A pizzériákban, javítóműhelyekben és a medencés, szaunás rózsadombi villákban is gyakori az áramlopás. Azonban ha egy kicsit utánanézünk a korábbi statisztikáknak, kiderül, hogy a fővárosban már évek óta a Rózsadombon lopják leggyakrabban az áramot.

A Vasárnapi Hírek szerint a nehéz helyzetben lévők kezdetleges, életveszélyes módszerrel, a távvezetékről lopják az áramot egy egyszerű dróttal, míg a gazdagabbak akár 100 ezer forintot is hajlandóak kiadni, hogy csökkentsék áramköltségeiket. Az országban egyébként tíz és százezer forint között lehet áramlopó készülékhez – úgynevezett lopótökhöz – jutni. A feketepiacon beszerezhető készülékeket egyes szakérők szerint ipari szériában állítják elő, melyek alkalmazása gyakran életveszélyes.

A Világgazdaság már 2001-ben arról írt, hogy Budapesten a felderített csalások alapján a Rózsadombon és Zugló egyes részein a leginkább közkeletű a villanyórák megcsapolása, ahol az uszodák, légkondicionálók, fűthető garázsfeljárók okozta magas Elmű-számlákat igyekeznek a fogyasztók áramlopással enyhíteni. Az akkori adatok szerint az országban összesen 20 milliárd, míg a fővárosban mintegy 6 milliárd forint értékű áramot loptak.

(Híradó)