Rosszul indult az év a kerecsensólymoknak és az őket védő szakembereknek. 2010. január 4-én áramütéstől elpusztulva találták meg Jánost, a műholdas jeladóval felszerelt öreg hím kerecsensólymot. Élt hét évet.

János fiókaként a testvéreivel 2002. június elején (Fotó: Bagyura János)

2010. január 4-én értesítették a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársait, hogy egy jeladóval felszerelt öreg hím kerecsensólymot találtak Tököl határában. A helyszínen kiderült, hogy Jánosról, a magyar-tót kerecsensólyom-védelmi LIFE projekt keretében jelölt egyik öreg kerecsensólyomról van szó.

János 2002 júniusában repült ki a fészekből az apaji pusztán, két testvérével együtt. A fiókaként kapott gyűrű alapján azonosították ismét a madarat 2008 márciusában, amikor újra befogták a szakemberek – ismét az apaji pusztán, kirepülési helyének közelében. Ekkor János már ivarérett volt, és egyike lett annak a három felnőtt madárnak, amely a LIFE program során jeladót kapott. A felnőtt madarak esetében a műholdas nyomkövetés célja az általuk használt terület nagyságának és jellemzőinek megismerése volt. Az így kapott információk segítenek egy hatékonyabb kerecsensólyom-védelmi program összeállításában.

János 2008-as sikertelen fészkelése után 2009-ben a pár sikeresen költött. Egyetlen fiókája, Karcsi, szintén kapott jeladót. A család július közepéig maradt együtt, ekkor Karcsi elhagyta Magyarországot, és hosszas kóborlás után, amelynek során bejárta Ukrajnát, ősszel Bulgáriából jöttek utolsó jelei. János 2009. november közepéig a területén maradt, majd a szomszédos, táplálékban gazdagabb területeket kezdte látogatni, ahol utolsó napjait is töltötte. János tetemét 2010. január 4-én, Tököl közelében, egy szigeteletlen középfeszültségű oszlop alatt találták meg. Valószínűleg meg akart pihenni az oszlopon, amikor a halálos áramütés érte.

Az oszlop, ahol elpusztult a kerecsen (Fotó: Bagyura János)

A védett madarak, azon belül is elsősorban a ragadozómadarak és a fehér gólya, egyik legjelentősebb pusztulási oka az elektromos oszlopokon elszenvedett áramütés. Az MME és a hazai nemzeti park igazgatóságok az áramszolgáltató vállalatokkal együttműködve már évtizedek óta próbálják feltárni és megoldani ezt a problémát a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Európain Unió pénzügyi segítségével. Ezen munkák keretében egyre több oszlopot alakítanak madárbaráttá, azonban ezek aránya országosan még mindig csak 10% körül van az összes veszélyes oszlophoz képest, és a jelenlegi eset is bizonyítja, hogy bőven akad még tennivaló az elektromos vezetékhálózat madárbarát átalakítása terén.

Az elpusztult öreg hím kerecsensólyom (Fotó: Bagyura János)

Puszták népe - Magyar kerecsensólymok Nyugat-Afrikától Kazahsztánig

A természetvédelem kapcsán sok szó esik napjainkban a természeti rendszerek összetettségéről, azonban a legtöbb ember számára nem egyértelmű, miről van szó. A műholdas jeladókkal követett magyar kerecsensólymok – köztük Piros és Ványa – története jó példája annak, hogy milyen bonyolult és nagy léptékű az az ökológiai rendszer, amelyben mi, emberek is élünk. Két éve még a szakemberek sem igazán gondolták volna, hogy a közép-európai kerecsensólyom-állományra az afrikai vagy a közép-ázsiai természeti környezet állapota, és ezzel összefüggésben, az ott élő emberek természetvédelmi elkötelezettsége – vagy annak hiánya – is hatással lehet. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) által vezetett magyar-szlovák kerecsensólyom-védelmi LIFE program eredményei ismét rávilágítanak arra, hogy a sikeres természetvédelmi programokhoz elengedhetetlen a széleskörű nemzetközi összefogás.

2007 és 2009 között 46 kerecsensólyomra tettek műholdas jeladót a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a BNPI szakemberei. A nyomkövetés célja a kóborlási, vonulási útvonalak és ezen keresztül a sólymokra leselkedő veszélyek feltérképezése – annak érdekében, hogy a megszerzett információk birtokában hatékonyabb legyen védelmük. A veszélyeztető tényezők felmérése többnyire közvetett módon, a helyi kollégák, madárbarátok bevonásával történik, ugyanakkor a legnyilvánvalóbb jelzés a veszélyekre mindig egy-egy sólyom pusztulása.

