P. József a gyilkosságot szegről-végről elismerte, de a szexuális erőszakot nem - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a kiskunlacházi gyilkosság gyanúsítottjáról.
Csapi Balázs a napilap pénteken megjelent cikkében elmondta: a férfi azt állította, hogy közös beleegyezésen alapult a nemi aktus közte és H. Nóra között. Az alezredes hozzátette: hogy ez igaz-e, még nem tudják, erről nem szeretne nyilatkozni.
A bűnügyi osztályvezető felidézte: a halottszemlén kiderült, hogy a bűncselekmény szexuális indíttatású, a boncolási jegyzőkönyv szerint azonban nem találták elementáris erőszak nyomát a holttesten, amiből arra következtettek, hogy a tettes nem tipikus erőszakos közösülő.
Csapi Balázs azt mondta: habár mostanában azt írták a férfiról, hogy mindenki tudta róla azt, hogy szexuális bűnöző volt, ez nem igaz, mert "ha így lett volna, azonnal lecsaptunk volna rá".
A 14 éves H. Nórát tavaly november 23-án ölték meg, miután távozott a helyi művelődési ház diszkójából.
(Ma)
Kuruc.info / A.S.: ezek szerint, idézzük, “P. József a gyilkosságot szegről-végről [azaz nagyon távolról, áttételesen, érintőlegesen] elismerte”? Érdekes, a múltkor a rendőrség még azt állította (lásd EZT), P. József részletes vallomást tett. Idézzük: “Előállítását követően részletes beismerő vallomást tett.” Na akkor most részletes volt a vallomás / beismerés, vagy, ahogy azt a bűnügyi osztályvezető állítja, nem? Egyre jobban bűzlik ez az ügy...