Várhatóan több ezer ember vesz részt hétfőn azon a tüntetésen, melyet a magukat Antiprovident csoportnak nevező társaság szervez. A Provident Zrt. székháza előtt tartandó demonstráción azt követelik a résztvevők, hogy azonnali hatállyal függesszék fel a cég működését, hiszen amit csinálnak, az tulajdonképpen államilag jóváhagyott uzsora-bűncselekmény.

A Provident több száz százalékos kamatra kölcsönöz összegeket, amelyek részleteiért hetente jelentkeznek az ügynökeik. Ezzel pedig családok tízezreit teszik tönkre mind egzisztenciálisan, mind anyagilag. A szervezők szerint 2001 és 2006 között a Provident több, mint 300 milliárd forintról nem adott számlát, amiért mindössze 2 millió forintra bírságolták meg őket. Mali Zoltán egyenesen úgy fogalmazott: minden magyar embert várnak a Bajcsy-Zsilinszky úti székházhoz.

(HÍr tv)