Megvonná a segélyt a kiskunlacházi önkormányzat azoktól a családoktól, akik nem tudnak beilleszkedni, magyarán a cigányoktól. A testület arról is döntött, hogy Btk.-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél. Azt szeretnék, ha a büntethetőség korhatárát levinnék 12 éves korra, a tankötelezettséget pedig 16 évre módosítanák. Ezt közmeghallgatáson jelentették be, ahol a helyiek arra panaszkodtak, hogy minden napos a lopás és a fenyegetés. Tavaly novemberben egy 14 éves kislányt gyilkoltak és erőszakoltak meg ismeretlenek, míg néhány héttel ezelőtt egy 12 éves lányt raboltak ki csoportosan a helyi cigányok.
A közbiztonságra fordított pénzt a segélyekből és a munkahelyteremtésekből fogjuk elvenni! - mondta Répás József, Kiskunlacháza polgármestere a keddi közmeghallgatáson. Eddig 30 millió forintot költött Kiskunlacháza a közbiztonságra Horák Nóra novemberi meggyilkolása óta. Bekamerázták a várost, s új körzeti megbízotti irodát is átadtak, mindezek ellenére nemrég egy 12 éves kislányt fogott le és rabolt ki egy fiatalokból álló csoport. A gyanúsított egy 17 éves cigánypurdé, rablótársai tanúként szerepelnek az ügyben.
A település önkormányzata szigorú szabályokat vezet be: 20 óra után nem tartózkodhat 14 éven aluli gyerek az utcán szülői felügyelet nélkül, kitiltják azokat a gyerekeket az iskolából, akik veszélyt jelenthetnek társaikra és a pedagógusokra. Azoktól pedig, akik nem tartják be az szabályokat megvonnák a segélyt.
„Nincs helyük Kiskunlacházán...”
„Kiskunlacházán mától kezdve nincs helyük azoknak a családoknak, akik sorozatban megsértik a békés egymásmellet élés szabályait, akik nem tudják gyerekeiket megnevelni és kordában tartani, akiktől félteni kell saját gyerekeinket. Én minden tisztességes, becsületes tenni akaró cigány emberrel hajlandó vagyok együttműködni, de csak velük. Akik veszélyt jelentenek Kiskunlacházára, azokat többé nem tekintem partnernek és mindent megteszek, hogy elhagyják településünket” - mondta Kiskunlacháza első embere.
Jelen volt Szögi Lajos hozzátartozója és Horák Nóra édesapja
A közmeghallgatáson ott volt az Olaszliszkán meglincselt tanár, Szögi Lajos hozzátartozója, és a meggyilkolt Horák Nóra édesapja is. „Tudjuk, hogy kikkel van a probléma, tudja az egész falu, tudják a rendőrök is és mégse teszünk semmit ellenük. Ezek a gyerekek nem járnak iskolába, bóklásznak az utcán éjszaka, betörnek, időseket bántalmaznak mégse teszünk ellene semmit. Az én lányomnak meg kellett ahhoz halni, hogy felnyíljon a falu szeme!" - mondta Horák Dénes.
Lejjebb vinnék a büntethetőség korhatárát
A kiskunlacházi önkormányzat képviselő-testülete törvénymódosítást kezdeményez az Országgyűlésben. Azt szeretnék, ha a büntethetőség korhatárát levinnék 12 éves korra, a tankötelezettséget pedig 16 évre módosítanák. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke Kolompár Orbán, aki korábban gyerekcsínynek minősítette a 12 éves lány megtámadását, nem vett részt a közmeghallgatáson. Miért is tett volna ilyent? Ő a háborúskodás pártján áll.
(hírTV)