Most, hogy az emberiség, vagy legalábbis a nyugati civilizáció a 20-as évek gazdasági világválságát éli át újra, talán nem érdektelen, hogy Röck Gyula, e jeles gondolkodónk, miként gondolkodott akkoriban a válság megoldásáról.

Míg a politikai elit és az áruló írástudók világszerte a romlásra ítélt rendszer „jobbításán”, azaz mesterséges életben tartásán fáradoznak, nekünk tudnunk kell: van kiút, és ismernünk kell ezt. Röck Gyula munkáját alább olvashatják.

Mottó: Amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjetek nékik; mert ez a törvény!…(Máté ev. VII. 12.)

Az utolsó ítélet.

Ott álltak az Úr szent színe előtt mind-mind, gazdagok-szegények, hatalmasok-elnyomottak, kapitalisták-proletárok, s várták az Úr végső ítéletét.
— Kik vagytok, kérdi az Úr az elől álló tömeget.
— Írástudók! — Farizeusok! Vámszedők! Bankárok! Politikusok, —hangzott ki az évezredek morajából a mindenféle válasz.
— Álljatok ide, — intett az Úr, — balra. Hát ti ? — fordult a hátrább álló tömeg felé.
— Munkások! — Munkanélküliek! — Szegények! — Nincstelenek! — felelték a megszokott félénkséggel…
— Ti pedig, — folytatta szelíd tekintettel kísérve, — emide, jobbra.
Mikor mindannyian felsorakoztak, a baloldalra állítottakhoz fordulva folytatta:
— Távozzatok tőlem az öröktűzre!
— Miért? — zúgott fel a rémült kiáltás.
— Mert! — felelt keményen az Úr, — „éheztem és nem adtatok ennem; szomjaztam és nem adtatok innom; vándor voltam és nem fogadtatok be; meztelen voltam és nem ruháztatok fel; beteg és fogoly voltam s nem látogattatok meg!” —
— Uram! — kiáltanak kétségbeesve, — „Mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjaztál, hogy vándor, meztelen, beteg, vagy fogoly voltál és nem szolgáltunk volna néked?” —
— „Bizony mondom nektek! — felelt az Úr szigorúan, — amennyiben nem cselekedtetek meg ezeket ezekkel a legkisebbekkel, — mutatott a kihasznált, kiéhezett és kimerült nincstelenek felé, — velem nem cselekedtetek azt… (Máté evangélium XXV. r. 41. v.)

I. Bevezetés.

Ma, mikor világszerte mindenki félve és aggódva néz a jövőbe: mi vár rá… öregségére… nejére… gyermekeire… szüleire… mi lesz, ha elhal… ha elbocsátják… ha benyugdíjazzák… ha — nem változik a világ szelleme… Ma, amikor emberek a szabad ég alatt, utcán-padon, kövön, földön alszanak; mikor sokaknak se ruhája, se kenyere, csak terhe, gondja és panasza van… nemcsak hazafi, hanem valláserkölcsi kötelessége is minden Istenben hivő embernek a rajtukon való segítség, de nem a dolgozni vágyók önérzetét sértő segélynyújtással, — mely csak holnapra tolja ki a ma gondját és nyomorát —, hanem a dolgoknak és a javaknak olyan s akkénti rendszerváltoztatással járó arányosításával, amely kiegyensúlyozás után mindenkinek kijusson minimum az ő elsődleges és az ő másodlagos szükségleteihez szükséges keresete is.

De hogyan?

Erre felel, ezt oldja meg e füzet vezérelve, az arányosítás, még pedig nem egyes osztályérdekek szempontjából, hanem ama egyetemes közérdekből, amit Isten természetes rendjének, földi alkotmányának nevezünk…Logikánk és morálunk alaptétele az, hogy nem lehet, — bármi árba kerüljön is! — hogy míg egyesek csak léha és üres semmittevéssel használják ki a mások gyöngéit, hiszékenységét, elnyomatottságát, bizalmát és tájékozatlanságát, addig milliók — a tízszer akkora néptömeg — töprengve, félve, bizonytalanságok között aggódva nézzen a jövőbe, mert igazságtalan a világrend,., szívtelenek a vezetők… és türelmes a papság az egész világon…
Ide valami megoldás, valami átépítés, valami újjáteremtés kell; — de mi az? Az, hogy: ne milliók egyért, de egy — milliókért!… milliók arányos jólétéért. Látjuk századunk nagynevű vezéreit; Mussolini, Hitler, Roosewelt, Sztálin, mind a megoldás felé igyekszik, de félútig érnek csak és álom marad az idea, — amit a világra egyedül és kizárólag a kereszténység hozott — a testvériség s a velejáró békesség.
Mindenki elindult az Istenországa felé, de már félúton útját állják az osztályérdekek… az osztályharcok…
Mennyi nagy és nemesszívű vezér volt a világon és mire se vitte a tömeget, csak oda, hogy rabszolga helyett mint pór, — pór helyett mint megfelelő bér nélkül robotoló bérmunkás húzta tovább az aránytalanul megosztott terhet. S miért? Mert nem akarták meglátni az igazi vezért és elfogadni az Ő egyedüli tiszteletreméltó törvénykönyvét. Mi azonban az Ő törvénykönyve, az Ő szent tana szerinti megoldást tárjuk fel, azt, amit eddig a világ nem fogadott be, de ami nélkül előbb, vagy utóbb, — hiába minden közbiztonsági intézkedés,— megfullad a saját zsírjában…

