Alább a Magyar Nemzet mai, az Interneten legelőször, természetesen, nálunk (saját szkennelés) olvasható cikke a Veresegyházán történtekkel (alapcikk ITT) kapcsolatban. Ahogy látható, az írás néven nevezi az illetők származását.
Igen, megint igazunk volt, és igen, megint csak az derült ki, hogy a védelmipénz-szedésre szakosodottak túlnyomó többsége cigány – ahogy az orkok a bűnözés szinte minden területén is erősen felülreprezentáltak. És még mondja azt valaki, hogy a maffia tipikusan „gádzsó” terület...
Zsaroló családot vettek őrizetbe
Elfogták hétfőn azokat a zsarolókat, akik januárban szétvertek egy kávézót Veresegyházán, s ezzel 1,5 millió forintos kárt okoztak a tulajdonosának. A 15 garázda előzőleg védelmi pénzt követelt a vendéglő vezetőjétől. Közölték vele, ha nem fizet, akkor „megdöglik". Az üzletember nem állt kötélnek, ezért G. György és társai megrongálták a kávézót és annak berendezését. Lapunk úgy értesült, hogy a gyanúsítottak között van G. György testvére is, a fivérek voltak a zsaroló csoport vezetői. A terheltek cigányok, apjukat nemrég hasonló bűnök miatt vette őrizetbe a BRFK. Utóbbi férfit — akárcsak G. Györgyöt — a napokban emberrablás miatt letartóztatta a bíróság, a rendőrség a hétfőn elfogott többi zsaroló esetében is ezt javasolja. A csoport két tagját Erdőkertesen vették őrizetbe, ahol a társaság márciusban életveszélyesen megfenyegetett egy helyi férfit és annak családját, s arra akarták rábírni őket, hogy autójuk után fizessenek védelmi pénzt. A rendőrség szerint a család bűncselekményeinek további sértettjei is lehetnek, ezért a károsultak jelentkezését várják.