Lemondanak a szakorvosjelölti képzésről a rezidensek, ha nem változik az őket kilenc évig egy intézményhez kötő rendelet - mondta szövetségük elnöke a 180 percben. A Budapesti végzősök fele már alá is írta a lemondó nyilatkozatot.

Nem kezdik el a szakorvosképzést a most végző orvostanhallgatók, ha a kormány nem változtatja meg a rezidensrendeletet - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a közrádiónak.

Papp Magor úgy nyilatkozott, hogy a jogszabály ilyen formában biztosan a képzés összeomlásához vezetne. A képzésről lemondó nyilatkozatot Budapesten már a végzősök fele aláírta, és vidéken is közelít ehhez az arány.

A fiatal orvosok követelését támogatja a Kórházszövetség elnöke is. Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház igazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta: ha nem változik a jogszabály finanszírozásra vonatkozó része, akkor idén egyetlen rezidenst sem fogadnak.

(Orient Press)