II. A politikai alapvonalak

Minden tannak, tételnek s elvnek van egy bizonyos gazdasági vagy erkölcsi, illetve lélektani gyöke, amelyből az kiindul és ahonnan az ember eligazodhatik a sokféle és kuszáit szálak között. Mielőtt bármely elvvel vagy iránnyal tisztába akarnánk jönni, előbb azt a bizonyos gyököt kell megismerni, ahonnan az elágazások kiindulnak. Akár filozófiai — akár politikai tájékozódásunk előtt is előbb azok alapvonalaival kell tisztába jönnünk, ahonnan kiindul s ahová visszatér minden — ígéret… Amint a filozófiában, illetve világnézetek tömegében alapjában csak két főirány van: az Istenhivő teizmus és az Istent tagadó ateizmus, illetve ma már antiteizmus, — más elvek szerint formulázva monizmus és monoteizmus, — akként a politikában is alapjában csak két főirány, azaz két párt van, — ha látszatra más-más színű és szabású uniformisba öltözködötten is; — egyik a sokféle és soknevű párt alakjában élő kapitalizmus gazdasági rendszere, azaz érdekeltségek pártja, — a másik annak ellentéte, amit mi krisztianizmusnak, azaz a testvériség pártjának nevezünk a szocializmus helyett, mert amint láttuk a múltban, az is csak más név alatt lappangó kapitalizmus, mely elméletben vizet prédikál, de gyakorlatban — pezsgőt iszik…

S amint a pogányságot a kereszténységtől, — majd ezt kimutatjuk a turáni és wodáni híveknek egyik közeli füzetünkben, — a monizmust a monoteizmustól összeegyeztethetetlen differenciák választják el, úgy a kapitalizmust és a krisztianizmust is, mert míg egyik a pogány szellemű érdekeltség, addig a másik a keresztény szellemű testvériség elvén épül. Egyik a világ pogány jogrendje és szokása, a satanizmus szerint mér, ítél és ad, — a másik — a krisztianizmus — Isten örökérvényű és egyedüli szent törvénye szerint. Látjuk tehát, hogy mielőtt bármi politikai párt, vagy irány szelleme felett döntenénk, azt kell megvizsgálni, honnan ered, mily irányt képvisel, mily célba halad; kapitalista-e, vagy krisztianista, emberi vagy isteni forrásból-e, s az érdekeltség — vagy a testvériség a sugalmazója?…
Ha így nézünk és látunk, — mert nézni meg látni kettő, — hamar felismerjük, mi lehet az, amely e világot, ha még nem egészen késő — szanálhatja…

III. A válság színképe

Ha a világ mai válságát nézzük, azt látjuk, hogy az nemcsak egyes országok, trianonok, elemi katasztrófák vagy hadisarcok által megterhelt nemzeteket, hanem még a győzőket is sújtó oly világválság, mely alatt éppúgy nyög a győztes francia, angol és olasz, mint akár a legyőzött német, osztrák, bolgár és magyar. Pedig amazoknál se területcsonkítás, se hadisarc, se más háborús teher nincs, csak háborús előny, a nyert háború kamata, az elnyomottak vére, könnye, verítéke…Ha pedig így van, akkor a válság okát nem kívül, de belül, nem másoknál, hanem magunknál kell keresnünk.

Halljuk, hogy épp a legnagyobb államok mint küzdenek: Franciaország lázong, Amerika éhségsztrájkot, Anglia munkanélküli tüntetéseket rendez, Spanyolország, Mexikó, Kuba szünet nélkül forrong, — Kína nyomorog, Szovjet éhezik, Japán területhódításokkal akarja enyhíteni túlnépesedésnek nevezett nyomorát. S e nagy világ-kaoszban sehol gyógyszer, orvos, megoldás, mert nem akarják meglátni a minden bajok ősgyökét szülő Trianont, hogy a világot uraló mai pogányigazság olyan, amelyből az elnyomottaknak csak a gazság jut…Az újjáalakult államok, mint Olaszország, Németország sokat, sok újat hoztak, de itt is, mint lekaszált réten, előbb-utóbb újra nő a dudva, ha nem húzták ki a gyökerét is — kibújik a régi szellem és világrend, mert annak gyökere, a pogány római jogrend csak lekaszálódott, .hogy annál erősebben sarjadjon, de nem lett kiirtva s úr maradt a kapitalista szellem, a kasztrendszer, csak más ruhában, más név alatt és más szereposztásban, de ugyanazon szerepben. Már pedig, mivel a bajok gyökere épp a kasztszellem és az ebből folyó hiúsági és testiségi, azaz szellemi és anyagi változatok tömege, a betegség, a ma injekcióinak hatásmultával előbb-utóbb visszatér — holnap…

