
A képen a polgármester
Végre ezrek - 5 és tízezer közti létszámban - mozdultak meg a fekete rasszisták, a Gyurcsány-rezsim és káoszőrsége által támogatott emberölő, gyerekgyilkos, a magyarok pénzén élősködő buckalakók ellen, ráadásul egy kistelepülésen. (Alább az MNO tudósításával frissítve.) Az ÁVH hozta formáját, a gyilkos állatok helyett a gárdistákat fenyegette meg már a tüntetés előtt, és természetesen egymilliós nyomravezetői díjat is az önkormányzat ajánlott fel. Emlékezetes, az idegen irányítású ÁVH 5 milliót ajánlott fel Csintalan megfenyítése után, és a politikusparaziták elleni jelképes cselekmények elkövetőinek elfogására. A budapesti, Izraelből mozgatott rezsim és parlamenti "ellenzéke" kussol az újabb borzalmas cigánybűncselekmény kapcsán, miközben a tortadobálást is büntetni akarják.
Tavasszal egy kislányt próbáltak meg elrabolni, gyakori a betörés és a lopás, ezért az idős emberek félnek otthonaikban - sorolta Répás József, a település polgármestere. Szavaiból kiderül, hogy az ott élők mindennapjait élhetetlenné teszi a tomboló cigányterror. Azt is mondta, kevés a rendőr, s közülük is az intézkedőket gyakran rasszistának bélyegzik (Kuruc.info: ebből mi következik az eljárás alá vont bűnöző fajtájára nézve?). A polgármester végre ki merte mondani: "elég volt a roma erőszakból". (Kuruc.info: igen, ezt így mondta, és az MTI, valamint azon keresztül jópár médium - Zoom, Hírszerző, Népszava, Propeller stb. - is lehozta. A zsOrigó természetesen – mint cigánytémáknál általában – nem kommentálható cikke egyenesen "Romákat okol a kiskunlacházi lány haláláért a polgármester" címmel jelent meg. Biztosan ok nélkül és alaptalanul teszi ezt...)
"Péntekenként és szombatonként a településen járőröző polgárőrök mellé egy rendőrt biztosítanak, ennek költségeit az önkormányzat állja" - röhej! Tetszik érteni, pénteken és szombaton egy, azaz egy darab rendőrt biztosítanak egy ilyen vérfagylaló rémtettet követően, miután Draskovics és hordája nem ad sem pénzt, sem plusz embert! Bezzeg ha alkotmányos jogaikkal élő, tüntető magyarokat kell véresre verni, akkor tengernyi ávós csicska terem hirtelen.
A polgármesternek elege van a mindennapos cigányterrorból - tekintse meg a felvételt!
- 22:11 Pénzmosás gyanújával tartóztatták le a szerb meteorológiai intézet igazgatóját
- 21:34 Energiahivatal: lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat
- 21:10 Elfogtak egy nőt, aki megölt egy idős asszonyt Újpesten
- 20:36 A most rémuralomról beszélő Magyar Péter négy éve még további sikeres folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 20:33 Erőfitogtatás: előállították, majd több óra után szabadon engedték a bűnvadászokat
- 20:06 "Az egész kormányzásuk egy kuplerájra kezd hasonlítani" - Toroczkai vs Magyar Péter
- 19:17 Nyitott autókat fosztogatott egy cigány testvérpár Tiszavasváriban
- 18:53 A lengyel elnök az alkotmánybíróságot érintő lépéseinek leállítására szólította fel a kormányfőt
- 18:33 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 18:04 Szexuális visszaélés miatt köröznek egy 36 éves cigányasszonyt
- 17:45 Trump: megszüntetjük az Izraelnek nyújtott évi négymilliárdos támogatást - "nincs szükségük rá"
- 17:19 Bangkok egy haszid szektavezért és egy zsidó üzletembert is megfosztott a thai állampolgárságtól
- 16:52 Genetikai selejtezés és salakanyagozás miatt indított eljárásokat a Médiatanács
- 16:33 Az EU javítani akarja a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre
- 16:11 A spanyol kormány megerősíti a nagysebességű vasúti közlekedés biztonságát
- 15:30 Tanút befolyásolt a Háttér Társaság a diákoknak és tanároknak szóló LMBTQ-rendezvényre "becsengető" hazafiak ellen
- 15:24 "Meg fogjuk ölni Trumpot" - ezzel a plakáttal szálltak be az amerikai választásba Teheránban
- 15:12 Ukrajna folytatja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat
- 14:56 Megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok Izraelben
- 14:22 Újabb tartályhajók futottak aknára a Hormuzi-szorosban
- 13:55 A német Schaeffler 3460 munkahelyet tervez megszüntetni Európában
- 13:17 Németh Miklós volt kormányfő állítja, hogy látta és olvasta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit
- 13:01 Harminc év után először volt halálos áldozata a kanyarónak New York államban
- 12:38 Vucsics választási veresége után elhalasztották a belgrádi CPAC-konferenciát
- 12:22 Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament
- 12:13 Kényszerleszállást hajtott végre Varsóban egy repülőgép bombariadó miatt
- 11:58 Magyar Péter a házbizottság összehívását kezdeményezte, mert szerinte Pócs János csalt a szavazásnál
- 11:20 Így teperték le Novák Elődöt a rohamrendőrök 2006. október 23-án
- 11:17 Pedagógusok: elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől
- 11:11 Egy hét kitiltást kapott a HírTV két munkatársa a Parlamentből
- 11:08 Megállapították a politikusok vagyongyarapodási vizsgálatának szabályait
- 11:06 Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e
- 11:05 Magyar Péter ma megkímélte az Országgyűlést a napirend előtti felszólalásától
- 10:59 Dúró Dóra: öt állami ágazat dolgozóinak hazudott a Tisza
- 10:50 Közlekedési vitából kialakult súlyos bántalmazás miatt emeltek vádat egy zalai autós ellen
- 10:32 Összecsapások az EU-érett Ukrajnában: katonai "börtön" lepleződött le, 14 éves fiút is fogva tartottak az azovos terroristák
- 09:45 Brit és francia vezetéssel nagyszabású ukrajnai "békefenntartási hadgyakorlatot" tartanak Lengyelországban
- 08:51 Kamaszoktól rabolt egy cigánybűnöző Józsefvárosban
- 08:02 Megint Iránban "védekezett" az amerikai hadsereg
- 07:18 Witkoff: a jövő héten orosz-ukrán tárgyalást tartanak amerikai közvetítéssel Abu-Dzabiban
- 06:56 Felmérés: az amerikaiak nagy többsége elégedetlen azzal, ahogy Trump az inflációt kezeli
- 06:46 Kórházat ért támadás Harkivban