Lemondott posztjáról a Magyar Demokrata Fórum Győr-Moson-Sopron megyei elnöke – írta a Kisalföld szombati száma.

Szabó Miklós a párt elnökének, Dávid Ibolyának írt levelében azzal indokolta döntését, hogy az MDF-en belül az utolsó két évben történtek megtépázták a párt demokratikus működésébe vetett hitét – írta a lap.

Bizalomvesztésének okait a politikus nem részletezte, annyit azonban elmondott, hogy az utóbbi tisztújításokon és az országos gyűlésen történtek, továbbá az európai parlamenti listavezető kiválasztásának módja számára elfogadhatatlanok.

Közlése szerint párttagságát egyenlőre fenntartja, utódjáról a Győr megyei választmány november 24-i ülésén dönt. Szabó Miklós egyébként Mosonmagyaróvár polgármestere, s jövőre ismét indulni kíván a polgármesteri tisztségért.

(MTI)