Hol hát itt az ok, ha sem a győzők, sem a legyőzöttek, sem a régi, sem az új államalakulatok nem tudták megtalálni az érdekeltségek évezredek óta folytatott sakkjátéka dacára sem a megoldást? Ott, hogy hiányzik az államból s az emberből is, azaz a közből és egyesekből, nagyokból és kicsikből a lényeg, Krisztus lelke: a helyes világnézet s a velejáró hit és szeretet és ezért minden olyon, mint az egészséges légkörben fuldokló beteg…. S a betegség oka helyett, mint valami rossz orvos, a tüneteket kezelik… S ez az ok pedig az, hogy minden, ami van, pogány, mely a kereszténységnek csak a nevét vette át maszknak, elhitetni még az igazakat is — mint a Szentírás írja — azzal, hogy keresztény… hogy így jó… hogy így kell — eltűrni.S a többi államok? — Azok pedig olyanok, mint az az egészséges ember, aki ott él a járványosok között — inklinálódva…

Vakság mindenfele, mert nem akarják meglátni a káoszból kivezető utat, sem meghallani ebben az ezerhangú disszonanciából kihangzó egy igaz kiáltást: Isten szavát, mert nem segíteni, hanem segítődni akarnak! Nem átépíteni, hanem fenntartani a mát, mert nem a keresztény testvériség a cél, hanem a pogány érdekeltség uralmon maradítása, — amely nem a szükségben lévők mínuszát akarja csökkenteni, hanem a bőségben lévők pluszát növelni… S ezért mindenféle ígéretekkel, jelszavakkal, új pártalakításokkal altatgatják a népeket világszerte, kik még mint balgák hisznek Isten helyett az Embernek, a múlt szellemét ápolgató és azt más-más kosztümbe öltöztetgető satanizmusnak.
Nyilvánvaló tehát, hogy a baj, a válság mindenfele megvan s az újabbnál-újabb ígéretekbe csomagolt gyógyszernek nevezett méreg is hozzá, csak épp az hiányzik, ami kéne, a — gyógyulás… Miért? Mert nem ismerik, illetve nem akarják a mindenek megoldását képező egyetlen gyógyszert: az arányosítás szellemét, — mely nélkül a válság soha, de soha se lesz elkerülhető és megoldható, — bevezetni!

A gazdasági kérdések megoldására hivatott társadalom, illetve államok mellett ép ily tehetetlenül, a satanizmustól megkötötten és bizony sokszor a főpap, érdekektől is visszaszorítottan áll az erkölcsi kérdések megoldására hivatott másik nagy tényező, az Egyház is, inkább csendes-vigasztaló, mint segítő szerepben…S ha ebből a nagy letargiából föl nem ocsúdunk, a válság színképe mindinkább vörössé lesz…

IV. A válság okai

A válságnak két oka van, egyik az erkölcsi és a másik — illetve kisebbik — a gazdasági okcsoport.
Egyiknek a megoldása a pénzügyi, másiké a kultuszi, jobban mondva egyházi hatáskörre vár. Külön egyik sem oldható meg, mert egyik a másikkal összenőtt, mint a test a lélekkel s amint nem lehet a testet a lelken át kielégíteni, épp úgy nem lehet az Államot Egyház nélkül a gazdasági, sem az Egyházat Krisztus szelleme szerinti államberendezés nélkül — a már-már végzetessé váló valláserkölcsi válságból — megmenteni.

Ez a két okcsoport a következő gyökökből ered:

A gazdasági okokat nézve első helyen áll a morál nélküli tőkének uralma, amely uralomból folyik a többi, úgymint: az adókulcsok aránytalansága, — a bankok és nagyvállalatok úgynevezett adókedvezménye, — a munka és kereshetési lehetőségek aránytalansága s a vele járó fogyasztási lehetetlensége az alsóbb és szegényebb osztályoknak, — a kartelek mesterséges és kiszámított áremelései, — a nagyvállalatoknál a munkásoknak gépekkel való kiszorításai, — némely munkásnak más munkás-testvér kiszorításával járó — túlórázásai, aminél fogva egyik duplán kereshet, a másik szimplán sem.
Röviden kifejezve a válság gazdasági gyöke a fennálló és mesterségesen tenyésztett aránytalanság, amelyből folyóan egyiknek van, a másiknak — nincs.

S ez így van és volt is, nálunk úgy, mint külföldön; a háború után úgy, mint a háború előtt s így is lesz mindig, amíg a mai pogány római jogrendre alapított világrend lesz uralmon a krisztusi jogrendet hozó krisztianizmus helyett.

