Az izraeli légi- és űrerők (angol rövidítéssel IASF, héberül: Zroa Haávir Vehahalal) két, első ránézésre civil küllemű felderítőgépe repült át tegnap Magyarország fölött. Kétszer megközelítették a ferihegyi nemzetközi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távoztak – írja a Magyar Nemzet.
Hogy milyen ügyben jártak itt, arra csak technikai képességeikből lehet következtetni, mert a magyar hatóságok lapzártáig a repülések céljáról nem adtak tájékoztatást, csak arról, hogy diplomáciai engedély birtokában voltak itt. Ezt Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője nyilatkozta a lapnak, hangsúlyozva, hogy nem a tárca illetékes az engedélyek kiadásában.
Az iraeli légierő egyik Gulfstream V-ös gépe
Megkeresték a Külügyminisztériumot is, ahol a sajtóosztály munkatársa, Balogh Dénes úgy nyilatkozott, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik.
A legiero.blog.hu szerint az IASF-nak három ilyen Gulfstream V típusú, speciális kialakítású, elektroniai felderítési feladatokra (SIGINT) használatos, Nahson Sávit (Úttörő Üstökös) kódnevű gépe van jelenleg. A blog információi szerint Törökországot, Bulgáriát és Romániát érintve repült be Magyarország fölé szerdán a háromból két gép.
Gulfstream V
Az "elektronikus porszívónak" is nevezett különleges felderítő gépek több száz kilométeres távolságból képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. A lap szerint, ha párban repülnek - ahogy az szerdán is történt -, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz ezeknek problémát.
(MNO - Index nyomán)
Friss: Zsidó reakció a kémrepülőgép-botrányra: "Izrael-ellenes, aki ezzel foglalkozik"
Olvasónk kérdései:
Az izraeli kémgépek Magyarország feletti randalírozása kapcsán a következő kérdéseim vannak:
- Mikorra rendelték be az izraeli nagykövetet a külügyminisztériumba, hogy magyarázatot kérjenek tőle erre a pofátlanságra, majd átadják számára a tiltakozó jegyzéket?
- A magyar légierő gépei - már korszerű Gripenek is vannak Kecskeméten - miért nem kényszerítették leszállásra, végső esetben miért nem lőtték le a hazánk légterét megsértő ellenséges szándékú gépeket?
Vagy - a Fidesz cinkos hallgatásával megszavazott - holokauszt-törvény értelmében már kérdéseket sem szabad feltennünk?
A Jobbik Nemzetbiztonsági Kabinetje azt kérdezi nyílt levelében:
Miért éppen most? Miért éppen Magyarországon? Miért éppen nappal, és miért éppen alacsony magasságban?
Mindenki választ vár ezekre a kérdésekre! Nem kell azonban sokat gondolkodni rajtuk, hiszen valószínűsíthető, hogy miért éppen a választások előtt rövid idővel repültek be a magyar légtérbe az izraeli kémrepülőgépek. Az, hogy megmutatták magukat, bizony azt az üzenetet hordozhatja magában, hogy „mi itt vagyunk, valaki ide hívott vagy küldött, pont most, a választások előtt bennünket!
Vagy igaz, vagy nem, hogy diplomáciai engedély birtokában voltak. És ha nem? Joggal merülhet fel a következő kérdés: Hol vannak a Magyar Sólymok? Azok utódai, akiktől a nem is oly régmúltban nemcsak a szovjet, de még az angol és amerikai repülők is rettegtek!
Vajon melyik politikai szervezetnek vagy érdekcsoportnak állhatott az érdekében, hogy ezek a tények, körülmények ilyen szépen összeálljanak? Ez ma Magyarországon mindenki számára világos, vagy legalábbis sejthető. Egy azonban biztos. Nem a Jobbik hívta „baráti” látogatásra az Izraeli repülőket! - áll a dokumentumban.
Ajánló: Mikor még magyar katonák védték légterünket: A magyar katonai repülés története 1938-2008 (x)