Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és a romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott is üdvözli a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki döntését, amelyben jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Draskovics Tibor szerint a jogállam nagy győzelme a Gárda feloszlatása. Érdekes módon mindkét patkány köztörvényes bűnöző, az egyik jelen pillanatban is gyanúsított, a másik pedig kétszeres vádlott - ezek mondják meg, mi a jogállam győzelme (és éppen a nemzeti önszerveződés ellehetetlenítését nevezik annak).

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke - aki az elsőfokú eljárásban felperesi oldalon beavatkozó volt az ügyészség által kezdeményezett perben - az MTI-nek a jogerős döntés hírére úgy fogalmazott: a Magyar Gárdát feloszlató bírósági ítélet a jogállam nagy győzelme.

Draskovics Tibor az MTI-nek úgy fogalmazott: jogerősen bebizonyosodott, hogy senkinek nincs joga kikezdeni az állam rendfenntartási monopóliumát, senkinek nincs joga másokkal szemben fenyegető módon fellépni. Hozzátette: ezzel az ítélettel a magyar állam bebizonyította, hogy képes és kész megvédeni magát mindenféle alkotmányellenes törekvéssel szemben.

A tárcavezető bízik abban, hogy ez a döntés fontos figyelmeztetés lesz "mindazoknak, akik a jövőben arra készülnének, hogy önös politikai érdekből kihasználják a társadalomban meglévő feszültségeket".

Kérdésre válaszolva közölte: a feloszlatás ellenére tovább működő társadalmi szervezetek alapítóit, szervezőit a törvény szabadságvesztéssel büntetheti. Hozzátette: ez a bírói döntés, illetve annak indoklása egyértelművé tette, hogy mit lehet és mit nem, és ez iránymutatást adhat a bíróságoknak a későbbi szervezeti, egyesületi bejegyzésekhez is.

(MTI nyomán)