Ugrás a cikkhez
Reklám




Úgy tűnik, Stohl András megússza a felelősségre vonást kábítószerügyei miatt is. A Bors birtokába jutott információk szerint a rendőrség érdemben nem is foglalkozik a kérdéssel - írja a lap. Közben meg már filmet sem lehet vetíteni Judapesten, ha az nem az ún. holokausztról szól.

Felháborodottan távoztak a tanúk a dunakeszi rendőrségről, miután kihallgatták őket Stohl András ügyében, mert úgy érezték, a rendőrök valójában nem is fektetnek energiát abba, hogy feltárják "Buci" összeköttetéseit a kábítószermaffiával - írja a Bors.

Mint ismert, a színész áprilisban kábítószer befolyása alatt okozott autóbalesetet. Azóta felmerült, hogy Stohl révén eljuthatnak egy népes drogfogyasztói és terjesztői hálózathoz. A lap informátora szerint azonban a rendőröket egyáltalán nem érdekli ez a kérdés.

– Engem is kihallgattak Dunakeszin, és teljesen megdöbbentem, mert végig olyan érzésem volt, hogy igazából nem foglalkoznak komolyan a dologgal – magyarázta háborogva az egyik neve elhallgatását kérő tanú. – Érezhetően félnek attól, hogy drogügyekbe ártsák magukat, ami érthető is, hiszen gyakorlatilag a közlekedési csoport foglalkozik Stohl aktájával, és nincs megfelelő apparátusa ahhoz, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények után hatékonyan nyomozzon. Az engem kihallgató rendőr elmondta, hogy bőven elég nekik az autóbalesettel vesződni, a kábítószerügyben egyébként is kevés az adat ahhoz, hogy eredményre jussanak.

Ha Stohl ellen nem emelnek vádat kábítószer-terjesztés miatt, akkor valószínűleg nem kell börtönbe vonulnia, mert az általa elkövetett közlekedési bűncselekmény esetében úgynevezett közvetítői eljárás keretében megtérítheti a sértett kárát, és ezzel megszabadulhat a büntetéstől. A kábítószer-fogyasztás kapcsán pedig a törvény szintén lehetőséget biztosít számára, hogy egy hat hónapos gyógyító-nevelő elterelés programban való részvétellel elkerülje a börtönt.

(Bors nyomán)

Kapcsolódó: 

- "Neves színészekkel" drogozott Stohl a balesete előtt

- Megúszhatja Stohl - kiegyezik az áldozattal

- Ez is csak nálunk fordulhat elő: kitüntették a drogos cserbenhagyót

- Pillanatkép Stohl életéből: "Ha van kábítószer, szóljatok!"
- Öt évvel ezelőtt is volt egy drogügye Stohlnak- akkor a társait köpte be, hogy megússza
- Rendszeresen vezetett részegen vagy bedrogozva Stohl


Friss hírek az elmúlt 24 órából