Nem engedik be a biztonsági őrök az újságírókat a Budai Skála helyén megnyílt bevásárlóközpontba, melynek alsóbb szintjeit vasárnap délután elárasztották a teremgarázsból beömlő kipufogógázok. Az épületkomplexum Bercsényi utcai bejáratán eközben akadálytalanul közlekedhetnek a vásárlók, s a pláza megnyitóünnepsége is zavartalanul zajlik. A mentők eddig tucatnál is több embert szállítottak kórházba szénmonoxid-mérgezéssel.

A biztonsági őrök nem engedik be a napokban megnyitott Allée nevű bevásárlóközpontba az újságírókat, a pláza vezetése megtiltotta, hogy az épületbe tegyék a lábukat. A kipufogógázokkal elárasztott alsóbb szinteket kiürítették ugyan, de a felsőbb szintekről senkit sem tessékeltek ki, a vásárlók zavartalanul járkálhatnak az épületben. A Bercsényi utcai bejárat előtt felállított színpadon közben zavartalanul zajlik a megnyitóünnepség, az énekesek folyamatos műsorral „kápráztatják el” a nézelődőket.

Az épületkomplexum Október 23. utcai oldalán közben folyik a mentés, folyamatosan hoznak ki újabb embereket a mentők, akik a kipufogógázoktól lettek rosszul. Legutóbb négy eladónőt hoztak ki az épületből, őket is kórházba szállították. A Budai Skála helyén a napokban megnyitott plázából vasárnap délután fél 3 körül jelezték, hogy többen eszméletlenül estek össze.

A teremgarázsból folyamatosan beáramló kipufogógázok elárasztották az alagsori vásárlószinteket, de a garázsban is több eszméletlenül heverő embert találtak. A mentők a szénmonoxid-mérgezést szenvedett sérülteket az Erzsébet Kórházba szállították, pontos számuk egyelőre nem ismert, ahogy a helyszínen ellátottaké sem, de 12-nél több emberrel indult már el mentőautó a helyszínről. A tűzoltók átszellőztetik a mérges gázokkal megtelt alagsori szinteket, s további esetlegesen eszméletlen embereket is keresnek.

(Havaria Press)