Csak a holtteste került elő - Kétszáz gyilkos kerestetik – 13. rész

Kislány lépdelt hazafelé a téli szürkületben. A piac mellett vezetett el az útja, ott, ahol szívesen lebzseltek a kukázók. Egyikük most is a szemét között matatott. A férfi hirtelen kiegyenesedett, gondolkodott néhány másodpercig, majd eldobta a cigarettáját, s elindult Szathmáry Nikolett felé. Csak egy zsák volt nála.

Ezen a napon, 1998. január 14-én a szokásosnál valamivel hamarabb ért véget a néptáncóra a gyulai művelődési házban. A gyerekek fáradtak voltak, ilyenkor nincs értelme tovább nyúzni őket, gondolta fiatal oktatójuk, Horváth Péter.

Egy kedves arcú, hosszú hajú kislány, a hét és fél éves Szathmáry Nikolett is pillanatokon belül a kezeslábasába bújt, hátára vette az iskolatáskáját, s elindult hazafelé, a Törökzugi lakótelepre, vagyis a város szélére, ami Gyulán alig jelent többet egy kilométernél. Igaz, szürkült is már, de semmi baj, anyukája néhány utcával arrébb várja.

– Szia, Niki – köszönt rá a gyermekorvosa nem sokkal azután, hogy a kislány kilépett a művelődési házból.

– Csókolom, doktor néni – örvendezett Nikolett. Legalább addig sem kell egyedül mennie. A kislány szerette a társaságot, igazi cserfes szájú, barátkozós gyerek volt.

S valóban, azonnal is mesélni kezdett az iskolájáról meg a néptáncról.

– Nem itt kellett volna találkoznod az anyukáddal? – kérdezte az egyik sarkon a kislányt a doktornő.

– De, igen… – bizonytalanodott el Niki. – Úgy látszik, még nem ért ide. Tetszik tudni, nagyon sokat kell dolgoznia.

Niki szülei elváltak, az asszony egyedül nevelte három gyermekét. A Dürer Múzeumban volt gondnok, de elvállalt mindenféle munkát, leginkább takarítást.

Ha már az anyukája nem várta Nikit a megbeszélt helyen, továbbment a doktornővel a bolt felé. Az asszony fejében ugyan megfordult, hogy behívja egy csokira, de aztán elhessegette a gondolatot. Jobb, ha minél hamarabb hazaér a kislány, kiskorúaknak nem tanácsos egyedül császkálniuk a sötétben.

Niki pedig ballagott tovább – immáron egyedül. Innen már csak néhány száz méter a lakásuk, csupán át kell vágnia egy parkon a kihalt kis piac mellett.

Ahol piac van, ott szemét is keletkezik, ahol szemét van, oda kukákat is helyeznek, ahová pedig kukákat helyeznek, ott a kukázók sem ritkák.

A téli szürkületben mintha most is turkált volna valaki a szemetesekben. Egymás után vizsgálta át a tartalmukat – amikor hirtelen fölegyenesedett. A távolban egy kislány lépkedett vidáman. A férfi megmerevedett néhány másodpercre, majd eldobta a cigarettáját, a kerékpárját az egyik kukához támasztotta, s elindult a kislány felé. Csak a zsákját szorongatta a kezében. Azt, amibe a szerzeményeit szokta gyűjtögetni.

***

– Aznap kicsit később végeztem a takarítással, de gondoltam, megvár Niki a megbeszélt helyen – hallgatom a kislány anyukáját, Szathmáry Sándornét, Editet a gyulai múzeum irodájában.

Péntek délután van, az épület üres, már senki sem zavarja a beszélgetésünket.

– Niki azonban nem volt sehol. Gondoltam, talán előbbre ment, a boltig. Azonban ott sem várt. Talán még el sem indult? Visszamentem a művelődési házba. Nem, már eljött. Akkor biztos hazament. Nem. Esetleg felment az osztálytársához, Szabó Zolihoz.