A válság erkölcsi okainak gyöke pedig, az, hogy a mai félrenevelt emberiség Isten helyett a rangot és pénzt imádja, — másik, hogy a világ a szükségre való tekintet nélkül csakis a képzettség után fizet, mellékes a képzettséggel nem mindig egyenes arányban álló használhatóság, megbízhatóság, erkölcsi érték, — végül, hogy sehol se látni megalakítva a világ államaiban azt, amit az Egyház tanít…
S ezen okokon kívül a testvériség kimélyítése helyett, mindenféle uszításokkal faji, nemzeti, osztályi, politikai, párti, családi és egyéni harcokat folytat a világ minden: népe, mert senki és semmi sem a maga önerejéből, hanem mind máson, — egyik ember a másik emberen, egyik nemzet a másik nemzeten — akar megélni. S ezen erkölcsi okok kitermelői többé-kevésbé a világ minden nemzeténél bevezetett félszegény iskolai tananyag, továbbá a ledér irodalom, a félvilági színház és film, a hivatása magaslatától még távol álló rádió, a könyvkiadó vállalatok szabadkeze, az újságírói „szellem”, a könyvtárak szervezetlensége és azok anyaga, az ideák és nemes jellemek ismeretlen volta, a rangimádás mániája, a divat még józanabbakat is bolondító ereje, a primitívebb tömeget egyaránt bolondító pofahóborttól a züllésig menő mindenféle hiúsági és testiségei ok, röviden mondva az a nevelési mód és anyag, amely a felsőbbrendű, azaz a nemesember helyett megelégszik egyszerű és közönséges okos-ember kitermelésével, holott e kettő között oly nagy a különbség, mint az önzetlen és önző ember között… — persze akkora az eredmény is…

Amint tehát a válság okai kétfélék, úgy a megoldásnak is kétirányúnak kell lenni, azaz gazdaságinak és erkölcsinek.

S amíg az Állam és Egyház, illetve egyháziak csak az egyik tényezőben keresik és hiszik a megoldást, nem várhatnak más eredményt, mint ami van világszerte: jaj, forrongás, bizonytalanság, — mert ha igaz — és igaz! — hogy nemcsak kenyérrel, azaz testiekkel él a kiválóbb ember, — úgy az is igaz, hogy — de nem is csak igével…

V. Az arányosítás szelleme

A válság alapoka — amint kimutattuk és egy szóban kifejezhettük — az aránytalanság szelleme.
Ennélfogva nyilvánvaló, hogy a válság megoldásának az arányosítás az egyetlen útja és módja.
Eme aránytalanság legkeserűbb gyümölcse a munka- és keresetnélküliség, valamint az — éhbér. Ezek megszüntethetése céljából azt kell meglátnunk, mi okozza a munkanélküliséget s ebből folyóan a munkátlanok olcsó, éhbéreni szerződtetésének a lehetőségét, mert — mint mondtuk — nem a tüneteket, hanem a tünetokozó gyököt, a gyökerét kell kigyomlálnunk a társadalomból.

Ezen okok általánosan véve mindazok, amelyek elfoglalják a munkahelyeket, mint a gépek, az ellátott nők, az álláshalmozások, a mamutfizetések, túlórázások és a vele járó nagy és aránytalanul elosztott munkaidők. Ezeket kell valahogy — persze nem pogány módra, mint ma divat világszerte — megoldani, illetve arányosítani s akkor a mai 10—20 százalékos munkanélküliség 2—3 százalékra fog esni.
De ehhez a munkaidőarányosításhoz nemcsak a kapitalisták, hanem a proletárok áldozatkészsége, azaz keresztényiesítése is éppúgy szükséges, mely fent is, lent is, nagynak és kicsinynek egyformán kiméri a maga felebarátja érdekében hozandó áldozatát. Mert a krisztianizmus nem a nagyok megfojtására, sem a felsők lehúzására, hanem mindenek egyensúlyozására; gazdaságilag kifejezve: arányosítására, erkölcsi fogalommal mondva: testvériesítésére igyekszik, de senki tönkretételére éppúgy nem tör, mint ahogy senki és semmi kihasználását nem engedi meg, mert Isten előtt nincs személyválogatás!
A nincstelenek és nyomorgók vigasztalására és hitegetésére annyi mindenféle ígéret hangzik világszerte eltolni a kérdést, pedig — mint igazoltuk— a háború előtt éppúgy megvolt a világon a nyomor, mint a háború után győzőknél és legyőzőiteknél egyaránt s a középkorban éppúgy ki volt használva a nép, mint ma, — a zsidó emancipáció előtt úgy, mint utána. A hiba tehát nyilvánvalóan máshol, másban van: a mi szellemi és gazdasági felépítettségünk, azaz világrendünk aránytalanságában. S ezen pedig nem könnyít semmiféle új ígéret, mint egyedül az az arányosítás szelleme, mely míg egyrészt minimálja és maximálja a jövedelmeket, addig másrészt arányos munkamegosztással és munkaidővel biztosítja a kereshetési lehetőségeket, minek folytán kialakulnak az árak és bérek középarányosai, amelyből aztán mindenki beszerezheti az ő első — és kellő beosztással és igénykorlátozással, amely nélkül még a dúsgazdag se egyensúlyozhatja az ő magánéletét —, az ő másodlagos szükségleteit is.

