Ugrás a cikkhez
Reklám

Közzétette – a KDNP-vel közös – jelöltjei listáját a Fidesz. A néhol meglepő névsorról már nyár vége óta egyeztetett Orbán Viktor pártelnök, Kövér László és Kubatov Gábor, sorra hallgatva meg a jelölteket.

Így fordulhatott elő, hogy a Fidesz-alelnök Pelczné Gáll Ildikó nem indul egyéniben, míg a sokat támadott esztergomi Meggyes Tamás "épp a meghallgatásán tudta tisztázni a róla szóló híreket", s maradhat a jelöltek között.

Nem lesz a listán Molnár Oszkár, az edelényi polgármester sem, aki szóvá merte tenni, hogy a zsidó tőkének Magyarországra fáj a foga, helyette inkább a libanoni születésű Daher Pierre-t, egy 49 éves kórházigazgatót indítja a Fidesz.

(FN nyomán)

Olvasónk írja: A cikketekből kimaradt, hogy Szegeden újra jelölte a Zsidesz Bodó Imre tiszaszigeti polgármestert, aki bagóért adta el az önkormányzati telkeket egy izraeli tulajdonú cégnek.

Kapcsolódó: Orbán szerint is jobb az idegen, mint a hazáját féltő magyar: libanonit indít Molnár Oszkár helyett



Friss hírek az elmúlt 24 órából