Pörzse Sándor a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A pártelnök azt mondta, hogy az újságíró a főváros I. kerületében indul majd.



Méltó szerepet szán a Gárda alapítójának a Jobbik

Pörzse Sándor az országgyűlési választási kampányuk egyik fő arca, illetve a január közepén induló Barikád című hetilap főszerkesztője is lesz - tette hozzá a Jobbik elnöke.

Az MTI kérdésére, hogy a jelölt listán is indul-e, azt felelte, hogy a listáról még nem döntöttek.

Kijelentette, azért kérték fel Pörzse Sándort, mert a közéleti szereplők közül egyike azoknak a keveseknek, akik hitelesek tudtak maradni. Hozzátette, hogy az újságíró az elmúlt húsz évben megalkuvás nélkül, keményen küzdött a posztkommunistákból vadkapitalistákká züllött politikusokkal szemben. Vona Gábor szerint a jelölt személye azt az üzenetet közvetíti, hogy a Jobbik lesz az az erő, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását.

Az elmúlt húsz évben Pörzse Sándor kulturális missziót végzett, amikor hiánypótló történelmi ismeretterjesztő filmeket készített, és a Jobbiknak is az-az egyik a célja, hogy a történelem elhallgatott eseményeit végre a helyére tegye - emelte ki a pártelnök.

A jelölt, Pörzse Sándor döntését indokolva azt mondta, hogy 2010-re az objektív újságírás megszűnt Magyarországon, mind a jobb-, mind a baloldalon. Közölte, hogy újságíróként elfogyott körülötte a levegő, mert olyan cenzúrával találkozott, amelyet nem lehetett felvállalni. Kijelentette, hogy kötelessége folytatni az elkezdett harcot, azért - mint mondta - "teljesen természetes, hogy gyakorlatilag ide sodródtam".

(MTI)

Korábban írtuk: A Kuruc.info értesülése szerint a Jobbik Országos Elnöksége képviselőjelöltnek kérte fel Pörzse Sándort, aki el is vállalja azt. Lesz még több ilyen meglepetés is, mivel a párt nyitott a civil magunkfajták irányába.

A méltán népszerű médiaszemélyiséget tehát nem hagyja eltűnni a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Magyar Gárda Egyesület alapító tagja reményeink szerint az Országgyűlésben folytathatja munkáját. Döntéséről, az Echo TV-ben való csalódásáról, terveiről hamarosan nyilatkozik.

Rákay Fülöp - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Pörzse az Echó zsideszes cenzorainak: "Ne mutogassatok nekem, mert nem érdekel, mert ezt szeretném elmondani!"
- Hetilappá alakul a Barikád, Pörzse lesz a főszerkesztő
- Pörzse megelégelte a fideszes cenzúrát - beadta a felmondását Szélesnek
- A Kuruc.info nyílt levele Pörzse Sándornak - korrekten közölte

Ajánló:  Pörzse Sándor bemutatja: Csillagösvényen 4.  - a szenzációs sorozat legújabb része!  (x)