Nyomozást indított a sukorói gigantikus idegenforgalmi komplexum területének megszerzése ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg a Kossuth Rádió. A gyanú szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozott a földcserés ügylet a befektető és az állami vagyonkezelő között, így felmerül a hűtlen kezelés lehetősége is.
Sukoró külterületén, a Velencei-tó északi partján izraeli, magyar, amerikai és német befektetőkből álló csoport egyes hírek szerint Európa legnagyobb turisztikai centrumát szeretné felépíteni, több mint másfél milliárd eurós beruházással. A hetven hektáros területen egyebek mellett szállodák, éttermek, élményfürdő, golfpálya és egy kaszinó is helyet kapna.
A terület állami tulajdonban volt, tavaly azonban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től csereszerződéssel és több mint 300 millió forint ráfizetéssel megszerezte a befektetői csoport. Két, összesen 183 hektáros Pest megyei gyümölcsöst ajánlottak fel a sukorói területért.
A Fejér Megyei Főügyészség idén törvényességi vizsgálatot indított a földcsere ügyében. A vizsgálat eredményeként négy óvást nyújtottak be az ügyben eljáró gárdonyi jegyző, a földhivatal és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által lefolytatott eljárások miatt. Ezek jó része az állami kézben maradó parti sáv kijelölésével kapcsolatos kifogás. Az érintett hatóságok azóta hatályon kívül helyezték a határozataikat és új eljárásokat indítottak a főügyészség kérésére.
A székesfehérvári városi ügyészség közben nyomozást rendelt el közokirat-hamisítás gyanúja miatt. Várhomokiné dr. Rabi Noémi, a főügyészség szóvivője az MR1-Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában azt mondta:
- A közokirat-hamisítás bűntettének gyanúját az vetette fel, hogy az ingatlancserében érintett magánszemély tényleges életvitelszerű lakóhelye nem azon a sukorói ingatlanon volt, mint amit ő a hatóságoknak bejelentett. Adott egy lakcímet, ez a lakcím bekerült a közhiteles nyilvántartásba, de ez ténylegesen nem valós adat, hiszen nem ott lakik.
Ennek azért van jelentősége, mert egyes jogászi vélemények szerint az érintett területet csak helybeli vásárolhatta volna meg. A fiktívnek minősített lakcím miatt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon is megindult a nyomozás. A megyei főügyészség azonban úgy látja, nemcsak eljárási hibák történtek a már említett ingatlancsere közben.
- A hűtlen kezelés gyanúja is megállapítható. Itt elsősorban az elcserélt ingatlanok értékaránytalansága volt a főügyészség számára szemet szúró, és ennek okán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megvalósulását kell büntetőeljárásban vizsgálni.
A főügyészség azt gyanítja, hogy a magyar államot érte kár, hiszen a nyilvántartás szerint állami tulajdonban voltak azok a földek, amelyek lényegesen áron alul keltek el a csereszerződésben.
A Központi Nyomozó Főügyészség megkezdte a vizsgálatot a közokirat-hamisítás és a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt - erősítette meg Keresztes Imre főügyész. A nyomozás már április 7-én megindult. Hogy mekkora kár érte a gyanú szerint az államot a földcserével, még nem lehet pontosan tudni. A különösen nagy vagyoni hátrány 50 millió és 500 millió forint közötti összeget jelenthet.
(MR)
Kapcsolódó:
- Tiltakozó megmozdulás a Velencei-tó partjára tervezett óriáskaszinó megépítése ellen