Házi őrizetbe helyezte a bíróság a szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi rajztanárt - értesült a Független Hírügynökség. A művésztanárt eddig a tököli rabkórházban tartották fogva, csütörtökön azonban a házi őrizetbe helyezéséről határozott a Mohácsi Városi Bíróság. A pedofíliával vádolt tanár ügye csütörtökön további tanúk meghallgatásával folytatódott.

A Mohácsi Városi Bíróság a rajztanár ügyében zárt tárgyalást rendelt el. A tárgyalás kedden kezdődött és három napig tart. A férfi ellen október végén emelt vádat az ügyészség tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszak, egy rendbeli megrontás, illetve szerzői jogok megsértése miatt. Ha beigazolódik a bűnössége, akár 15 évet is kaphat.

A 45 éves férfit tavaly februárban vették őrizetbe, három alsós diáklány vallomása alapján. A nyomozás során több száz gyereket hallgattak meg. A pedagógus tagadja bűnösségét, szerinte félreértették a gyerekek felé áradó, túlzott szeretetét.

Magyar György, a férfi ügyvédje a Dunántúli Naplónak korábban azt mondta: ügyfele egészségi állapota jelentősen romlott, mivel börtönkörülmények között nem lehet úgy kezelni a betegségét, mintha szabadlábon védekezhetne.

(FH)