A tervek szerint a Fidesz-kormány visszaállítja majd a Belügyminisztériumot és a közigazgatási államtitkári rendszert, sőt, körvonalazódik az új kormány összetétele is - írja a Magyar Nemzet.

Varga Mihály kaphatja a pénzügyi, Martonyi János a külügyi, Matolcsy György a gazdasági, Pokorni Zoltán pedig az oktatási tárcát. A Belügyminisztériumot a lap szerint Pintér Sándor vezetheti és Navracsics Tibor lehet a kancelláriaminiszter 2010-ben. Lázár Jánost szánják a honvédelmi tárca élére. Kövér Lászlóval kapcsolatban úgy fogalmaz a Magyar Nemzet, hogy ő szinte bármilyen posztot megkaphat.

Az Egészségügyi Minisztérium élére Pesti Imre és Molnár Ágnes is esélyes. A kulturális tárca vezetését pedig Szőcs Géza írónak adnák - írja a lap. Arról még nincs döntés, hogy a tárcák mekkora költségvetéssel és apparátussal, pontosan milyen feladatokat látnak majd el - olvasható a lapban.

(FH)