De amíg az árak és a kereshetési lehetőségek ily aránytalanok maradnak, addig megmarad az évezredek óta tartó és századonkint fel-felújuló válsághullámzás, mert egyik a másik mínuszán szerzi be a maga pluszát s termeli a válságot.

Nyilvánvaló tehát, hogy az igazságos arányosítás az az egyetlen átmeneti egyensúlyozó, amely természetességénél fogva kiegyensúlyozhatja a világ középvonalú megélhetését, addig, amíg az emberiség, illetve fejlettebb fajok és nemzetek nem valósítják meg azt a testvériséget, ami Isten országának, a kereszténység végcéljának a lényege, a szentek egyességét, illetve ama „szentek közösségét”, amit a Hiszekegy hitvallás sanctorum communionem-nek mond…

Ma azonban még — ezzel az emberiséggel, mely lelkiekben jobban nyomorog félreneveltsége folytán, mint anyagiakban, ha úr—ha paraszt, ha doktor—ha nondoktor — nem is álmodhatunk az apostoli testvériségről, amíg át nem nevelődünk Isten gyermekeivé, mert amíg az emberek nem igazak és szentek, addig a közösség is csak a jobbak terhére élő rosszabbaknak volna az előnyére; mint ma a korlátlan magántulajdon. Az arányosítással azonban közelebb juthatunk ahhoz a krisztokratikus államformához, mely, ha odanevelődik és nemesítődik az emberiség kellő tananyag és ismeret után, előbb-utóbb Isten országába, a „sanctorum communionem”-be viszi az emberiséget.

De ehhez előbb lélek: hit és erkölcs kell s ennek a módja az egy-két generáción való átnevelés, mitől azonban még ma — az 1934. évben — nagyon messze vagyunk…. Azonban ezen az úton az első lépés a kihasználhatóság és elnyom hatóság elleni védekezés, a jövedelmek és fizetések középarányosa szerinti fokozatos arányosítása, aminek folytán senkinek sem lehet maximumon felüli, azaz túlsók, sem minimumon aluli, azaz túlkévés.

VI. A válság megoldása

A gazdasági okok megoldása érdekében első „szanálni” mindama ellátott női alkalmazottakat, akik akár mint feleség, akármint családtag, pluszra: festékre, divatra flancra keresnek s ezekkel szemben tisztességes megélhetést biztosító állást kell adni „hivatalból” elsősorban minden családos, majd nős embernek, továbbá ellátatlan nőknek és végül nem csak a diplomásnak, de minden családfenntartónak, mert a krisztusi mérték nem a tanultságot, de a szükségletet nézi. Hivatalból megszüntetendő és azonnal behelyettesítendő minden olyan álláshalmozással lefoglalt állás, amely legalább létminimumot adó megélhetést biztosít. Lefokozni minden mamutfizetést a semmiféle címen meg nem haladható havi 600 pengős maximumra s ha a létminimum másként nem adható meg, úgy még kisebbre, beletudva abba az illető magánjövedelmét is.

Maximálni és minimálni minden családos, nős és nőtlen, illetve hajadon fizetését, munkabérét és mint Hrubás írta — központi számfejtéssel ellenőrizni. Beszüntetendők mindenféle segélyek, jutalmak, pótdíjak, mellékjárulékok addig, míg mindenki nem jutott kellő keresethez. Megszüntetendő a munkanélküliek segélye, mert ezzel csak a naplopást tenyésztenénk, ha kellő munkaalkalmak mellett is fenntartanánk. Viszont, épp ennek érdekében, hogy mindenki álláshoz juthasson, eltiltandó minden túlórázás s ha ez sem elég, úgy bizonyos arányos fizetésleszállítással leszállítandó a munkaidő és a munkanap úgy a munkásoknál, mint a hivatalnokoknál és az így nyert pénzt és munkaalkalmakat több munkás és több hivatalnok alkalmazására fordítani oly arányban, hogy mindenkinek jusson, mert az arányosítás egyedüli alaptétele az, hogy kevesebb munkaidőt és bért, de több munkást úgy fizikai, mint szellemi téren. Ezt a „több”-et azonban elsősorban a mamutfizetések és az álláshalmozások megszüntetéséből, a később tárgyalandó telepítésekkel felszabaduló lakbérekből maradandó pluszból kell fedezni.

