A Jobbik közleményére, amelyben beszámolt azokról a hamisított MIÉP-es cédulákról, amelyekre fideszesek adatai kerültek, sajnálatos módon a Fidesz csak szűkszavúan válaszolt, és alaptalanul vádolt bennünket rágalmazással. A kérdéses ajánlószelvényekkel kapcsolatban ugyanis nem illetéktelen gyűjtőkről van szó, hiszen az írásban nyilatkozók kivétel nélkül általuk ismert személynek adták ajánlószelvényüket, vagy közvetlenül a Fidesz pártirodába vitték. Valaki magának a jelöltnek a kezébe adta, mások fideszes önkormányzati képviselőnek. S mindezt írásban is tanúsítják. Tehát szabályosan bekerültek a párt rendszerébe, mégis kizárólag a MIÉP ajánlószelvényei között jelentek meg - áll a Jobbik szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében, alább a folytatás.

A Jobbik az elmúlt két évtized választási mutyizásainak kívánt véget vetni azzal, hogy alapos vizsgálatot indított a pártok ajánlószelvényeinek ügyében. A választás tisztasága a demokrácia egyik alapja. A Fidesz sajnálatos módon a Jobbik segítő szándékú felvetését pártjuk elleni támadásnak értékelte. Felszólítjuk a Fidesz vezetését, hogy jogi és politikai fenyegetőzés helyett párton belüli, belső vizsgálatot rendeljen el az ügyben. Reméljük, hogy a rendőrség nyomozása sikeres lesz, a Fidesz esetleges jogi lépéseit nyugodt lelkiismerettel várjuk. Az igazság kiderítése az egész ország, a demokrácia érdeke, valamint azon Fidesz-szimpatizánsok számára is elengedhetetlen, akik jó szándékkal, bizalommal adták ajánlószelvényeiket a polgári pártnak.

A Jobbik célja a kormányváltás és a valódi rendszerváltozás, valamint hogy Ferencvárost végre a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartó párt képviselje az Országgyűlésben. Arra kérjük a Fideszt, hogy a Jobbik elleni támadás helyett energiáikat a Gyurcsány-kormány mielőbbi megbuktatására fordítsák.

A Jobbik a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti, nem kíván felesleges politikai csatározásokat folytatni. A választásig hátralévő napokat arra használjuk fel, hogy minél több ferencvárosit győzzünk meg arról, a Jobbik „Megtisztítjuk Budapestet” programja a valódi kiút a kerületi magyar emberek számára.

Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és IX. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje