A Megaszarból megismert énekes, Hien szüleit embercsempészettel gyanúsítják: apja előzetesben, anyja házi őrizetben várja a további fejleményeket. Hiába, ilyen "sztárokat" nyomnak a képünkbe úton-útfélen.

A napokban Hien bátyja is gyanúba keveredett, így ő is előzetes letartóztatásba került: a vád szerint három alkalommal csempészett ázsiaiakat hazánkba.

Egyelőre Hienen kívül - aki tagadja, hogy apja bűnöző lenne - a szintén megasztáros Tóth Lüszi anyja szólalt csak meg, aki azt mondta: a vietnami versenyző szülei gyanúsan gazdagok voltak.

A 16 éves Hien – miután meglátogatta apját a börtönben – Vietnámba utazott. Talán az "üzleti" ügyeket ment intézni, mivel apja egy darabig biztosan nem tudja...

(Hollik Péter - Kuruc.info, ATV és Velvet nyomán)

Korábban írtuk (2010.06.26): Letartóztatták a Megasztárból ismertté vált Hien édesapját. A Napi Ász információi szerint az énekes édesapját azzal gyanúsítják, hogy ő volt a feje annak a bűnszervezetnek, amelyik az elmúlt években több száz vietnamit toborzott és utaztatott ki Nagy-Britanniába, hogy aztán illegális marihuánaültetvényeken dolgoztassák őket. A vád embercsempészet és közokirat-hamisítás.

Sajtóértesülések szerint a rajtaütésben 12 embert vettek őrizetbe, akik közül többeket kommandósok tartóztattak le és vittek a bírósági meghallgatásra. Öt embert azonnal előzetes letartóztatásba helyeztek, egyikük pedig házi őrizetben várja, hogy az ügyészség vádat emeljen ügyében. A letartóztatottak között szerepel a mindössze 16 éves énekes édesapja is, akit a nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy ő volt a bűnszervezet magyarországi vezetője.

A Napi Ász megpróbálta elérni mind Hient, mind pedig édesapja ügyvédjét, de a fiatal énekesnő egész nap nem reagált a hívásokra. Az érintett korábban már megszólaltatott védőjéről pedig kiderült, hogy ő nem közvetlenül az apa jogi képviselője, csupán egy másik gyanúsított képviseletét látja el. Dr. Papp Gábor elmondta: védence semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A napilapnak ugyanakkor Dr. Mile Attila ügyvéd elmondta: ha a gyanú beigazolódik, a vádlottak akár 20 év börtönre is számíthatnak.

"Maga az embercsempészet 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, de mivel a gyanú szerint az elkövetők bűnszervezetbe tömörülve követték el tettüket, az eset minősítetté válhat, ami akár 20 évvel is sújtható. Hien édesapjának a kiutasítástól nem kell tartania, hiszen ugyan nem állampolgár, azonban életvitelszerűen él hazánkban" - mondta az ügyvéd.

(Stop, Blikk)