Ugrás a cikkhez
Reklám

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában az újabban a pártja által is sokat emlegetett elszámoltatásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: "nincs benne vad vágy" az iránt, hogy például Demszky Gábor főpolgármesterről "előásson valamit", ha felhatalmazást kap Budapest vezetésére. Na kb. ennyire gondolják komolyan a Jobbiktól ellopott jelszavak gyakorlatba ültetését.



Novemberi zsinagógai látogatásán már lefektették a főbb irányvonalakat

A sokat emlegetett, Fidesz-győzelem utáni elszámoltatással kapcsolatban Tarlós előrebocsátotta (nyilván a zsidóbűnözők megnyugtatására): ha főpolgármester lesz, nem azzal fogja tölteni az idejét, hogy keressen valamit Demszky Gábor ellen; "bennem nincs olyan vad vágy, hogy minden áron előássak itt valamit, és valakiknek álmatlan éjszakákat okozzak. (...) Ezt nem tervezem, erre nem vagyok alkalmas". Ugyanakkor leszögezte: megválasztása esetén egy nem túl nagy, de szakmailag nagyon erős jogászcsapatot állít fel, hiszen "ha valami a munka során a fejemre esik, nem akarom, nem is tudom elfordítani a fejem".

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- "Testvéreimnek tekintem a zsidókat" - ismét zsinagógában könyörgött Tarlós a hatalomért

- Pokorni megadja a Zsidesz-féle "elszámoltatás" jelszavait: szerény eredmények, visszaszedhetetlen milliárdok, feltárhatatlan botrányok

- "Elnyomjuk a Gárdát és a Jobbikot is; még jobban kellene büntetni őket"

- Navracsicsék akkor is eljárnak hason csúszni a zsinagógába, ha "a Kurucinfó lezsideszezi" pártjukat
- Tarlós a zsidó bevándorlásért demonstrált


Friss hírek az elmúlt 24 órából