Az arányosítással járó esetleges fizetéscsökkenések helyett új tagosítással, — mely városközeli telkeket házhelyek céljaira elvéve, helyettük távolabbiakat ad — megnyitandó volna a telepítés és települési lehetőség akként, hogy minden hadirokkantnak, özvegynek, vitéznek, két gyermeknél többgyermekes családnak — persze csak úgy, ha kérik s kívánják — megfelelő telepes házhely, illetve ház adassék kerttel örök haszonélvezetre, persze successive, amellyel így kártalanulva lenne levonásaiért. Ugyanígy lehetne az államiak lakbérnyugdíját is azoknak, kik kérik, szanálni. Eme kertes házak felépítésére megszervezendő lenne a mindenkire kötelező szolgálatú munkáshadsereg, amiért is mindenkinek katonai szolgálata előtt az ipar és munka értékelhetése és megbecsülhetése szempontjából egy szabadon választható építőipari mesterséget kell kitanulnia és ledolgoznia a munkáshadseregben.

A nagybirtok ezen telepíthetés érdekében bizonyos dézsmával, vagy nagyobbfokú örökösödési illetékekkel, esetleg a hitbizomány módosításával volna megterhelendő, ugyanígy a nagyvállalatok, bankok és kartellek. Ez a birtokreform mindenképpen keresztül viendő, mert képtelenség, hogy a földbirtok kétharmada, azaz 4.8 millió holdnyi, 1224 nagybirtokos kezében legyen akkor, mikor ezzel szemben 0.9 millió holdon 1.700,000 törpebirtokos tengődik, holott dolgozik, nem pedig dolgoztat…
A kartellek ellensúlyozására árszabó bíróság állítandó fel, amelynek minden üzem, az illető üzem és ellenérdekeltség, illetve hivatalos testületek bevonásával alárendeltessék.

A régi adósságok átértékelendők a mai forgalmi értékre s eme devalorizált, azaz csökkentett tőke bizonyos csökkentett kamat és moratórium mellett volna törlesztendő. S az új valutatörvénnyel a kamatot a birtok és földhozamok, azaz a dolgozó jövedelemnek felében, cka 2%-ban kell megállapítani, amíg végre a kamat, mint keresztényellenes és élősdieket nevelő „találmány” végleg törlendő. Ezen intézkedések elől külföldre menekülő „ál”-tőke: azaz aranyfedezet törlendő annál inkább, mert, mint láttuk a múltban, — hiába volt arany alap — úgyis túlnyomták a bankót — világszerte… Arany helyett a nemzet vagyona, minden köz- és magáningatlan veendő alapul oly arányban, amily arányú a vagyona s ettől nem kell félni, hogy kiszökik külföldre… Ezt mi magyarok, kik be- és lezárt vámhatárok mellett is megélhetünk minden külföldi „segítség” nélkül is, mert elsődleges szükségleteink mind megvannak, legfeljebb a feleslegesség marad el, inkább megtehetjük, mint más állam. Törlendő az összes kedvezmény, mert épp azok, kik rászorulnának — a szegények, kicsik, állástalanok nem kapják, ellenben a jól fizetett és biztos jövedelmekkel ellátottak igen. Ez olyan aránytalanság, mely igazán és alaposan arányosítandó, annál inkább, mert aki nem próbált húzni, az nem is tudja, mi a „becsületes” hajtás…

Törlendők a jutalékok is, mert mégis csak furcsa, hogy az Állam egyik rétegének osztalékot ad azért, mert a másik s bizony talán szegényebb rétegen sikerült „beszedni” azt… Méltóbb volna, ha már nincs helye az államkasszában, az ellátatlanok, nincstelenek és a havi 60 pengőért dolgozó családfenntartók javára fordítani, mint odaadni a kenyér mellé kalácsra valóul…
A képviselőknek jelenléti díj adandó, a minisztereknek pedig, hogy az általuk képviselt nép terheit ne csak lássák, de érezhessék is, középvonalú fizetés s így kifejlődik az „együttérzés” lelke.
Új örökösödési illetékek — lefele kisebb, fölfele nagyobb — volnának megállapítandók akként, hogy az Állam kiadásai a létminimumon felüli jövedelmek adóiból kiteljenek és azért is, mert a mai szerint a nagybirtokok, bankok részvénytársaságok aránytalanul kisebb adót fizetnek, mint a kisbirtokosok és kisemberek, holott épp ellenkezően kellene lenni, mert egyik a feleslegesből, másik a szükségesből izzadja ki azt…

A házadómentesség törlendő legalább addig, amíg a hajléktalanok hajlékot nem kapnak… mert nem azoknak kell adni, kiknek amúgy is van, — hanem kiknek semmijük, még „házuk” sincs…
A luxusadó 25—100%-ig bevezetendő, mert akiknek luxusra s kivált külföldi pipere, divat és felesleges dolgokra telik, azok fizessék meg hiúságuk bérét annál inkább, mert egyik füzetünkben kimutatandó elképzelhetetlen összegek mennek ki külföldre hiábavalóságokra és feleslegességekre az országból, — ismétlem! — hiábavalóságokra: testiségre, hiúságra és szükségtelenségekre, hogy aztán ennek folytán egypár manikűr, pedikűr és valkűr bezár, — jobb lesz… erkölcsileg jobb!

