A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el Borovszky Tímea egy internetes portálra a múlt héten felkerült szeptemberi kihallgatási jegyzőkönyve miatt – közölte az ügyészség kedden.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden közokirattal visszaélés vétségének gyanúja miatt ismeretlen személlyel szemben nyomozást rendelt el azzal összefüggésben, hogy az Oktatási Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának felfüggesztett vezetője ellen folyó büntetőügyben a gyanúsított szeptemberi kihallgatási jegyzőkönyve – ismeretlen módon, illetve eddig ismeretlen személy közreműködésével – egy internetes portál birtokába került, ahol azt közzétették – olvasható a szervezet közleményében.

A Fővárosi Főügyészség vezetője az elmúlt héten, pénteken megküldte a Központi Nyomozó Főügyészségnek az általa lefolytatott belső vizsgálat anyagát, amelynek nyomán a nyomozás elrendelését kezdeményezte. Ezt követően, de ugyanazon a napon érkezett meg a főügyészséghez az alapügyben terheltként szereplő személy meghatalmazott védőjének az e tárgyban tett feljelentése – fogalmaz az ügyészség.

Tekintettel arra, hogy jelen pillanatban az elkövető személye még nem ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség a Legfőbb Ügyészség előtt kezdeményezte a jelen eljárásra történő kijelölését.

Ismeretes, Borovszky Tímea ellen március 5-én emelt vádat az ügyészség, ezt követően kerültek fel az egyik portálra (persze rólunk van szó, azért nem merik leírni, hová - a szerk.) a kihallgatási jegyzőkönyvek.

(MNO)

Kapcsolódó:

- Dávidcsillag Ibolya szerint is kínos portálunkon viszontlátni a politikusbűnözők kihallgatási jegyzőkönyveit

- Csak nem Borovszky küldte el kihallgatási jegyzőkönyvét a Kuruc.infónak?
- Vádat emeltek Borovszky ellen - itt a kihallgatási jegyzőkönyv