A Fidesz elnöke és Schmitt Pál a Fidesz Országos Választmányának tisztújító ülésén szólalt fel.

"Ha lesz olyan kormány, amit én vezetek, abban nem lesz helye sem az MSZP-nek, sem a Jobbiknak" - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton a Fidesz Országos Választmányának tisztújító ülésén.

"Politikai adócsalók gyülekezete"

A pártelnök beszédében utalt arra, hogy mindig is a párt önálló politizálásának híve volt (mely 2002-ben és 2006-ban is elbukott, 1998-ban hárompárti összefogással tudott kormányt alakítani - Kuruc.info szerk.). Emlékeztetett a pártelnöki programjára, amelyet a Fidesz kongresszusán ismertetett, mielőtt megválasztották volna újabb két évre elnöknek. Ebben rögzíti, hogy a "Fidesz megcélozza a saját program alapján álló, önálló kormányzást, és mint eddig, ezután sem köt koalíciót a kommunista diktatúra utódpártjával (MSZP) és a szélsőségekbe hajló jobboldali pártokkal".

Orbán Viktor élesen kritizálta a jelenlegi kormányt, "politikai adócsalók gyülekezetének" nevezve a Bajnai-kabinetet, amely "az adótörvényekkel csal a saját érdekében". Példaként azt említette, hogy "az off-shore cégekbe kilopott pénzek hazahozásának" a határidejét meghosszabbította a kormánytöbbség. Orbán hangsúlyozta, hogy a kormány nem azért csal, hogy az embereken segítsen, hanem hogy saját maguknak jobb legyen.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta ugyanakkor: nem szabad, hogy az emberek is elkezdjenek csalni, mert akkor felborul a rend, és akkor nehéz dolga lesz a következő kormánynak visszaszereznie a rendet. A Bajnai-kormány által létrehozott Szolidaritási Alapot Orbán Viktor "MSZP-s választási pártkasszának" nevezte, és szerinte a kormánynak nem a gazdagoktól kellene pénzt kérnie, hanem "vissza kellene adnia azt, amit ellopott."

A Fidesz elnöke elmondta még: szerinte az MSZP-nek nincsen politikája, nincsen vezetője, csak üzleti érdekei vannak. Orbán úgy vélte: ahogy az MSZP egyre zsugorodik, úgy egyre radikalizálódik is. Orbán úgy véli: a 2010-es választás lesz az utolsó nagy összecsapás a Fidesz és az MSZP között, ami után kezdődhet az ország újjáépítése.

Schmitt: bomlik az MSZP

Az európai parlamenti (EP) választás megerősítette a polgári oldalon a szolidaritást, míg a szocialistáknál a bomlás folyamata indult meg - jelentette ki Schmitt Pál, a Fidesz EP-képviselője a voksolás óta eltelt egy hónapot értékelve.

A fideszes politikus azt mondta, harminc éve, amióta európai parlamenti képviselőket választanak, ilyen eredményt párt nem ért el, s minden munkabizottságban jelen lehetnek.

Szólt arról is, hogy az Európai Néppárt tíz pontban rögzítette azokat a legfontosabb témákat, amelyeket képviselni kíván. Ezek közül kiemelte a szabadság, a demokrácia, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítését, a terrorizmus elleni közös fellépést és a konszenzuson alapuló energiapolitikát.

(Hírszerző / MTI / FH)