Ilyen jelzés volt nemrégen a Piros nevű kerecsensólyom halála is. Ez a madár, kisebb szenzációt keltve, nem keletre vagy délre indult el Magyarországról, mint a „rendes” kerecsenek, hanem nyugatra. Spanyolország után Afrikába indult, és az utolsó jelei Mauritánia északnyugati szegletéből érkeztek. Piros ekkor mintegy 4300 kilométerre volt Magyarországtól. Sikerült felvenni a kapcsolatot Menna Ould Mohamed Salehhel, a Banc d’Arguin Nemzeti Park helyi irodájának vezetőjével, és ő munkatársaival végül meg is találta Piros maradványait. A pusztulás okát már nem lehetett egyértelműen megállapítani, és természetes okok, valamint az ember által okozott másodlagos mérgezés egyaránt szóba jöhet. A térségben ugyanis hajókat bontanak szét, amelynek során szennyező anyagok kerülhetnek a környezetbe. A kérdés tisztázása még további vizsgálatokat igényel. Piros jeladója a spanyol kollégák segítségével már úton van Magyarország felé.

Piros útja Mauritániáig

Piros Sanyolországban (Fotó: Juan Sagardía)

Hátán jól látható a jeladója (Fotó: Juan Sagardía)

A hajó a Google Térképen - Itt pusztult el Piros

A hajóroncs (Fotó: Mahmoud Chihaoui)

Piros teteme és megtalálói a hajó mellett (Fotó: Mahmoud Chihaoui

Piros teteme (Fotó: Mahmoud Chihaoui)

Magyar segítséggel ért viszont haza egy másik elpusztult fiatal kerecsensólyom, Ványa jeladója Kazahsztánból. Ványa a Körös-Maros Nemzeti Park területéről indult útnak 2008-ban egy hónappal kirepülése után. Két hét alatt elérte Kazahsztánt, majd jelei egyetlen helyről kezdtek el jönni, ami arra utalt, hogy Ványa valószínűleg elpusztult 2500 kilométerre otthonától. Kazahsztánban senki nem tudott segíteni Ványával kapcsolatban. 2009-ben indultak viszont a Bakonyi Poroszkálók az „Aranyembertől Attiláig” elnevezésű, magyar-kazah hagyományőrző lovas túrájukra Kazahsztánból Magyarországra. Tagjai – dr. Bencze István, Csepin Péter és Zsolnai Gábor – elhaladtak a kérdéses terület mellett, és indulásuk előtt felajánlották segítségüket. Így történt, hogy 2009 nyarán, majdnem egy évvel az eltűnés után, megkerültek Ványa maradványai is. Sajnos, ez esetben is csak feltételezni lehet, hogy a fiatal, tapasztalatlan kerecsen nem tudott zsákmányolni, legyengülve elpusztult, esetleg zsákmányul esett valamilyen erősebb ragadozónak.

Ványa maradványainak megtalálói (Fotó: dr. Bencze István)

Megvan az adó (Fotó: dr. Bencze István)

Piroson és Ványán kívül került még kézre más jeladós kerecsensólyom is külföldön. Pusztult már el jeladós kerecsensólyom például áramütéstől Oroszországban, héja által Lengyelországban és több olyan külföldön eltűnt kerecsen is akad, amelyek eddig ismeretlen okból pusztultak el. A LIFE program során szerzett információk az egyéb programok során szerzett információkkal együtt rávilágítanak az ökológiai rendszerek összetettségére és kiterjedtségére, így a nemzetközi szintű védelem szükségességére, és hazai természetvédelem fontosságára egyaránt. A kerecsensólyom közép-európai állományát tekintve Magyarország, az úgynevezett Szlovákia és Szerbia szerepe kulcsfontosságú. A faj hosszú távú stabilizálása és megőrzése érdekében ugyanakkor, a nemzetközi jogi együttműködésen túl, mára elengedhetetlenné vált egy széleskörű nemzetközi szintű összefogás a gyakorlati védelmi tevékenységek terén is. Az elpusztult jeladós kerecsenek felkutatásában tapasztalható együttműködés a különböző nemzetiségű szakemberek között ennek első lépése lehet.

Háttér

Az Európai Unió LIFE-Nature programjának támogatásával, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának a vezetésével közös magyar-szlovák természetvédelmi program indult a világszerte veszélyeztetett, Magyarországon fokozottan védett kerecsensólyom védelme érdekében. A program fontos része a műholdas nyomkövetés, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a BNPI munkatársai végeznek.

(sakerlife.mme.hu nyomán)

Ajánló:  A sólyomember visszatér - Cey-Bert Róbert Gyula írása  (x)