Szerencsére rendelkezésünkre áll egy videó, mely segít a helyzetet valamelyest tisztázni. Sok újdonság nincs benne - kivéve, hogy Budaházy mégsem köcsögözött, de valóban támadta a Gárdát. Ám a konfliktust a Gárda egy szerény képességű tagja kezdte. Ez tehát minősüljön helyreigazításnak -, azt a szerencsétlen, ám jellemző helyzetet örökíti meg, hogy mindenki az igazság egyedüli birtokosának tartja magát, azokat pedig, akik bajtársai kellene hogy legyenek, alkalmatlannak nyilvánítja. Mi elnézést kérünk, hogy néhány pontatlan infót lehoztunk, az érintett feleket pedig egymástól való elnézéskérésre kérjük. Alázat, szerénység, szolgálat, gesztusok (nem pedig az "én, én és én..." kezdetű vagdalkozások). Ha erre vezető személyiségek a történtek utén nem képesek, nem bizonyulnak jó vezetőnek.

Tehát az értelmetlen konfliktus: a Gárda minősíthetetlen módon felküldi egyik tagját a színpadra, hogy vegye ki a szónok kezéből a mikrofont, amiért utóbbi igen helyesen a szemkilövő ávósokat "meri" szidni, mert bűnözők helyett újra magyar honleányokra, hazafiakra támadtak. Hogy jön ehhez a Gárda, illetve balfék tagja? Gondáék színpadán ráadásul, de amúgy is.

Budaházy erre válaszul pedig azt mondja, a Gárda, ahelyett, hogy kezdeményezne, mindig visszahúz, és a Jobbik sem megoldás. (Miközben 2006-ban még a Zsideszt ajánlotta kisebbik rosszként az önkormányzati választásra, amikor a Jobbik nem is tudott indulni legtöbb helyen, ma pedig nem hajlandó Vonáékat "kisebbik rosszként" sem elfogadni. Még ez is az ő dolga, de nyilvánosan ellenük beszélni szerencsétlen húzás ma. Az aznap és általában jól teljesítő Gárdát betámadni igaztalan, elég lett volna a tahó tagot leszólni. Budaházy szerkesztőségünknek küldött pontosítása 2006-ról: "Azért mondtam, hogy szavazzunk az ellenzékre, mert azt gondoltam, a győzelemtől lendületet kap a kormánykergető harc. De tévedtem, ezt beismerem. Hiába lett narancssárga az ország, inkább csak leült tőle a tömeg. Pont ez a tapasztalat, ami miatt már végképp nem látom értelmét." De a lényeg, hogy a Fideszt ajánlotta annak idején, nem is állítottunk mást.)

Ráadásul információink szerint Budaházy hívei kis híján rátámadtak a gárdistákra, arról nem is beszélve, hogy a focidrukkerek árulózták és több olvasó szerint köpködték is őket, ami mindennél durvább. (Az utcai harchoz elengedhetetlen a fegyelem és a szervezettség, a jelek szerint ez romokban hever, hisz totális káosz alakult ki.) Nem mellesleg jegyeznénk meg: egy tüntetés nem attól sikeresebb, minél többet iszunk előtte, és a villamos móresre tanítása sem viszen előrébb.

Minden radikális orgánumban ellentmondó infók jelentek meg, még a Gyurihoz legközelebb álló SzKR-en is az áll, hogy Budaházy kifejtette a színpadról, nem kedveli a Gárdát, ami, ismételjük, nem túl szerencsés lépés. Ellentmondó helyszíni beszámolók is érkeztek szép számmal. Hogy Gyuri tényleg enyhén szólva nem kedveli a Gárdát, tény, ennek hangot is adott már. A történet másik fele a mikrofont kitépni szándékozó gárdista tahó, és az országos főkapitány gyáva, szinte polkorrekt közleménye. A tanulság közhelyes: fogjatok már össze egymás támadása helyett!

A Kuruc.info eddig is helyt adott a sajnálatos konfliktusban érintett mindkét "oldalnak", eztán is ezt teszi. A téves információkat, ahogy ígértük és szoktuk, helyreigazítjuk.

A felek pedig bocsánatkéréssel tartoznak egymásnak.