A munkaképteleneknek és elaggottaknak nem leplezett nyomorotthont, mint néhol van, hanem nyilvános ellenőrzés alatt álló otthont: „egyházat” kell tartani, ahol úgy lelki, mint testi szükségleteik kielégíttessenek abból a feleslegesből, amit mi kalácsnak nevezünk a kenyér mellett, mert a mi vezérelvünk: megadni mindenkinek úgy lelki, mint testi szükségletei kielégítéséhez szükséges lehetőségeket, illetve keretet, — munkát, feleséget, otthont, — meghagyva azonban szabad akarata részére azt, hogy belehelyezkedik-e vagy sem, azaz akar-e dolgozni rendes bér mellett és keresni vagy — nélkülözni. A szerződésekkel kijátszottak érdekében, minden köz- és magán szerződés új hatályosítás alá vonandó és mindenféle mérleg, felmentés stb. felülvizsgálandó…

Végül a mai könnyelműen és előrelátóan kiszámított és gyártott adósságcsinálás mániájának a kiirtására fel kell állítani az adósok börtönét s így hamar megszűnnek a jól jövedelmező adósságcsinálások… divatőrületek… és könnyelműségből fakadó igények… kivált ha kamatba „huszonöt” jár hozzá…

A kis tulajdon ne legyen megterhelhető, se árverezhető, hanem családi vagyont képezve, a családi vagyon rezervája, utolsó menedéke legyen, mint a legnemesebb gróf: Széchenyi György írta.
Hogy mindezeket miért és mint látjuk célravezetőnek, azokról beszámoltunk a „Mit tenne ma Jézus” c. könyvünkben, melynek kellő átértése nélkül füzeteink magyarázatra szorulnak.

Mielőtt pedig az erkölcsi okokra térnénk, ki kell emelnünk, hogy ha az arányosítás szerint a jövödelmek lehetőleg arányosak lesznek, úgy nemcsak nem fogják elbankolni a nem annyira megtakarított, mint inkább a másokon szerzett pénzüket bűnös zsugorisággal, hanem dolgozni fognak spekuláció helyett és — beosztani… S ami legfontosabb, ez az arányosítási módszer nemcsak gazdasági egyensúlyt, de erkölcsi erőt, türelmet, áldozatkészséget és megnyugvást teremt a nemzet összességében, de amíg azt látják, hogy arányosság helyett aránytalanság… keresztény-testvériség helyett pogány érdekeltség tartja kézben a világ „igazságmérlegét”, addig nem is kívánhatjuk a néplelkület átváltozását.
Az erkölcsi okokat illetőleg az arányosítás szempontjából az első a mai erkölcsi és szellemi mértékek kicserélése akként, hogy ne csak a diploma és képzettség, hanem a szükséglet is szerepet, sőt főszerepet nyerjen, akár a családi pótlék emelése, illetve általánossá tétele, akár a családi viszonynak más címeni — ingyenlakások s kertek! — arányos kielégítése által minden dolgozóval szemben, mert a kisebb képzettségű munkás, földmíves, kereskedő és iparos is, ha hivatásában lelkiismeretes és alapos, épp oly gazdasági és erkölcsi értéket képvisel, mint bármely más diplomás ember!
A másik, a mai tanultsági arány kiegyensúlyozása akként, hogy mindenkinek mód és alkalom adassék népszerűen megírt könyvek, illetve könyvtár megszervezése és felállítása által ama mindent ismertető és mindenről tájékoztató tananyag s kivált morálisok megtanulására és átértésére, amellyel aztán így, magánúton megszerezhesse magának azt az ismeretanyagot a szellemiekből, — mint munkahadseregben amazok a fizikaiakból, — amely folytán egy vonalra juthasson — ha akar és képes rá — ha nem is a szavak és képletek bemagolásában, de az általános világszemlélet és világismeret, illetve tudományok összességében a szakszerűen képzett és tanult vonallal, így aztán pótolva lesz az a világszerte fennálló hiány, hogy igen sok csak azért nem szerezhetett ismeretet, mert nem volt anyagi, — míg más pedig csak azért szerezhetett, mert nagyon sok volt…

Az erkölcsi cél tehát: törvényt az anyagiak arányosítására, másrészt pedig a szellemi arányosulásra módot adni, végül, hogy a közerkölcs átnemesülhessen, keresztény szellemű tananyaggal pótolni a mai sok-sok hiábavalóságtól hemzsegő tananyagot, még pedig olyannal, amely a kártyának, lónak, cigánynak és asszonynak élő állatember helyett új embertípust, új lelket — szívet és szeretetet is termeljen az önzésre és hiúságra törtető száraz ész mellett…

