Kilép az MDF újpesti szervezetéből a tagok többsége, miután megalapozatlannak tartják a pártból történő kizárásokat és elfogadhatatlannak tartják az irányváltást. Ezt Molloné Balog Éva, a párt helyi alelnöke mondta a csütörtöki taggyűlést követően.

Molloné Balog Éva kijelentette: a párt korábbi sikereit nem tagadják meg, és továbbra is számítanak egymásra. A demokrata fórum IV. kerületi szervezete szerint jogilag megalapozatlan, hogy kizárták a pártból Hock Zoltánt és Pettkó Andrást. Elfogadhatatlannak tartják a párt politikai irányváltását is, valamint a június végi országos gyűlésen történt jogsértéseket és csalásokat.

Molloné Balog Éva elmondta: a végleges döntés nem született meg, de a csütörtöki taggyűlésen a tagok többsége a kilépés mellett foglalt állást.

A szervezet sorsáról további tárgyalások lesznek, mert az elmúlt időszak sikereit és a 20 éven át tartó közös munkát nem akarják megtagadni. Az alelnök elmondta: Hock Zoltánra és Pettkó Andrásra a továbbiakban is számítanak, de a helyi szervezet sorsa csak a további gyűléseken dől el.

(FH)