 

 

Alább pedig egy indexes videó. Kommentár nélkül...

 

 

Korábban írtuk:

Egymásnak ellentmondó információk érkeztek arról, mi is történt valójában a Kossuth téren vasárnap este. Ez majd vélhetően később kiderül, de nem tagadjuk meg magunkat: ha hülyeséget közöltünk, a legtöbb más sajtótermékkel szemben szégyenkezés nélkül el fogjuk ismerni. Ami biztos: vagy a Gárda, illetve főkapitánya, vagy Budaházy Gyuri hibázott. Ami ennél is biztosabb, az a Magyar Gárdát vezető Kiss Róbert alábbi, nevetséges, gyáva közleménye. Nem cenzúrázzuk az általunk korábban írtakat sem. Ismételjük, ha téves információt közöltünk, hétfő folyamán helyreigazítunk.

KÖZLEMÉNY

Adjon az Isten!

2009. április 5-én este a Kossuth téri spontán demonstráció alkalmával – melynek során a Magyar Gárda menetoszlopát követve több ezer tüntető érkezett a térre – a Magyar Gárda értékrendjével, jövőképével összeegyeztethetetlen gondolatok hangzottak el. (Ugyan mi? - a szerk.)

Mozgalmunk eddig törvényes keretek között működött, ezáltal bírjuk a társadalom jelentős részének szimpátiáját valamint jogi támadás esetén a Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkatársainak segítségére is bizton számíthatunk.

A 2009. április 5-i megmozdulások nem a rendőrség által elkövetett jogsértésekről szóltak. Amennyiben valaki mégis ezt kívánta középpontba állítani, az további feszültséget kívánt szítani a hatóság és a nemzet között és ez csupán további, felesleges utcai harcokhoz vezetett volna. Ehhez azonban a Magyar Gárda nem adja nevét és arcát. (Szánalmas, gyáva, szégyenletes baromság. Az ÁVH ezen a napon is minimum egy magyart, egy leányt durván bántalmazott. Ezt szóvá tenni , elítélni és ha módjában áll megakadályozni, a Gárdának és minden magyarnak kötelessége, szóljon bámiről is egy egyébként rezsimellenes tüntetés - a szerk.)

A Magyar Gárda nem kívánja sem átlépni a törvényesség határait sem elherdálni a belé bizalmat vető emberek szimpátiáját egy rövid, biztosan negatív kimenetelű ütközetért. Felelősséggel tartozunk bajtársainkért, szimpatizánsainkért, nem kívánjuk őket sem kitenni felesleges atrocitásnak. (Ez a hang méltatlan a Gárdához, inkább beszari zsideszesekéhez méltó - a szerk.)

Ezért Kiss Róbert országos főkapitány a Magyar Gárdát a Kossuth térről levezényelte.

Szebb jövőt!

Magyar Gárda - Országos Sajtóiroda

* * * * * *

Korábban írtuk: tudósítóink és résztvevő olvasóink szerint ma, vasárnap este nagyjából a következő történt, lásd alább. HA, tehát HA ez maradéktalanul igaz, akkor a megbecsült és kérlelhetetlen hazafinak illene bocsánatot kérnie a Magyar Gárdától. Nagy emberek nagyságát bizonyítja, ha képesek elismerni: ők is hibázhatnak. Vasárnap - a jelek szerint - Gyuri rossz célpontot választott. A hazafiakra vadászó, bűnözőket futni hagyó ÁVH-soknak derekasan beszólt a színpadról, ezzel nem is volt gond. De utána...

A Hősök tere után az emberek át akartak vonulni a Kossuth térre. Mivel sokan voltak, értelemszerűen az úttesten mentek, de az ÁVH ezt  - megint törvénytelenül - nem akarták megengedni (bezzeg ha buzikról lett volna szó...). A tömeg elején azonban 2-300 gárdista vonult, eleve ők biztosították a Hősök terei rendezvényt, sőt menetközben fel is bővültek létszámban, mert megérkeztek a reggel óta Ózdon, a cigány oroszlánbarlangban felvonult, éhes, szomjas, de lelkes bajtársaik.