Ezzel egyben át kell szervezni a felnőttek tanítását végző újságirodalmat, illetve újságírói jogot s úgy a sajtójogosítványokat, mint az újságírói vizsgákat bizonyos tanfolyamokhoz és vallás-erkölcsi %-hoz is kell kötni. Ez a kérdés fontosabb kultuszminiszteri kérdés, mint a gimnáziumi és főiskolai gyerekek előbb-utóbb elfelejtendő mai tananyagának a kérdése.
Végül pedig úgy az anyagiakat, mint az erkölcsieket akként s oly nyilvános ellenőrzés alá kell vonni, hogy a közerkölcs ne botránkozhasson meg kivált azokon, akik az éleken állnak, mert amíg az ellenőrzés nem lesz nyilvános, addig nemcsak a „becsületes” és „önzetlen” lelkek fognak törtetni az ellenőrizhetetlen és megrágalmazhatatlan pozíciók felé…

Az arányosítás módját illetve pedig, hogy röviden összefoglaljuk, akként gondoljuk, hogy előbb a kisebbeket, aztán a nagyobbakat kell segíteni… nem pedig fordítva… Épp ezért a sorrendet illetőleg első volna új tagosítással illetve a hitbizományok rendezésével 300—600 öles kertes házhelyeket kiparcellázni, — azokra a munkáshadsereggel a bankok és a pénz dézsmájával családi házakat építtetni, — az ily módon feloldódott lakbéreket, — továbbá a mamutfizetések és álláshalmozások megszüntetéséből, végül az apasztott, illetve arányosított munkaidőkkel járó levonásokból maradt összegeket új, — de elsősorban is családos és nős emberek alkalmaztatására fordítani s mindezt akként, hogy senki ne maradjon munka nélkül és bizonytalan jövő előtt, ha kellő, nem pedig éhbér ellenében dolgozni akar!

Ez a keresztény világrend szelleme! Ez a krisztianizmus testvérisége! Ez az az igaz ima: a törvény, amit az Úr akként szövegezett, hogy: amit akarnátok, hogy adott esetben, illetve fordított szerepben veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek most velük… Úgy és akként, mintha ti volnátok az ő helyzetükben — munka nélkül… éhbéren… nem a kocsin, de a kocsi előtt — húzni…Mert mit ér — mondta Krisztus Urunk! — ha e nép ajkával tisztel engem, imádkozik, de a szíve, szeretete távol áll tőlem… ha önző… ha a testvériség áldozatkészsége nincs meg benne, ha kell, a lemondásig, a mindenek feláldozásáig.
Mit ér, ha ajkával tisztel, de cselekedeteivel — megaláz…Mit ér, ha nevemet hirdeti, de törvényeimet nem tartja…Olyan, mint a megízetlenült só, mely nem jó semmire, csak hogy kivettessék és eltapodtassék az — emberektől… (Máté ev.)

VII. Befejezés

Az előadottakból, valamint első számú füzetünkből nyilvánvaló, hogy a krisztianizmus első célja korunk politikai öntudatának Krisztus Urunk tana szerinti átépítése és ha kellő mennyiségű, de kivált minőségű tábora lesz, az arányosítás elméletének politikai úton leendő megvalósítása.

Épp ezért elvárjuk mindazoktól, kiket a krisztianizmus szelleme megnyert, hogy mozgalmunkhoz csatlakozva úgy eszméink, mint füzeteink terjesztése, továbbadása, felolvasása és utánnyomtatása, valamint testvérek toborzása által segítsenek a krisztianizmus megszervezésében, illetve a vele járó politikai öntudat átépítésében s akkor — akár párttá lehetünk valamikor, akár nem — már is célt értünk, mert olvasóink nagyobb része feleszmél ama 2000 éven át elhallgatott nagy igazságra, hogy a mai, még mindig pogány világrend teljes keresztényiesítéséhez a pogány Rómától átvett pogány római jogrend és alkotmány szellemének a kicserélése, illetve a satanizmus krisztianizálása az egyedüli alap, — az arányosítás pedig az egyedüli mód, de nem Moszkva, Páris, Berlin, Bécs, hanem egy új Róma, azaz nem csak test, de lélek, illetve Krisztus Urunknak a Szentírásban lefektetett s első füzetünkben ismertetett szocializmusa szerint.

Egyben leszögezzük, hogy minden igaz és őszinte nép és keresztény mozgalomnak csak is ez lehet a programja, másként az nem nép, nem keresztény, hanem kapitalista szellemű mozgalom, bármi szép és sokat ígérő névbe csomagolva hirdetik is…

A krisztianizmus testvérmozgalmait illetőleg pedig kiemeljük, hogy mi mindenikkel készséggel összedolgozunk — különállóságunkat megtartva! — amennyiben az 100%-ig magáévá teszi az Úr egyedüli szent és tökéletes tanát, belátva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, — azaz nem elég a puszta gazdasági kérdések megoldása, — hanem más is kell s ezt a mást, semmi esetre sem a kapitalizmus, hanem csakis egész új világrend, a krisztianizmus hozhatja, amely nem ismer nagyot és kicsit, gazdagot és szegényt, urat és parasztot, senkit és valakit, csak egyet: Jézus Krisztus elgondolása szerinti testvért és a velejáró testvéri mértéket! Békesség!

(Betiltva.com)