Nikit azonban ott sem találta. Ekkor még egyszer visszament a művelődési házba, ahol a portás megnézte a bejegyzéseket, de nem talált semmi különöset, a gyerekeket már négy óra előtt elengedték.

Edit nyolc óra felé telefonált Niki apukájának Biharugrára, aki azonnal kocsiba ült, és jött keresni a kislányát – mindhiába.

Ekkor a városi rendőrkapitányság felé vették az útjukat.

***

– 21.25-kor jelentették Szathmáry Nikolett eltűnését – forgatja a jegyzőkönyvet Tóth Csaba rendőr őrnagy. – Azonnal elrendeltük a körözését, ahogy az a kiskorúak esetében előírás.

S mivel Niki reggelre sem került elő, hatalmas erőket mozgósítottak. Kikérdezték a kislány tanítóit, iskolatársait, a lakókat a lépcsőházban, a rokonokat – eredménytelenül. A fővárosból lerendelték a készenléti rendőrséget, hogy segítsenek a Békés megyei kollégáiknak a kutatásban. Átfésülték Gyula kül- és belterületét, csatornákat engedtek le, kutakat szivattyúztak ki – mindhiába. Megmozdult az egész város, mindenki Nikit kereste. A helyi kerékpáros-egyesület járta a környéket, Miskolcról, Székesfehérvárról, Jászberényből érkeztek speciális kutyás keresőegységek – s távoztak eredmény nélkül. A környéket átpásztázták helikopterrel is – így sem bukkantak a kislány nyomára.

Niki arcát pedig nemcsak az ország ismerhette meg, hanem a környező államok polgárai is. Kamionosok vitték magukkal a plakátot, s ragasztották, amerre jártak. Hátha valaki tud valamit a kislányról. Senki nem tudott semmit.

Közben pedig hatezer (!) tanút hallgattak meg a nyomozók. Olyanokat például, akik gyermekek megrontásáért korábban már a rendőrség látókörébe kerültek, de még olyanokat is, akiknek Niki eltűnése előtt halt meg gyerekük.

Természetesen kihallgatták a környék guberálóit is.

– A városban beszélnek egy bizonyos Rostás (Kuruc.info: milyen szép “magyar” név, ugye?) Mihály kukázóról – említem a nyomozónak –, aki korábban már ült gyilkosságért, később pedig az  elsők között ítélték tényleges életfogytiglanra kettős emberölésért. Jelenleg a szegedi Csillag börtönben ül. Őt is kérdezték?

– Annyit mondhatok, hogy minden szóba jöhető elkövetőt meghallgattunk, akit pedig kellett, akár hazugságvizsgálatnak is alávetettünk. Igaz, akkor még adatok hiányában kérdezni sem igen lehetett olyasmit, amire a gép jelezhetett volna.

***

Nádat vágtak az aratók 2001. február 20-án Gyula határában. Éppen ideje volt már, hogy rendbe tegyék a Békéscsaba felé vezető út mentén a csatornát.

– Nézd már, mi van itt – lép-kedett a nádasban az egyik arató. – Egy zsák.

A férfi lehajolt, hogy felemelje, de nem volt könnyű dolga, mert a növényzet keresztülnőtte a zsákot. Amennyire tudta, levágta körülötte a torzsákat, úgy igyekezett kibontani a vízi növény öleléséből. Végül csak sikerült neki, ám a rángatástól a zsák kiszakadt.

Egy koponya hullt ki belőle. Egy kisgyermeké.

***

– Azonnal sejtettük, hogy Nikit találtuk meg – folytatja Tóth Csaba –, ám a DNS-vizsgálat eredményére  nyárig várnunk kellett.

Addig sem tétlenkedtek azonban a nyomozók, hiszen a holttest megtalálásával a tettes felkutatása szempontjából is értékes információk birtokába jutottak.

– A piaci kukák, Niki maradványainak megtalálása és Rostás Mihály lakhelye között egyenes húzható – jegyzem meg.