Az Oktogonnál elállta útjukat pár tucat rendőrdroid, de a gárdisták minimális lökdösödés után egyszerűen átvágtak köztük, utánuk a tömeg. Ugyanez megtörtént újra a Bajcsynál is, tehát eddig sikeres volt az akció. A gond az volt, hogy őket csak 2-3000 ember követte, Gondáék Kossuth téri rendezvénye este 7-ig volt bejelentve, s pont hétre értek a térre a gárdisták.

Vona és Morvai is elindult a vidéki előadásaikról, hogy beszéljenek, pedig ők is holt fáradtak voltak, péntektől fejenként 5-6 rendezvényt nyomtak le a hétvégén.

A Kossuth téri színpadra felmentek a szokott, mondjuk úgy, szerényebb képességű szónokok, a Gárda állt sorfalat az ÁVH és a magyarok között.

"Köcsög gárdisták"

Budaházy kiharcolta magának a mikrofont, bár nem akarták a szervezők odaengedni - mondjuk ez nem volt szép tőlük.Gyuri a következő szózatot intézte népéhez: szar a Fidesz, szar a Jobbik, egyikre sem érdemes szavazni, a gárdisták meg köcsögök hogy nem mennek neki a rendőröknek. Azután hogy két rendőrsorfalon is egyszerűen átmentek...

Erre a Magyar Gárda levonult, ám Gonda László megszavaztatta hogy hívják őket vissza, s kb. 500 ember utánuk ment a buszaikhoz. Majd indulni szerettek volna a vidékiek, hosszú volt a nap, holnap munka, stb, erre néhányan elkezdtek hazaárulózni, s megrugdosni a buszt. Erre egy csapat gárdista visszament a térre, ekkor egyes radikálisok kezdték el őket szidalmazni. Mivel egymás között háborúzni rossz ómen, a maradék is felszállt a buszára és hazament. Villamost fradisták vagy gárdisták nem rugdostak.

Waffen SS és cserkészek

Meg kell jegyezzük, a Kuruc.info-nak természetesen kissé puha a Jobbik és a Gárda, de súlyos aránytévesztés, igaztalan vád őket a Zsideszhez hasonlítani, mint Budaházy György tette. Reméljük, átértékeli magában az estének e szomorú pillanatát. Lapunk mindig is a keményvonalasabb, hungarista hazafiságot komálta, propagálta, a tévéostrom, 2006. október 23-a de könyörgünk: azért, mert az embernek a Waffen SS a kedvence, miért kéne ellenségeskedni a cserkészekkel?

Gyuri egykor a Zsideszt még kisebbik rossznak ajánlotta

Arra is emlékeztetünk hogy egy 2006 szeptemberi nálunk megjelent publijában Gyuri az önkormányzati választáson kisebbik rosszként a Fideszt ajánlotta olvasóinak (akkor a Jobbik szinte sehol nem indult). Ezzel akkor és ott semmi különösebb gond nem volt, de akkor már engedje meg a nacionalistáknak, hogy kvázi "kisebbik rosszként" most a Jobbikra voksoljanak.

De ennél sokkal szomorúbb, hogy az általunk megbecsült hazafi saját céljait is gyengíti, ha a Gárdának értelmetlenül és igaztalanul nekimegy. Egy hadvezérnek nem szitkokkal kell zászlaja alá gyűjteni bajtársakat.

Köcsögök?

Igen, a Magyar Gárda lehetne keményebb. De igenis hazafias célokat szolgál. Gondoljuk meg, már ahhoz önmagában milyen nagyfokú bátorság kell, hogy valaki névvel-arccal felvonuljon a cigányhordák lakta negyedekben. Nem egy gárdista kis észak-keleti falvakban él, ahol hordákban rajzanak a mokkák, s nekik a felvonulások után oda kell hazatérniük.

Gyávának és köcsögnek nevezni őket faszság, Gyuri. (HA annak nevezted őket))

Súlyos tévedés az a feltevés is, hogy a magyar ellenállás, mondjuk így, polgári és katonai, tehát választásokon induló és utcai harcos vonala egymást kizáró tényezők. Épp ellenkezőleg!

Kuruc.info - Jéney + tudósítók