A kereset ismertetésével megkezdődött a Fővárosi Bíróságon az UD Zrt.-nek Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója ellen indított személyiségi jogi pere, a tárgyalást azonban elhalasztották, és a következő – októberre kitűzött – tárgyaláson az NBH korábbi vezetőjének is meg kell jelennie.

A perben a cég azt sérelmezi, hogy Laborc Sándor az NBH vezetőjeként olyan tartalmú feljelentést tett ellenük, mellyel megsértette a cég mint jogi személy személyiségi jogait, ellehetetlenítette a működésüket, továbbá kifogásolják a sajtó nyilvánossága előtt tett nyilatkozatait is. A társaság keresetében a jogsértés megállapítását, az attól való eltiltást, elégtétel adását és 2 millió forint kártérítés megfizetését kérte. Laborc jogi képviselője ezzel szemben a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy az valótlan állításokat tartalmaz.

A tárgyaláson elhangzott: a felperes által kifogásolt állítások valóságtartalmának bizonyítása az alperes feladata, de a felperesnek kell bizonyítania, hogy a perben hivatkozott sajtónyilatkozatokkal összefüggésben milyen hátránya keletkezett. Az eljáró bíró hangsúlyozta: ennek során szét kell választani a cégvezetőket és a céget mint jogi személyt érő esetleges hátrányokat. A bíró kitért arra is, szükségesnek látja, hogy megismerje Laborc feljelentését, az elutasított feljelentés nyomán benyújtott panaszt, valamint az ügyben a legfőbb ügyésznek megküldött levelet. A per keddi tárgyalásán elhangzott az is: Laborc Sándor 2009. szeptember 1-jei hatállyal mondott le posztjáról, de szolgálati viszonya jelenleg is, 2010. május 1-jéig fennáll, felmondási idejét tölti.

(MTI)