– Természetesen ismét meghallgattuk az összes szóba jöhető elkövetőt. Rostás Mihály azonban ekkor már nem volt hajlandó alávetni magát a hazugságvizsgálatnak.

***

– Könnyítene a lelkén, ha kinyomoznák, ki ölte meg a kislányát? – kérdezem Editet, miközben a város széléhez tartunk, oda, ahol annak idején megtalálták a holttestet. A csatorna mellől Niki néz rám márványba gravírozva, mögötte pedig emlékfa.

– Azt hiszem, igen. Legalább tudnám, hogy pontosan mi történt vele.

– S milyen büntetést szabna ki a tettesre?

– Azt, amit úgysem lehet.

– Halált?

– Halált.

Pedofil indíttatás

Kisgyermekek eltűnése esetén három dologra gyanakodhatunk, tudtuk meg Kovács Lajos nyomozótól, lapunk szakértőjétől. Eltévedésre, emberrablásra, illetve pedofil indíttatású gyilkosságra.

Az eltévedés általában óvodáskorúak, esetleg még náluk is fiatalabbak között gyakoribb. A kicsi a nyitott kapun kilépve kószál valamerre, vagy egyéb módon „szökik” meg s császkál a vakvilágban. Ilyenkor különösen nagy erőkkel keresik az eltűntet, hiszen az könnyen balesetet szenvedhet vagy éjszaka egyszerűen csak kihűl. Többször előfordult, hogy a gyereket az udvar emésztőgödrében találták meg, sajnos, halva. Ilyen esetekben felvethető a szülő felelőssége is, hiszen a gyermek halálát gondatlanság okozta, ám a hatóság általában elnézőbben alkalmazza a törvényeket, hiszen a gyermek halála önmagában is elég nagy csapás a szülőnek.

A gyerekrablás nálunk szerencsére nagyon ritka bűncselekmény, utoljára talán a hetvenes években fordult elő, igaz, akkor kétszer egymás után. Mindkét alkalommal egyedülálló nők akartak ily’ módon gyermekhez jutni, akiket aztán gondosan el is láttak. A nyomozóknak ezeket az eseteket sikerült felderíteniük. Egy-egy eltűnéses esetnél időről időre felvetődik, hogy gyermekeket szerveikért rabolnak el és gyilkolnak meg. Ezek általában a népi folklór részei – legalábbis Magyarországon: a hazai bűnüldözők tudomására ilyen eset nem jutott.

A harmadik lehetőség, vagyis a szexuális indíttatású rablás, illetve gyilkosság viszont nálunk sem példa nélküli. Vélhetően ennek lett áldozata a sorozatunkban már bemutatott bajai Till Tamás, illetve Szathmáry Nikolett is. Az elkövetők gyakran visszaeső, börtönviselt férfiak. Felderítésükre elsősorban a közlési kényszer adhat reményt: a tettes vagy bizalmasan mondja el rabtársának a történteket, vagy pedig más eszközökkel szedi ki belőle a többi fogva tartott.

(Szabad Föld)

Kuruc.info: és még azt merészelik mondani a fajvédők, hogy
a.    Cigány nem lehet sorozatgyilkos (dehogynem)
b.    A cigányok nem gyakrabban visszaesők, mint a nemcigányok (dehogynem, lásd pl. a spanyolországi, hivatalos statisztikákat)
c.    Cigány nem gyilkolna gyereket, mert hát ugye a legendás gyerekszeretet (dehogynem, lásd Piricsét, vagy akár Tatárszentgyörgyöt. Vagy mondjuk Pécset, ahol olyan szobába dobtak romákék kézigránátot, ahol gyerekek is tévéztek... – ráadásul ott szintén mokkát [nemcsak egy számukra értéktelen, szabadon elvehető életű gádzsót] gyilkoltak meg; Piricsén egyenesen a saját gyereküket…)