügynökök machinációiba a Pesti Hitel Zrt.-nél. Princz Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója azt állítja, hogy nem, és erre a cégnél vizsgálódó PSZÁF sem talált bizonyítékot. A cégvezető nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy számos ügynökük egyike, a Mega-Dollár Kft. 2007-ben az ő budapesti, Róna utcai székhelyükkel azonos épületben bérelt irodát.
A két Bírón kívül a PSZÁF az elmúlt két évben tucatnyi magánszemélyt bírságolt meg és jelentett fel engedély nélküli pénzügyi tevékenységért. A feljelentések zöme uzsora miatt történt, amin az emberek az irreálisan magas kamatozású magánkölcsönöket szokták érteni. A büntető törvénykönyv szerint uzsora-bűncselekményt az követ el, aki kihasználja a másik szorult helyzetét, és olyan, különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást kér tőle, amely az adóst vagy hozzátartozóját súlyos nélkülözésnek teszi ki.
(HVG - Hírszerző nyomán)
Ajánló: A szcientológia labirintusában - A volt szektatag kitálal (x)